Tükör



A 87 éves László Gyula professzor úr köszöntése

1997. március 24.-én, a több évtizedes hagyománynak megfelelõen, a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett kis ünnepségen tanítványai köszönthették születésnapja alkalmából a 87 éves László Gyula professzor urat. Az üdvözlõ mondatok illetve a professzor úr válasza ez alkalomból hangzott el. Köszönet a köszöntésért. Tanítványaimnak 1997-es születésnapomon Beszéljünk õszintén! Kedves barátaim! Akármilyen meleg szavakkal is takarnók, bizony egy-egy ilyen találkozás, életem végtáján, búcsú jellegû. A Teremtõ tudja megérem-e a jövõ ilyenkort. Ide csak megmért, õszinte szavak illenek. Nemzetiségi vidéken nõttem fel, láttam, éreztem, tudtam, hogy õk is olyanok mint mi, megvan a napi gondjuk, örömük, fáradságuk, tennivalójuk, mint nekünk. A népek nem rosszak, nem gonoszak, csak a nadrágosok uszítják õket egymás ellen. Becsüljük egymást, lássuk meg a másikban is az embersorsot! Fogadják el ezt tõlem útravalónak. Láthatják, nem régészeti örökhagyás a gondom, hanem az emberség! Legyünk türelmesek, lássuk az õ igazukat is, beszédünk baráti beszéd legyen, még ha velünk szemben ellenségesek is. Magatartásunk legyen: tudjuk, hogy olyan emberek vagytok, mint mi, s jobb egyetértésben élni, mint gyûlölködésben. Mi pedig éljük életünket gazdagon, boldogan. Szûkebb szakterületünk magasrendû ismeretszerzésén túl, kíséreljük meg, hogy kortársai legyünk önmagunknak. Ez nehéz, szinte lehetetlen feladat. Néha elgondolom pl. én a matematikában úgy Krisztus elõtt 500 táján élhetek. Orvostudományban? Talán a jégkorszak végén. Geometriában, természettudományokban? Valahol a messzi múltban. Mert hiába ismerek olyan szakkifejezéseket, mit pl. az atomok világa, voltaképpen nem élem át, nem értem, vagy a homeopátia, vagy a világ vallásai stb. Talán a régészetben, mûvészettörténetben vagyok korom gyermeke. Igen, éljenek gazdagon a mában és azt a gazdagságot keressék a múltban is, mert a múlt a maga létkörülményei közt éppen olyan gazdag mint a ma. Végezetül hadd idézzem fel egyik beszélgetésemet Jan Paulikkal, a régésszel, a Csehszlovák Akadémia akkori alelnökével. Ez a beszélgetés abban az idõben történt, amikor Boba Imre a Washington Seattlei Egyetem professzora kifejtette, hogy Nagy Morávia nem a jelenlegi területén volt, hanem a Dunától délre a Balkánon. Nos, mit szólsz ehhez?-kérdeztem. Semmit - felelte - egyszerûen elhallgatjuk. Megdöbbentem a régészet nemes céhétõl idegen, méltatlan magatartáson. Boldog voltam, hogy ilyesmi nálunk nem történhet meg. Sajnos tévedtem. Nemrégiben Zólyomi Bálint barátomtól megkaptam a Magyar Tudomány múlt évi 8. (decemberi) számát, amely elejétõl végig a honfoglalással foglalkozik. Sok értékes tanulmány van benne. Zólyomi növényföldrajzi megfigyeléseitõl kezdve, amely a 9-10. századi kárpát-medencei nagy szárazsággal foglalkozik, a tudománytörténeten át, az akkori élet számos jelenségét vizsgálja, amiket én annak idején magamra hagyva, egyedül kíséreltem meg beleépíteni honfoglalóink életébe a Honfoglaló Magyar nép élete (1944) címû könyvemben. Érdeklõdéssel olvastam tehát a kötetet, de egy idõ múltán hiányérzetem támadt. Ellenõrzésként pontosan átvizsgáltam a mintegy 15O oldalas kötetet, töménytelen jegyzetével, de László Gyula nevét seholsem találtam, egyetlen mellékmondatban sem, egyszerûen elhallgatták, akárcsak Paulik annak idején Boba Imrét. A damnatio memoriae tökéletesen sikerült. Nincsen szándékomban vitába szállani, ezzel csak fenntartom magamnak a jogot, hogy mélyen szégyenkezzek a tanulmányok szerzõi helyett! Uramisten, hát ide süllyedtünk! Most pedig legyünk vidámak, beszélgessünk, koccintgassunk baráti együttlétünk alkalmából. Isten áldja mindannyiukat! Szeretettel: László Gyula Gerelyes Ibolya a tanítványok nevében mondott köszöntõt, melyet ... oldalunkon olvashatnak. a szerk.

FÓKUSZBAN MÚZEUMI VILÁGNAP

1997. május 18-án 20. alkalommal kerül sor a Nemzetközi Múzeumi Világnap megünneplésére. Az ICOM Nemzetközi Bizottsága ebbõl az alkalomból kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a múzeumok ne csak ünnepeljenek, hanem foglalkozzanak azokkal a problémákkal is, amelyek már világméretekben sújtják kulturális értékeket õrzõ kis- és nagy, helyi és nemzeti jelentõségû intézményeket. Ajánlásuk szerint "Harc a kulturális értékek tiltott kereskedelme ellen" lesz a világnapi rendezvények jelszava. Az ICOM Magyar Nemzeti Bizottsága is javasolja az ehhez való csatlakozást, hiszen a nemzeti és kulturális értékek jogtalan eltulajdonítása és fekete kereskedelme bennünket is eléggé érint. ICOM Magyar Nemzeti Bizottsága

Programok



MAGYAR NEMZETI MÚZEUM

Tisztelettel meghívjuk Önöket a MÚZEUMI VILÁGNAP alkalmából Múzeumkertben megrendezésre kerülõ MÚZEUMOK MAJÁLISA '97 rendezvényre. A Majális idõpontja: 1997. május 17–18. A Múzeumkert nyitva tartási ideje: 9.00 órától 21.00 óráig

A MÚZEUMI VILÁGNAP

kezdeményezõje és támogatója az ICOM(International Council of Museums) A MÚZEUMOK MAJÁLISA '97 rendezvény fõvédnöke: Dr. MAGYAR BÁLINT mûvelõdési és közoktatási miniszter védnökei: Dr. SCHIFFER JÁNOS, Budapest Fõváros fõpolgármester-helyettese és CSÉCSEI BÉLA Budapest VIII. kerület Önkormányzata polgármestere A MAJÁLIST ünnepélyesen megnyitja: május 17-én, 10.00 órakor Dr. Magyar Bálint miniszter A programjaikat, kiadványaikat, tárgyaikat bemutató, résztvevõ múzeumok: Bélyegmúzeum Budapesti Történeti Múzeum Hadtörténeti Múzeum Iparmûvészeti Múzeum Közlekedési Múzeum Liszt Ferenc Múzeum Magyar Nemzeti Galéria Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Természettudományi Múzeum Mátyás király Múzeum, Visegrád Mezõgazdasági Múzeum Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba Mûcsarnok Néprajzi Múzeum Országos Mûszaki Múzeum Petõfi Irodalmi Múzeum Rákóczi Múzeum, Sárospatak Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Szent István király Múzeum, Székesfehérvár Vármúzeum, Esztergom Bemutatkoznak ICOM Pulszky Társaság Tájak–Korok–Múzeumok EGIS Gyógyszergyár Vállalattörténeti Múzeum "Fonák Múzeum" – "Pénz-kultúra-pénz" A magyar karikaturisták pályázati kiállítása Az alkotásaikat bemutató mesteremberek: babakészítõ, csipkeverõ, ékszerkészítõ, fafaragó, hangszerkészítõ, kádár, keramikus, mézeskalácssütõ, ruhatervezõ és még sokan mások A hobby-sarokban kiállít, bemutat, cserél, árusít: éremgyûjtõ, jelvénygyûjtõ, kártyagyûjtõ, képeslapgyûjtõ és még mások

