A Természettudományi Múzeum új, időszaki kiállításáról

A nagy kihalásokat mindig a drámai környezetváltozások okozták. Hogy mik azok? Külső (pl. meteorit) és belső (viharok, áradások, vulkánkitörések stb) természeti katasztrófák, bizonyos “szabályosan bekövetkező” folyamatok (pl. jégkorszakok), és néhány száz éve az emberi tevékenység (pl. szennyezés) is.

A kis területű kiállítás néhány általános érvényű bevezető-kalauzoló meghatározás után három részre bontva (paleozoikum, mezozoikum, kainozoikum) megpróbálja bemutatni-rekonstruálni Földünk történetének flóráját-faunáját a kezdetektől (545 millió év) a mai napig a fajok kihalásának tükrében.

A természettudomány öt nagy kihalást tart számon, közülük a perm végén történt katasztrófa volt a legnagyobb: az összes akkor létező faj 95%-a kihalt.

A földtörténeti ókorban a vegetáció jut főszerephez: hatalmas méretű és mennyiségű zsurlók, pikkelyfák élnek.

A mezozoikumban jelennek meg “tömegesen” az állatok – a perm végi nagy kihalás után következik a hüllők virágkora: dinoszauruszok, tengeri és repülő hüllők változatos fajtagazdagsága jelenik meg. A kiállításon látható a néhány éve előkerült gerecsei krokodil-csontváz a jura időszakból (sajnos, a koponyáját nem találták meg). A lelet még tudományos feldolgozás alatt áll, de lehet, hogy egy új fajjal állunk szemben! Szintén a júrából ismertek a pécsi szénmedencében napvilágra került dinoszaurusz-lábnyomok. Sajnos, Magyarország területe sok ezer évig egy belső tengermedence volt, ezért nem találunk dinoszaurusz csontokat. A pécsi kivétel: kisebb sziget lehetett az itt hullámzó Thetis-tengerben. Míg nálunk nem, Erdélyben (a Hátszegi medencében) egész dinoszaurusz-lelőhely található. A csontok és tojások alapján a hátszegi kacsacsőrű dinók a legkésőbbi (kréta legvége) ismert dinoszauruszok a világon. Szinte törpe termetűek, ami egy szűk területen élő túlspecializálódás következménye. A lelőhelyet Nopcsa báró fedezte fel, annak a Jókai-regényben szereplő híres rablóvezérnek, a Fatia Negrának a késői leszármazottja.

Ekkor jelennek meg az emlősök is: látható egy ősló koponya, mely kb. egy mai macskafej nagyságú, de fogai és egyéb jellegzetességek alapján tényleg lószerű. A kréta időszakban jelennek meg a zárvatermők (az összes mai fa, a fenyőféléket kivéve), és élnek, virágoznak mindmáig. A kréta legvégén a Yucatán-félszigeten egy több mint 10 km átmérőjű idegen test (meteorit, üstökös?) csapódott be. Vajon ez volt az akkori kihalások okozója?

A földtörténeti újkor (kainozoikum) a zárvatermők, madarak, emlősök világa. Érdekességet, változatosságot a jégkorszakok hoznak: az időjárási viszontagságok miatt bizonyos fajok túlspecilizálódnak, újak jelennek meg, régiek tűnnek el. Ha valaki barlangi faunát akar látni (barlangi oroszlán, medve, hiéna, rozsomák, kardfogú tigris, borz, nyest, stb állkapcsa), akkor most megteheti: tekintve, hogy a magyar barlangok teljesen ki vannak kotorva, nem sok esélyünk van arra, hogy ezt “élőben”, feltárás közben tanulmányozhatjuk majd valaha. A pleisztocén állatvilága (mammut, rénszarvas, óriásszarvas, barlangi medve, őstulok stb.) egész csontvázaikon kerül bemutatásra.

A kiállítást az ember (Homo sapiens) gondolkodó tartásban ülő csontváza zárja, szembefordulva az eddig látottakkal: több ezer éve merenghet az őt körülvevő, mindig változó világ furcsaságain. Azon pl., hogy a ma ismert fajok 3/4-e rovar. A rovarok és a zárvatermők egymásrautaltsága miatt azonban az “ő” beavatkozása (pl. a trópusi őserdők irtása) drasztikusan meg fogja változtatni ezt az arányt. Vannak olyan emberek, akik ilyen helyzetben érzik nyeregben magukat: úgy érzik, képesek befolyásolni a dolgok, események alakulását, – akár az isten. Kétes dicsőség... Előállhat egy olyan verzió, mely szerint nem a mi fajunk uralja ezt a bolygót (lám, a fajtagazdagság és a számarány tekintetében a rovarok nyertek). Mi van, ha az intelligencia területén is vereséget szenvedünk, még hazai pályán is? Az biztos, hogy aki maga alatt vágja a fát, annyira értelmes nem lehet. Eszembe jut a Dzsungel Könyvéből a majmok népe, akik egész nap a fákon csüngtek, semmit nem csináltak, csak csúfolódtak a többi állattal, és megpróbálták őket utánozni és akadályozni mindenfélében. De másnap már elfelejtették, hogy miért, és mit is akartak tulajdonképp. Ezért az egész dzsungel kiröhögte a majmokat, és nem vette fel velük a kapcsolatot: mintha nem is léteznének, egyszerűen diszkriminálták őket. Ezért a majmok ha szenvedő, beteg állatot találtak, vagy ők voltak nyerésben egy adott helyzetben, iszonyúan kegyetlenül és alávalóan viselkedtek, megbosszulva az őket ért – szerintük jogtalan sérelmet. Hajjaj, Bender-log, Bender-log, ugye milyen kisértetiesen ismerős ez az érzés? Nemhiába egy fáról származunk!

H. T.