Az "ARANY JÁNOS-színpad" és a termek mûsorprogramja május 17-én:

A Budapesti Rendõrezred fúvószenekari nyitókoncertje 10.30 Irodalmi játék Havas Judittal A Petõfi Irodalmi Múzeum mûsora 11.00 "Sétálókoncertek 3." A Musica Historica koncertje a Középkor kiállításteremben 12.00 Barokk kamaramuzsika A Iuvenes Musicantes koncertje az Aulában 12.30 "Ludas Matyi" Honvéd Mûvészegyüttes táncjátéka 15.00 "Üzenet" A Ghymes-együttes (Szlovákia) koncertje 16.30 "Hajdútánc és passamezo" A Danubius táncegyüttes és a Musica Historica elõadása 19.00 Bergendy-együttes: "Múzeumkerti bál" május 18-án: 9.30 A Budapesti Rendõrezred fúvószenekari koncertje 10.30 Irodalmi játék Lázár Ervinnel A Petõfi Irodalmi Múzeum mûsora 11.00 Gitármuzsika A Tremolo kamaraegyüttes koncertje az Aulában 11.30 "Nem mindig volt iskola" A Garabonciás-együttes elõadása 12.30 Kamaramuzsika Az ARCO zenekar koncertje az Aulában 15.30 "Magyar táncok" A Jánosi együttes elõadása "Tetejetlen fa" A Márkuszínház bábjátéka az Aulában 17.00 Államalapító Szent István A Nevesincs Színház elõadása 19.00 "Tûzugrás" A Ghymes együttes és Földes László (Hobo Blues Band) zárókoncertje

"MÚZEUM-MOZI" május 17-én



GYERMEKSAROK – TÖRTÉNELMI JÁTSZÓTÉR

május 17-én és 18-án: 10.00 JURTA(KI)ÁLLÍTÁS A honfoglalók élete (Magyar Nemzeti Múzeum Históriás Játszóház) HONFOGLALÁS KORI JELMEZES TÖRTÉNETJÁTÉK (Budapesti Történeti Múzeum) LOVAGKORI JÁTÉKOK lovagi sisak, várúrnõi süveg készítése, sárkánydobáló verseny MÁTYÁS KIRÁLY PALOTÁJA Palotaépítés május 18-án: GYERMEKRAJZVERSENY "A MÚZEUMBAN LÁTTUK" május 18-án és 19-én: Magyar Nemzeti Múzeum DÍSZTERMÉBEN: MULTIMÉDIA MAJÁLIS

A MÚZEUMOK MAJÁLISA '97

rendezvényeinek támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Budapest Fõváros Önkormányzata Budapest VIII. ker. Önkormányzata, Coca­Cola Amatil Kft.,Papier und Verpackungen A. G., DUNA Televízió, Gyógyszergyár, HORIZONT (Katonai) Stúdió, Húsnagyker - Budapest, KARIKATÓRIUM – Galéria, Magyar Posta, PIATNIK Budapest Kft., Unilever és Escimo, A Múzeumi Viláqnap és a Múzeumok Majálisa idején a kiállítások megtekintése és a Múzeumkert rendezvényein a részvétel DÍJTALAN.

Borsodi Fonó 97-Folklór Napok a Diósgyõri Várban

1997. május 16-18. A Múzeumi Világnap alkalmából a több mint egy évtizede megszakadt hagyományt kívánunk feleleveníteni a megye, a város és azok intézményeinek összefogásával. A három napos programsorozaton belül fellépnek: Motolla Együttes-Kisgyõri Népdalkör-Hegyalja Népiegyüttes-Bodrog Néptáncegyüttes-Matyó Népi Együttes-Avas Néptáncegyüttes-Pántlika Néptáncegyüttes-Csipogó Gyermek Néptáncegyüttes-"Bükkalja" Szinvavölgyi Táncegyüttes-hangszeres szólisták, szólóénekesek. Népi mesterség-bemutatók, kézmûvesek, népi iparmûvészek kiállítása és vására, valamint minden nap táncház.

MILLENNIUMI TERVEK ITTHON



A SZÉKESFEHÉRVÁRI NEMZETI EMLÉKHELYRÕL ( ROMKERT )

Az egész úgy kezdõdött, hogy István király elhatározta, magánkápolnáját Székesfehérvárott építteti fel. A templom építésének kezdete nem ismert, valamikor 1000-1018 között alapította elsõ királyunk a Szûz Máriának szentelt templomot, amelyet királyi magánkápolnaként saját temetkezési helyének szánt. A templom mellett alapított papi testületbõl alakult ki a középkorban nagy tekintélyre szert tett Szûz Mária prépostság. Kanonokjai az egyházi teendõk ellátásán túl állami feladatokkal is foglalkoztak. Az Árpád-korban a prépostság õrizte a koronázási jelvényeket, hiteles helyként mûködve okleveleket állítottak ki és õriztek meg. Itt írták elsõ krónikáinkat. A templom építtetését a bolgárok elleni hadjáraton szerzett zsákmány és a szárazföldi jeruzsálemi zarándokút megnyitása gyorsította meg. Így került sor a templom részleges felszentelésére Imre herceg halálakor és a templomba való temetésekor, 1031-ben. Az István király által építtetett háromhajós templom a falmaradványok alapján körülbelül 54 m hosszú, 37,5 m széles volt. Nyugatról egy 23 m hosszú épületsor csatlakozott hozzá, amelynek templomhoz közelebbi 10 m-es sávja árkádokkal nyílott a belsõ térre. D-rõl a kanonoki kolostor tömbje határolta. A préposti palota a templomtól É-ra helyezkedett el. Az egész együttest kõfal választotta el a várostól. A templomot 1038-ban, István király temetésekor szentelték fel, annak ellenére, hogy még nem volt teljesen kész. István király trónutódai a maguk által építtetett templomokba temetkeztek. Kialakult azonban a szokás, hogy a mindenkori magyar királyt Székesfehérvárott, az István király által építtetett templomban kell megkoronázni, s már István király korában kialakult a székesfehérvári országgyûlések szokása. A templom építése azonban folytatódott, a szentté avatást elõkészítõ nagylegenda, amely 1077-re már megíródott, a kórus falán tarka vésetekrõl, márványlapokból kirakott padlóról és az oltár fölé emelkedõ csodálatos mívû cibóriumról szól. A templom területérõl származó faragott kõanyagból, pillérfõkbõl arra következtethetünk, hogy az épület már a 12. században jelentõs átalakításon ment keresztül. A Szent István kultuszát tudatosan támogató Könyves Kálmánt 1116-ban ide temették. Ezután még hat Árpád-házi királyunk talált itt nyughelyet. Az Árpád-ház kihalása utáni bonyolult politikai helyzetbõl végül a tõkeerõsebb itáliai Anjou Károly Róbert került ki gyõztesen. A háromszor is megkoronázott király kezdetben nem sokat törõdött Fehérvárral. Valószínûleg a belpolitikai érdekek vezérelték abban, hogy 1318-ban megerõsíttette a templomot, majd 1327-ben egy tûzvészt követõen erõsen átépíttette. A templomban alakíttatta ki temetkezõ helyét, ebben követte õt fia Nagy Lajos is, aki maga és családja számára, Szent Katalin tiszteletére kápolnát emelt. Síremlékének néhány vörösmárvány töredéke maradt ránk. Már állott Buda vára, már pompázott a visegrádi palota, vegyesházi királyaink mégis kötelességüknek érezték az államalapító Szent István emlékét õrizni, templomát csinosítani, majd ide temetkezni. Egyenesági leszármazás hiányában ez jelentette a jogfolytonosságot. A magyar királyi trón betöltésének kérdése a közép-európai politikai élet állandó problémája volt egészen Mohácsig. Összesen hét vegyesházi királyunkat temették ide, utoljára Zápolya Jánost, l540-ben. A templomot Mátyás király építtette át jelentõsen, a szentélyt K-felé 36 m-el meghosszabbíttatta. A középkori források a fõoltáron kívül 17 oltárt és kápolnát említenek. Székesfehérvár 1543-ban került Szulejmán szultán kezére. A káprázatosan gazdag templomot a várost elfoglalók kifosztották. Nem ez volt az elsõ eset! A királysírokat, és másokét is Miksa zsoldosai már 1490-ben, Mátyás halála után feldúlták. A királyi bazilikát 1543-tól a városban maradt magyar lakosság használta egészen 1564-ig, amikor is fellázadván a török ellen kiûzettek a Belvárosból. A templom északi részét dzsámivá alakították át, többi részén raktárakat, boltokat, fegyver- és lõporraktárt rendeztek be. Az 1601-ik évi ostromnál, amikor a királyi seregek egy évre visszafoglalták a várost, a bazilika tornyában tárolt lõpor felrobbant. A templom déli része, a toronnyal együtt leomlott, a fõhajó megroskadt. A várost 1688-ban vették vissza a töröktõl. A hamarosan meginduló városi helyreállítások, új építkezések természetes módon bontották el építõ anyagul a templom déli felének még meglévõ romjait, alapjait. Ebben az idõben az északi oldalhajó két nagy kápolnája még állott, azokat szertartásokra használták. A Nagy Lajos által építtetett Szent Katalin kápolna és az 1480 körül Kálmáncsehi Domokos prépost által építtetett Szent Anna kápolna az 1689-ben készült városi felmérésen még látható. Mária Terézia 1777-ben alapította a székesfehérvári püspökséget. Az elsõ püspök Séllyei Nagy Ignác már meghallgatásakor szorgalmazta a királyok templomának renoválását. Az államkincstár helyzete azonban akkor sem tette lehetõvé a terv megvalósítását. Nemcsak a pénzhiány volt a probléma. Az 1543-1688 közötti török végvárszerep teljes egészében eltörölte a Szent István-i bazilika államjogi szerepét, az országlakosok érzelmi és politikai kötõdését. 1801-re felépült a püspöki palota is, javarészt a templom köveinek felhasználásával. Szent István templomát nemcsak hogy elfelejtették, de fizikailag is felszámolták. Az új birtokmegosztás után a hajdani templom déli hajója városi utca, a többi a püspökség kertjének része lett a planírozás és feltöltés után. Jó ideig szent lett volna a béke, ha Szent István király temploma, "eltemetése" után alig fél évszázaddal nem hallatott volna magáról. 1848-ban véletlen folytán került felszínre III. Béla király és felesége Antiochiai Anna sírja, máig, és örökre az egyetlen érintetlen középkori magyar királysír. A Nemzeti Múzeum Érdy Jánost bízta meg a feltárással. A sírok kiemelése után azonban további kutakodásokra nem volt lehetõség, mert decemberben Windischgraetz csapatai elfoglalták Fehérvárt. A feltárásokat 1862-ben közadakozásból folytatták. A városi közmûvek építése során 1874-ben és 1882-ben Henszlmann Imre végzett feltárásokat, amelyeket már nagyjából a mai szakmai követelményeknek megfelelõen dokumentált is. A század harmincas éveiben került újra elõ a templom ügye. Nem véletlenül, hiszen a Trianon után identitászavarokkal küzdõ ország Szent Istvánban látta a megújulást, amelyre jó alkalom kínálkozott 1938-ban, elsõ királyunk halálának 900-ik évfordulóján. A püspökség nagylelkûsége folytán tárták fel az átengedett kertben a templom északi részét és középsõ hajóját. Az l936-37-ben feltárt szerény romokat szolid eleganciával emelték magasba Lux Elek kõtára, Aba Novák Vilmos seccoi és Sztehló Lili üvegablakai. A templom területén elõkerült emberi maradványokat 85 ládában egy külön sírba temették el. Az ekkor kialakított mûemléki együttes a Romkert nevet kapta, ennek a képe a nyolcvanas évekig volt látható. Valójában csak részben volt látható. Mintha ez egy elátkozott hely lenne! Sztehló üvegeit a második világháború bombái dobták szét. Aba Novákot az ötvenes években lemeszelték, merthogy Horthy és egyebek. A Lux-féle kõtárat hol ellopogatták, hol meg meg kellett menteni a benzingõzös idõk kénes esõitõl. A külön sírba temetett csontok talajvízben álltak, amint az 1984-ben a felszedéskor kiderült. Csak nekünk ne lennének királyaink? Az 1980-as évek elején határozat született, hogy: "Fel kell tárni a bazilika teljes egészét, az úttest alatti déli hajót is beleértve, és be kell mutatni a közönségnek." 1984-ben került sor a csontmaradványok felszedésére, amelyek vizsgálatát az Éry Kinga vezette munkacsoport végzi. 1988-ban kezdõdtek meg a déli hajó régészeti feltárásai Kralovánszky Alán vezetésével. Ebben az évben írták ki az elsõ pályázatot. Ennek értelmében olyan épületegyüttes kellett volna szülessen ( 1990-re !!! ), amely méltóképpen fejezi ki Székesfehérvárnak és a bazilikának a középkori magyar államiságban betöltött szerepét, és befogadja a Romkertben fellelt csontmaradványokat, közöttük királyaink és országnagyjaink földi maradványait. A pályázat kiváló munkákat hozott, bíztató részeredményekkel zárult. Mégsem lett belõle semmi. Az ásatásokat Alán, majd váratlan halála után Biczó Piroska folytatta. Idõközben a város Nemzeti Emlékhely Alapítványt hozott létre, amelynek kuratóriuma kiírta az új pályázatot. A kiírás fontos követelményként tûzte ki, hogy a születõ javaslatok vegyék figyelembe a terület városrendezési, mûemléki, építészeti és mûvészettörténeti összefüggéseit. Tegyék lehetõvé az emlékezés és a kegyelet méltó kifejezését a megrendezendõ események és a protokolláris látogatások alkalmával. A pályázaton nyolc meghívott alkotó vett részt. Valamennyi pályamû megfelelt a követelményeknek, ámde egyik sem felelt meg maradéktalanul az elvárásoknak. Az elsõ díjas Farkas Mária és a második helyezett Oltai Péter kapott megbízást tovább tervezésre. Az alapítvány kuratóriuma ez év februárjában - mûemlékvédelmi tervtanács elõzetes megbeszélése után - úgy döntött, hogy Oltai Péter tervét támogatja, és õt kéri fel a kiviteli tervek elkészítésére. Az alapos megfontolás után született döntés célul tûzte ki, hogy a születendõ terv Szent István templomának maradványait mind az idõjárás, mind a látogatók viszontagságaitól megõrizve a lehetõ legértelmezhetõbben mutassa be. Alakítson ki egy egyházi és egy világi megemlékezõ helyet, anélkül, hogy az évszázados maradványok sérülnének. Készüljön el egy múzeum, a romterület mellett, ahol a királyi koronázó- és temetkezõ templom többszázra rúgó kõfaragványa, a kisleletek egy bazilika történeti kiállításban bemutatásra kerülhetnek, segítve a rommaradványok értelmezését. A Szent István Király Múzeum 1996-tól kezdõdõen gyûjti a világban még fellelhetõ királyi relikviák másolatait, amelyek a kiállítás darabjai lesznek. (pl. Mátyás király temetési pajzsa, amelyet Párizsban õriznek.) 1984 óta foglalkozom a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely ügyes-bajos dolgaival. Most úgy tûnik, hogy az államalapítás 1000-ik évfordulójára végre kiemelten kezelik a dolgot: városi önkormányzat, megye, képviselõk, politikusok és kinevezett országos hivatalnokok. Nem kéne elaprózni kevés kis erõinket, mert ugyan hol is lehetne méltóképpen megemlékezni 2000-ben, ha nem István /Vajk/ születése és keresztelése helyén: Esztergomban és Székesfehérvárott, amely helyen fõvárost teremtett, eltemettetett és szenté avattatott. (Csak azért zárom így, mert kis életemben is minimum kétszer akartak itt avatni: 1990-ben és 1995/96-ban, majdcsak lesz belõle valami!) Fülöp Gyula Szent István Király Múzeum 2 kép jön

MÚZEUMI PROGRAMAJÁNLAT



FLORALIA '97-AQUINCUM

1997. május 17-18-án 10-17 óráig kerül megrendezésre múzeumunkban a római virágünnep a Floralia. A Magyar Virágkötõk Szakmai Egyesülete és az Aquincumi Múzeum Baráti Köre hagyománnyá vált rendezvénye az Aquincumi Múzeum romkertjében várja a látogatókat. A virágosok az antik kertek mintájára díszítik a kiállítás és a romkert részleteit; kötészeti versenyt és virágvásárt tartanak. Az ünnep Flora istennõ tiszteletére rendezett áldozatbemutatással kezdõdik. Vidám, tömegeket szórakoztató játékok, gladiátorviadalok várják a vendégeket. A gyerek korosztály számára játszóház mûködik, a katonai életmód bemutatón kipróbálhatják a hódító légiók fegyvereit. A kézmûvesbemutató, a római ételkóstoló alkalmával a római életmód kerül bemutatásra. A romkerti koncerten egyéb más antik hangszerek között megszólal a híres aquincumi orgona is.

ÚJ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK



Szépmûvészeti Múzeum

Antik gyûjtemény Megnyitó: 1997 április 17. Az újrarendezett kiállítás valóban nagyon impozáns. Ragyogó fehérség, áttetszõ tárlók, rend, fegyelem. Klasszikus, mint a hagyományos itáliai, British Museum-beli kiállítások. A gyûjtemény prehisztorikus és etruszk anyaga örvendetesen gyarapodott- hála a donátorok adományozó kedvének. Ám ha mégis keressük az élet nyomait, örömmel fedezhetjük fel az antikvitás dámáinak elragadó pipereasztalát idézõ rendetlenséget a két ékszeres tárlóban. Irigykedve és meghatva vehetjük szemügyre pyxiseiket, fülbevalóikat, reggeli öltözködés közben "ottfelejtett" nyakékeiket. Minden gond ellenére szerencsés kis ország Magyarország. Az antik gyûjtemény páratlan adottsága, hogy a Kárpát-medence neolitikumi, bronzkori, vaskori õskori népeinek tárgyi emlékeit összevethetjük a törzsterület magas kultúráinak leleteivel. Ugyanis a Kr.e. évezredekben szinte egy térséget jelentettek a késõbb önálló szerepet betöltõ mykénéi kultúrával, majd a szinte minden területre kiterjedõ görög gyarmatosítás évszázadaiban, a római hódítás idején ennek peremterületévé váltak. S mint a peremterületek általában, az "antik" világ áldásos és kevésbé áldásos hatásaiból egyaránt részesültek. Ma viszont, mi látogatók és szakmabeliek egyetlen kisföldalatti jeggyel közelíthetjük meg ezt a büszke, kicsit irigyelt ókori világot. A kiállítást rendezte: Szilágyi János György a szerk.

ÚJ IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSOK



"Látták Trója kapuit" Bronzkori leletek a Közép-Tisza vidékérõl

A gyulai Erkel Ferenc Múzeum új kiállítása Látogatható: 1997 március 28-1998 február 22. A szegedi Móra Ferenc Múzeum és a szentesi Koszta József Múzeum bronzkori gyûjteményébõl rendeztek kiállítást Gyulán, amely a Dürer teremben látható. A kiállított tárgyak a Közép-Tiszavidék Kr.e. II. évezredének tárgyi emlékei. A forgatókönyvet Trogmayer Ottó és Vörös Gabriella írta, rendezte és a katalógust szerkesztette Havassy Péter. A katalógus, amely a Gyulai Katalógusok 3. köteteként jelenik meg, kb. 450 tárgy leírását, több fekete-fehér és színes felvételen kívül három fiatal kutató új megközelítési szempontokat is érvényesítõ tanulmányát tartalmazza. A katalógus fejezetei: Trogmayer Ottó: Látták Trója kapuit (elõszó) Kulcsár Gabriella: Adatok a Dél-Alföld kora bronzkori történetéhez (Hódmezõvásárhely-Barci rét korabronzkoti települése 1.) V.Szabó Gábor: A Perjámos kultúra leletei Hódmezõvásárhely környékén (Adalékok a kora és középsõ bronzkori nõi viselethez) P.Fischl Klára: Klárafalva-Hajdova I. bronzkori tell települése Vörös Gabriella: Katalógus Kulcsár Gabriella-V.Szabó Gábor: Kronológia, Irodalom és rövidítésjegyzék A kiállítást kivitelezte a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának Kiállításrendezõ csoportja, az Erkel Ferenc Múzeum munkatársai, Székelyhidi Attila, Volent Katalin, Volent Zoltán és a Veres és Veres Bt.(Gyula) A katalógus és a kiállítás anyagának összeállításában közremûködtek: Aratóné Kovács Anita, Boldog Sándorné, Csabay Lajosné, Fejér Ingrid, Istenes Ferencné, Kiss Anikó, Kocsis Attila, Kruzslitz Ilona, Liska András, Lõrinczy Gábor, Németh Csaba, Simon Emilné, Südy István, Ternyák Ferenc. Fotók: Dömötör Mihály Grafika: Deák Bernadett, Fári Irén, Kalászdi György, Koncz Margit. Restaurátorok:Falvai Lajosné, Vigh László A kötetet tervezte: Bereznai Miklós és Bereznai Péter dr. Németh Csaba igazgatóhelyettes

Utak a múltba /Az M3-as autópálya régészeti leletmentései/

Magyar Nemzeti Múzeum Nyitva 1997. május 18-1997 októberéig A kiállítás rendezõi: Raczky Pál, Kovács Tibor, Anders Alexandra 1997. május 17-én, a Múzeumi Világnap elõestéjén új idõszaki kiállítás nyílik a Nemzeti Múzeumban, mely majd féléves nyitvatartás után még négy magyarországi városban /Eger, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza,/ kerül bemutatásra. A kiállítás kivitelezése, koreográfiája az elsõ perctõl kezdve a mobilitás megoldásának is meg kellett feleljen. A magyar régészet egyik nagy kihívása és lehetõsége volt a 90-es évek elején az ország területének több régiójában meginduló, nagy felületû autópálya-leletmentés. Akkora területek feltárásával, komplex feldolgozásával, és a befejezés fix határidõpontjának szorításával kellett számolni, mellyel ilyen méretekben nem találkozott magyar régész az elmúlt évtizedekben. Képesek leszünk-e megoldani ezt kellõ gyorsasággal és frappánssággal? Lehet-e egy adott idõpontra befejezni egy elõre nem megjósolható gazdagságú, több kilométer hosszúságú lelõhelyet? Meg tudjuk-e oldani a leletek azonnali mosását, restaurálását, tárolását, dokumentálását? Tudunk-e /talán elõször, mintegy "rákényszerítve"/ un. teamekben dolgozni, hiszen az biztos volt, hogy ekkora területet egy ember nem tud feltárni, maximum koordinálni. A sok eldöntendõ kérdésben egy dolog dominált: minden nehézséget meg kell oldani, mert nem szabad egy ilyen szerencsés konstellációt /az adott anyagi finanszírozás, gépi segítség, a nagy felületen elõször egységes összképbe álló-állható objektumok csábítása/ kihagyni. Minden régiónak magának kellett felsorakoztatnia a csatasorát, és a feltárások többé-kevésbé normális kerékvágásban zajlottak-zajlanak. A területek boldogulását nagyban befolyásolta, segítette vagy hátráltatta az érdekelt útépítõ vállalat készségessége. A most létrejött kiállítás, és az ezt megelõzõ leletmentések finanszírozójaként és beruházójaként az ÉKM Autópálya Rt. M Három Konzorciumot ( a konzorciumot a Magyar Aszfalt Kft., a Hídépítõ Rt. és a Strabag Hungária Építõ Rt. alkotja )és a Betonútépítõ Nemzetközi Építõipari Rt-t illeti köszönet. Az M3-as autópálya leletmentései Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék területét érintette. A majdnem 175 km hosszú terület több mint 100 lelõhelyébõl 21-t mutat be a kiállítás, közel 1000 kiállított és restaurált tárgy segítségével, az õskortól a késõ középkorig. A 7000 évet átölelõ idõszak 33 régész, restaurátorok, egyetemi hallgatók, ásatási munkások munkája során bontakozott ki. A leletmentést és a feldolgozást a legmodernebb természettudományos módszerek segítették: magnetométeres felmérések, légifotók, térinformatika. Közel öt év intenzív munkája valósult meg ezzel a kiállítással, dicséretes gyorsasággal, precíz értékeléssel, és nagy összefogással. A kiállítással egyidõben magyar-angol katalógus is megjelenik: tartalmazza a lelõhelyek szerinti tanulmányokat és a kiállított leletek jegyzékét, fényképpel és leírással, mely az eddig közöletlen, és nagyon szép tárgyak elsõ publikálása lesz. Nagy eredmény, hogy idáig sikerült eljutni, de az örömöt befeketíti egy kis üröm is. Mi lesz azokkal a megyékkel, területekkel, melyeket nem érint autópálya? Mi lesz azokkal, ahol nem sikerült megegyezni az érdekelt cégekkel? Azokkal a lelõhelyekkel, melyek feltárására sosem lesz elegendõ pénz? Készenlétben várják, hogy mikor repül arra a sárga angyal, aki megmenti õket? Addig pedig vígan fütyörésszük: az egyiknek sikerül, a másiknak nem... H.T.

"A Duna régi térképeken" kiállítás Gyõrben

A Víz Világnapja alkalmával Gyõr városházának aulájában mutattuk be a Duna Múzeum nagy érdeklõdéssel kísért kiállítását. Ez az érdeklõdés már rendezés közben olyan mértékû volt, hogy zavart bennünket a munkában. Elzárkózni ugyanis nem tudtunk, mivel akinek a városházán dolga akadt, az mind belebotlott - esetenként a szó szoros értelmében is... Mi váltotta ki ezt az érdeklõdést? Pontosan nem tudjuk. Mindenesetre többen megkérdezték, hogy a kiállított térképek megvásárolhatók-e? (Másolatok voltak, színesek és fekete-fehérek vegyesen.) A városi önkormányzat pedig azzal az igénnyel jelentkezett, hogy a dolgozószobákat ezekkel szeretnék díszíteni. A kiállítás, mely immáron egy gyõri középiskolában van, Magyarország vízrendszerének tengelyében futó, legfôbb folyónk ábrázolásának történetét, fejlôdését mutatja be. Ezen elsôdleges feladata mellett - a régió térképeinek természetébôl fakadóan - felvázolja Magyarország térképezésének történetét is. Azáltal ugyanis, hogy a Kárpát medence földrajzi arculatát a Duna és vízrendszere határozza meg, hozzá igazodva rajzolták meg mindig, még ma is(!), az ország vagy egy-egy országrész térképét. Ezért, ahogy tökéletesedett hazánk vízrajzának ábrázolása, úgy finomultak, tökéletesedtek az országról készült térképek is. A kiállítás elsôdleges célja természetesen a tanítás, az ismeretközlés. Fejlôdésében mutatja be a Duna ábrázolásának történetét. Bár rendezô elvül csak a kronológia szolgált, mégis pontosan kitapintható, mely mappák készültek csak elbeszélés után vagy különbözô korábbi ábrázolások felhasználásával eklektikus módon, és melyek gondosabb utánjárás avagy mûszeres felmérések alapján. A szép, míves régi térképek azonban ne csak tanítanak, hanem gyönyörködtetnek és szórakoztatnak is. Nagyon gazdag anyagból válogathattunk. Különösen a 16-18. század között e régió a világ legtöbbet térképezett területe volt. Olasz, francia, német, osztrák, magyar, sôt török geográfusok és kiadók számára a nagy érdeklôdés miatt üzletet jelentett a Magyar Monarchiáról és tágabb környezetérôl térképet kiadni. Ezt szomorú kiváltságunknak köszönhettük: rajtunk keresztül fenyegette az oszmán török Bécset, illetve a mögötte védtelenül álló Európát. A csaknem kétszáz évig tartó háborúskodás alatt számos hadi térképet is készítettek. Ezek voltak az elsõ, alapos felmérésekre támaszkodó térképek. Ebben elsôsorban az olasz tisztek jeleskedtek. Így helyet kapnak a tablókon érdekes katonai felvételek is a folyó egyik-másik szakaszáról. Ezek többnyire elhagyják a díszítést, viszont érzõdik rajtuk a lényegre való törekvés. A 19. században pedig megjelentek a hidrográfiai térképek, melyek nemcsak a folyó partjainak, kanyarulatainak pontos futását, hanem a szabályozások, árvízvédelem és hajózás számára fontos momentumokat is feltüntették. A nagy munkára az egyetemen, az "Institutum Geometricum"-on számos kiváló mérnököt készítettek fel, akik már "modern", tehát pontos mérést lehetõvé tevõ szintezô, vízsebességmérô, mélységmérô, csillagászati mûszerekkel felszerelve szinte méterrôl méterre felmérték és térképre vitték a Duna medrét, szûkebb környezetét, mocsarait és örvényeit, szigeteit és sodorvonalát, s mindezen adatokat speciális hidrográfiai térképeken rögzítették. Folyónk térképi ábrázolásának történetét bemutató kiállítás ezeket sem nélkülözheti, így belôlük is mutatunk 19. századi mérnökök tudását és alaposságát reprezentáló példányt. A legrégibb térképünk az ókorból származik. Ez a római kori "tabula itineraria" és a 19-20. századi Vályi-féle Dunavölgy-térkép jelöli annak az idôintervallumnak a határát, melyben a 22 db tablón bemutatott régi míves, szép térképek folyónkat bemutatják. Az elôbbi a Dunát még csak mint egy absztrakt határvonalat rajzolja, mely mögött a "mûvelt világra acsarkodó ádáz barbárok" leselkednek. Partján húzódik meg pl. "Aquinco", ahonnét a "Brigantio"-ba vagy "Annamantia" felé utazókat a "Salus Imperii", a birodalom oltalmazója, megvédi és vándorútjuk során biztos kézzel vezeti. Természetesen fontos helyet kap L. F. Marsigli és J. C. Müller térképezõ tevékenysége, mivel az ô felméréseiknek köszönhetjük az elsõ modernnek nevezhetõ - a nyugat-európai rossz Duna-ábrázolásokkal szakító - Duna-térképeket, melyeket Müller 1702-1703-ban nürnbergi szobájába zárva szorgalmasan rajzolt meg. Kuriózum Joh.Baptist Homann "Európa fô folyójának, a Dunának...legújabb térképe" (Nürnberg, 1713 után). A Fekete tengerbe érkezve ugyanis nem szûnik meg a folyó! Pontozott vonallal jelölve a tenger fenekén - miután magába fogadta a Dnyeper és más folyók vizét -, tovább hömpölyög a Duna a Boszporuszon majd a Márványtengeren s a Dardanellákon át az Égei tengerbe. Nem mindig egyszerû azonban a gyakorlatlan szemnek régi térképeken az eligazodás. Eleve soknak közülük fordított a tájolása, azaz D-É-i, s így amit rendesen a lap jobb oldalán találunk, itt a balon kell keresni, s a Nap is "nyugaton kel és keleten nyugszik". Feliratuk pedig többnyire latin, olasz, német vagy francia, és csak ritkán magyar! Éppen ezen probléma kiküszöbölésére, azaz a tájékozódás megkönnyítése céljából ott, ahol szükségesnek látszik, kis grafikai ábrával segítjük a látogatókat, mert bizony olykor próbára teszik az ember türelmét, ha egy-egy számára kedves várost vagy folyót akar rajtuk megtalálni. A kiállítás e tekintetben is tanulságokkal szolgál: nemcsak az ábrázolás pontosságát, hanem áttekinthetôségét illetôen is fejlôdött a térképtechnika. Sôt a hadi térképeken túl a 18. században megjelentek a közigazgatást, a hajózást, a folyószabályozást, stb. szolgáló speciális térképek is. A tablók felirata három részre tagolódik. Tartalmaz egy általános leírást a bemutatott térképrôl, melynek keretében esetenként érdekes feliratainak fordítását is közöljük. Kiemelten foglalkozunk a Duna ábrázolásával, végül pedig a mappa lényeges jellemzôit ismertetjük (cím, szerzô, megjelenés éve, helye, jellege, mérete, méretaránya, lelôhelye). A kiállítás csak másolatokból áll és a Gyõri Vízügyi Igazgatóság vándoroltatja. Távlati céljuk, hogy Dunakilitin helyezik el véglegesen, ahol gyakran külföldi vendégek is megfordulnak, amiért az oly fontos idegen nyelvû feliratok készítése már folyamatban van. Deák Antal András Magyar Vízügyi Múzeum

Aquincum Az 1996-os év ásatási leletei



Magyar Nemzeti Galéria

Szenvedély és pompa -Barokk mûvészet Kolumbiában Nyitva: 1997 június 8-ig. A sajtóbemutatón ugyanaz a megható latin szenvedélyesség és szeretet áradt Magyarország kolumbiai nagykövetének szavaiból, amelyet a pompás, szigorúan szakrális célú felhasználásra készült ötvösremekek, festett faszobrok is tükröznek a kiállításon. A bemutatott tárgyakon sajátosan keveredik a prekolumbiánus kultúrák tárgyain megszokott arany csillogása a spanyol iskolázottságú fafaragó mesterek, festõk, ötvösök mesteri fogásaival. A kiállított 38 tárgy egy Párizsban bemutatott tárlat anyaga, amely a Popayan-i Érsekség Egyházmûvészeti Múzeumából, a Sopo-i Múzeumból és a Bogota-i Egyházmûvészeti Múzeumból érkezett. Az európai barokk mûvészet földrajzilag nagyon messze esik Kolumbiától. Ám döbbenten álltunk a kétfejû sassal díszített szentségtartó elõtt. Az ember önkéntelenül arra figyel fel, ami saját neveltetéséhez képest ismerõsnek hat. "Az alkotók a sas mellében helyezték el az üvegezett ostyaházat, szárnyai pedig a ragyogást adó sugarak. A kétfejû sas a heraldikában a királyi méltóság és a feltámadás jelképe, az erények közül pedig a bátorságé és az erõé...A kétfejû sas a XVII. század végéig szerepel a spanyol heraldikában, amikor II.Károly halálával kihal a Habsburg ház spanyol ága. Amerikában azonban továbbra is használják, mert megõrizte vallási jelentését. A kereszténység számára a sas a feltámadás szimbóluma" - számunkra mellesleg a Habsburg Birodalomhoz tartozás szimbóluma is volt. Ezek után valóban olyan nagy az a távolság, amely Kolumbia és Magyarország között húzódik? Talán hasonló sikerre számíthat a viszonzásként jövõre Bogotában a magyar barokk mûvészet tárgyaiból rendezendõ kiállítás. A budapesti katalógus Kolumbia finanszírozásában jelent meg, ára ezért 300-400 Ft körül várható. a szerk.

A Grassalkovichok barokk kincsei

Gödöllõ, Városi Múzeum Zárt 1997. április 30-án Amikor Itáliában már felnõttkorba lépett a barokk mûvészete, Gödöllõn és környékén csak a XVIII. század derekán kezdett megjelenni és kibontakozni az a mûvészeti törekvés, amelynek kialakulási körülményei mindmáig tisztázatlanok és ellentmondásosak. A török pusztítások begyógyulatlan sebeibõl még vérzõ vidéken bontakozott ki és kapott erõre I. Grassalkovich Antal gróf birtoképítõ munkássága révén legelõször a kastély- és templomépítészetben. Különös töménységben a váci egyházmegyében, a Grassakovich-domíniumhoz tartozó birtokrészeken hatott termékenyítõleg oly módon, hogy a térség számos épülete magába itta a klasszicizmus elméleti szakírói által még a XVIII. században is a különc és a nevetséges szinonimájaként megjelölt barokk építõmûvészet elemeit, a formák látványos kicsavarodását, a görbe, hullámzó vonalakat és meghajlított felületek játékát. A gróf gödöllõi kastélyával megalapozta az országosan ismert un. gödöllõi építészeti stílust. A barokk fõúr érdeme, hogy tehetõssége mellé ízlés is párosult, s mind világi, mind egyházi építkezéseiben, a belsõ terek kialakításában, valamint a templomok szakrális berendezésében maradéktalanul érvényesítette. Halála után özvegye, Klobusitzky Terézia grófnõ fáradozott az általa megteremtett értékek nem tudta sem gyarapítani, sem megtartani. Unokája örökös nélkül halt meg, vele lefelé fordult a Grassalkovichok címere - a család kihalt. A Grassalkovichok által épített templomok barokk-rokokó egyházi kegytárgyaiból és családra vonatkozó dokumentumokból a Tavaszi Fesztivál gödöllõi nyitórendezvényeként a Gödöllõi Városi Múzeumban Lábadi Károly néprajzkutató-muzeológus rendezésében nyílt meg a Grassalkovichok barokk kincsei c. kiállítás. A rendezvényhez március 21-én tudományos felolvasóülés kapcsolódott, amelyen a következõ elõadások szerepeltek: Pálos Frigyes mûvészettörténész: A váci egyházmegye barokk kori újjáépítése, Lábadi Károly néprajzkutató: Besnyõ barokk Mária-kultusza, Tüskés Gábor: Barokk kori búcsújárás, Szilágyi András mûvészettörténész: A barokk ötvösmûvészet, Szilárdfy Zoltán mûvészettörténész: Meditáció egy barokk monstrancia fölött - Szilassy János gödöllõi úrmutatójának értelmezése és G. Merva Mária irodalomtörténész: A barokk fõúr kalandjai: Grassalkovich Antal beteges és unalmas gondolatai.

Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum

A kunszentmártoni rézmûvesmûhely Látogatható: 1997. március 28-tól A kunszentmártoni tanácsi jegyzõkönyvekben már a 19.sz. elejétõl olvashatunk a településen élõ rézmûvesekrõl. Az elsõ állandó rézmûvesmester, Jauernik Károly betelepülése a múlt század utolsó éveire esett. Az édesapa Jauernik Ferenc szintén rézmûvesmester volt. Jauernik Károly fiai, ifj. Jauernik Károly, Ferenc, Miklós, s egy unoka, szintén ezt a mesterséget tanulta, s a fennmaradt oklevelek tanúsága szerint elismert mûvelõje volt szakmájának. A Jauernik csalás tulajdonában meglehetõsen gazdag szerszámkészlet halmozódott fel. Egyszerre 16-an is dolgoztak a mûhelyben, akik közül 4-5 rézmûves családtag volt. A mûhely fénykorában (az 1930-as években) pompás rézedények, használati tárgyak kerültek ki a Jauernikek keze alól. A fõ cikkek - melyekkel kereskedtek - a rézüst, a rézpermetezõ voltak. Külön rendelésre készültek a pálinkafõzõk, gyógyszertári felszerelések, dísztárgyak. Szándékunkban állt kiállításunkkal egy ritka és megszûnõben lévõ mesterséget megõrizni a feledéstõl. A rézmûvesmesterek által használt szerszámokon kívül a látogatók megtekinthetik a mûhely termékeinek legszebb darabjait. Fotók, korabeli dokumentumok egészítik ki a tárlatot. Köszönetet mondunk Kunszentmárton utolsó rézmûvesének, Jauernik Miklósnak aki átadta kiállításra a mûhelyt, Faragó Annának, aki a múzeumnak ajándékozta értékes rézedényeit, Jauernik Nándornak aki a kiállítás megrendezésében segítette a múzeumot. A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült. Pusztai Gabriella múzeumvezetõ

A cirkusz világa a magyar képzõmûvészetben 1900-1994

Kassák Múzeum, 1997. június 29-ig A cirkusztéma századunk elején jelent meg a magyar festészetben és grafikában, mégpedig annak hatására, hogy a mûvészeknek az új kor beköszöntével szembe kellett nézniük a következõ kérdésekkel: milyen az egyén helyzete az õt körülvevõ világban, mi a mûvész hivatása és sorsa a társadalomban. A köz és magángyûjtemények anyagából megrendezett kiállítás azt szándékozik érzékeltetni, hogy a század elsõ másfél évtizedében a pályakezdõ Egry József, az idõs Ferenczy Károly és a hétköznapok valóságából a maga teremtette álomvilágába menekülõ Gulácsy Lajos, az 1920-1930-as években, a társadalmi ellentétek szinte végletes kiélezõdésének idején Márffy Ödön, Vaszary János, Scheiber Hugó, Dési Huber István, Gross-Bettelheim Jolán, Bor Pál, Bene Géza, Gábor Jenõ, Miháltz Pál, Egry József, Bortnyik Sándor, Aba Novák Vilmos, Román György és Derkovits Gyula, a minden eddiginél nagyobb történelmi katasztrófa elõestéjén Álmos Imre és Vajda János, az 1950-es évek elsõ felének fojtogató atmoszférájában Martyn Ferenc és Korniss Dezsõ, az 1960-1970-es évek ellentmondásos világában Kondor Béla, Anna Margit, Vilt Tibor, Rafael Viktor, Gross Arnold, Gyulai Líviusz, Szalay Lajos, Bartha László, Schéner Mihály, a legutóbbi években Szántó Piroska és mások a cirkusztéma évezredes szimbolikáját a maguk nyelvére fordítva személyes helyzetüktõl, lelkialkatuktól és a világgal szemben vállalt magatartásuktól függõen milyen választ adtak ezekre a kérdésekre. Az egyik korai mû Kassák Lajos szépirodalmi tevékenységével kapcsolatos: Gulácsy Lajos szuggesztív bohócsorozatának egyik legszebb darabja a fiatal Kassák 1914-ben megjelent Isten báránykái címû kötetének borítólapjához készült. Ez a mûvészettörténeti jelentõségû találkozás adta az apropót ahhoz, hogy névadója születésének 110. évfordulójáról e különleges tárlat megrendezésével emlékezzék meg a Kassák Múzeum. A kiállítás anyagát a következõ közgyûjtemények ill. magánszemélyek kölcsönözték: Magyar Nemzeti Galéria, Budapesti Történeti Múzeum, szentendrei Ferenczy Múzeum, Szombathelyi Képtár, kaposvári Rippl-Rónai Múzeum, pécsi Janus Pannonius Múzeum, szolnoki Damjanich Múzeum, Miskolci Képtár, miskolci Hermann Ottó Múzeum, Elsõ Magyar Látványtár Alapítvány, ill. dr. Csongor Dénes, Dévényi Ivánné, Haas János, dr. Keresztes László, Kolozsváry Ernõ, Martyn Ferencné, Sapier Dezsõ, Schéner Mihály, Szántó Piroska, Vattay Elemér. Csaplár Ferenc

Ludwig Múzeum

Testet öltött logosz (Leiblicher Logos) 14 német nõmûvész kiállítása (Ezzel párhuzamosan magyar nõmûvészek munkái a múzeum gyûjteményébõl) Nyitva: 1997. május 25-ig. A Ludwig Múzeumban 1997. április 18-án nyitott a Testet öltött logosz címû kiállítás 14 német nõmûvészt mutat be, s egyben olyan tudományos és mûvészeti események sorát nyitja meg, amelyeknek témája a nõknek a társadalomban és a mûvészetben játszott szerepét kutatja. A nagyszabású kiállítás és téma köré tervezett események - konferenciák, performanszok, kiállítások, koncertek - intézmények széles körét késztették társulásra, így a budapesti Goethe Intézet, a Kortárs Mûvészeti Múzeum/Ludwig Múzeum Budapest, a Közép-Európai Egyetem (a Nem és a kultúra - program kapcsán), valamint a Collegium Budapest és számos galéria vállalta országszerte, hogy rendezvényeikben nagyító alá helyezi a nõt mint a kortárs mûvészet képviselõjét és tárgyát, vizsgálják a jelen gyorsan változó körülményei között létezõ nõt és nõmûvészt. A nõk a mûvészetekben és a társadalomban címmel kiállítások, filmek, irodalmi mûvek, koncertek és konferenciák taglalják a nõnek mint a másik nem képviselõjének helyzetét, a témához kapcsolódó nyugati és keleti társadalmi tradíciókat, s eközben jeles hazai és nemzetközi mûvészekkel és munkáikkal, valamint a témában jártas elméleti szakemberek gondolataival ismerkedhet meg az érdeklõdõk és a szakértõk köre.

NÉPRAJZI MÚZEUM

Kortárs izraeli fotográfia A legtöbb korai zsidó fotográfus európai bevándorló volt. Az izraeli kreatív fotómûvészet kibontakozása az utolsó másfél évtizedhez köthetõ. Minden országban, kultúrában, nyelvterületen vannak olyan sajátságok, amelyek a helyi mûvészi alkotásokat megkülönböztetik. Az izraeli fényképészekben egyedülálló az az érzékenység, amit az izraeli hétköznapok, az izraeli társadalom adottságai határoznak meg. Az izraeli mûvészek számára az emberi jogok, faji elfogultság, humanizmus igen konkrét téma - szemben a nyugati államokban mûködõ kollégáikkal, ahol ezek a fogalmak romantikusabbak. Izraelben, miközben a béke nagyon is kívánatos, de rendkívül fáradságos folyamata halad elõre, kevés hely marad érzelmességre. Állandó az ütközés érzése a társadalom palesztin részével, a biztonság és a terrorizmus kérdései bele vannak építve a hétköznapokba. Minden férfinak és nõnek hosszú szakaszokat kell szolgálni a hadseregben és tudatában kell lennie a veszélyeknek. Mindezek a helyzetbõl adódó, elkerülhetetlen vonások a mûvészek munkájában elsõ olvasásra nem mindig fedezhetõek fel. E mûvészek mindegyike sajátos, nyílt vagy áttételes módon fejezi ki saját vízióját. Egyesek szókimondó módon tárgyalják, mások tudatosan elkerülik és a belsõ világban, a képzeletben keresnek menedéket. Érdekes lehet megemlíteni, hogy sok mûvész Izraelben mûtermét óvóhelyen rendezte be. Ilyen helyiségek a kreatív munkához elég teret adnak, de nem kétséges, hogy a félelmek és veszélyek rajta hagyják a nyomukat az alkotásokon. Az ezen a kiállításon bemutatott mûvészek és mûvek kiválasztása nem kíván objektív lenni. Egy olyan muzeológus munkája, aki ismeri az ország mûvészi tájképét, egy külsõ szemlélõ másként láthatná és értelmezhetné ezt a tájat és más módon válogathatott volna. Ez a kiállítás a vízbõl kiálló csúcsa egy jéghegynek, amely mögött nagy készletei vannak az érett és gazdag modern mûvészetnek. Azok a mûvészek, akiket bemutat, megérdemlik, hogy hazájuk határán kívül is ismertek legyenek.

TÁPIÓSZELE



Blaskovich Múzeum

Nagy János festõmûvész Látogatható: 1997 május 11-ig. Nagy János mûvészetében elsõsorban a látványi élménybõl kibontakozó gondolati tartalom a döntõ, de úgy, hogy ez az ábrázolás sohasem lesz didaktikus, hanem mindig a kép szellemének adott gyönyörûsége mellett az értelem is megtalálja a maga élményét. Portréi, tájképei, emberi szituációkat megörökítõ jelenetei így lesznek egyéni, sajátos hangú alkotásokká. Rendkívül érdekes, hogy Nagy János, aki a természetelvûség nagybányai igényességét felmutató útján sikereket ért el, hogyan fordul a XX. századi mûvészet progresszív újító törekvései felé, mûvészetében feltûnik az expresszív szín és formarend szerint épített dekoratív igényû vonulat, de nyomát találhatjuk a szerkezet esztétikai lehetõségei kutatásának is. Nagy János gondolkodó festõ, érzékeny, az emberi megpróbáltatásokat szívósan álló, a feltûnést kerülõ alkat. Gazdag életmûve úgy született meg, hogy mindvégig vállalta a pedagógusi pályát. Bereczky Lóránd

SZENTENDRE

Szentendrei Képtár Kósza Sípos László Kósza Sípos egyik vezérmûfaja a pasztell. A technika puhasága, finomsága, kicsit feminin természete miatt kiválóan alkalmas az elmosódó emlékképek felidézésére. Ezek a mûvek kifejezetten poétikusak, a konstrukciót tüllszerû páramezõ fedi le, mögötte sejlik fel az elhagyott város. Az ouvre másik jelentõs szeletét a vonalrajzok, rézkarcok adják. Ezek a lapok voltaképpen megfelelnek Vajda Lajos konstruktív-szürreális tematika-elméletének, bár a szürreális mozzanat szinte elveszik ( hacsak a motívum-kontaminációkat nem tartjuk annak), a hangsúly a konstrukción van. A gyakran szándékosan dekomponált, néha origamira emlékeztetõ formák csupa szentendrei motívumot (ház, ablak, templomtorony, gömbakác) foglalnak magukba, az architektúra-elemek között fel-feltûnik az ugyancsak a szentendrei piktúrából ismert (v.ö.: Barcsay, Deim) bábuszerû, redukált emberi figura. A mûvész életmûve 1995-ben érkezett haza. Ma már a szentendrei Ferenczy Múzeum kortárs gyûjteményének része. Bemutatása késõi, fájdalmas kötelesség. Hann Ferenc

TISZAFÜRED

Kiss Pál Múzeum- Makettek és modellek 1997. április 18-án nyílt meg a Modellkiállítás, amely öt Tiszafüreden élõ modellkészítõ munkáit mutatja be (tûzoltókocsikat, kamionokat, repülõket, vitorlásokat). Megtekinthetõ 1997. június 9-ig.

MÚZEUMI SÉTÁK



MS MESTER-

Látogatható: 1997 május 22-ig. A Népszabadság 1997. március 10-i számában Tölgyesi Gábor beszélgetett Menráth Péter festõ-restaurátorral, a Magyar Nemzeti Galériában látható kiállításról. (ld. SAJTÓFIGYELÕ c. rovatunkban.) Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a cikk néhány tárgyi tévedését kijavíthassam. A kiállításon nem MS mester hat táblaképe látható, hanem 5+1, ugyanis a lille-i képrõl épp e kiállítás kapcsán a szakmának kell eldöntenie, hogy MS mester mûve, avagy nem. A táblaképek a selmecbányai Mária templom szárnyas oltárát díszítették, s nem a Szt. Katalin templomét. Maga a rekonstruált oltár viszont inkább 5 méter széles és 3.5 méter magas lehetett - bár efelõl magának Menráth Péternek támadtak kétségei a lille-i kép eltérõ méretei miatt-, s nem fordítva, mint az említett cikkben. Az idõszaki tárlat mûvészettörténeti értékét emeli az a tizenöt rézmetszet, amely MS mester mûvének azt a közegét világíthatja meg, amelyben e gyönyörû mû megszületett. A szakmai szenzáció mellett több látogatóval egyetértésben arra a döntésre jutottunk, hogy a Vizitáció kép valósággal kiragyog környezetébõl, nem pusztán azért, mert ez áll a terem középpontjában. Megkapó a mozdulatok, a ruhák esésének finomsága, s az örök természet, amelyben a két gyermekét váró asszony összetalálkozik. A szenteket piedesztálra szokás állítani, itt két boldog ember szamócabokrokat rejtõ selymes pázsiton, liliomok és pünkösdi rózsák között találkozik, a háttérben vízimalom, cipekedõ vándorok és egyéb nagyon is földi jelenségek. Ez nem jelenti a többi táblakép lekicsinylését, ám azok hívebben követik az ikonográfia szabályait, ezért is vannak kétségeim, éppen a lille-i képet illetõen. Ám ezt döntsék el a szakemberek. Én mint egyszerû látogató, örülök a Vizitáció kép újjászületésének és újrafelfedezésre ajánlom minden muzeológus kollégámnak. Aki a szakmai kérdésekben is el szeretne mélyedni, annak feltétlenül meg kell ismernie a kiállítást kísérõ katalógust, amely számos tanulmányt és nagyon értékes felvételt tartalmaz a képek egy-egy részletérõl, mikroszkopikus felvételeket a restaurálás folyamatáról, hiszen mindez segít MS illetve MZ mester mûveinek újraértelmezésében. a szerk.

Keresztény Múzeum, Esztergom

Marosi Ilona festõmûvész: Kozmológikus Egyetemes Hitvilág Nyitva: 1997 május 20-ig. A Kozmológikus Egyetemes Hitvilág címû nagyméretû, hét elembõl álló kompozíció, mely a négy evangélista ábrázolásával három Mária-festményt fog közre, a hagyományos és a mûvész által teremtett új attribútumokkal. E kiállítási alkalom és a helyszín teremtette lehetõség a hitbõl, a történelmi szemléletbõl, filozófiai látásmódból fakadó, már régóta szunnyadó témákat ébresztett fel. Az esztergomi vár középkori kápolnájának építészeti és falfestészeti motívumai jelennek meg legújabb munkáin. Ahol jelzi a kereszténységet megelõzõ korszakok szimbolikáját a fényrõl, a hatalomról, az istenségrõl szóló egyetemes érvényû jelentésekben. A változatos színek, lágy vonalvezetések, a montázs szerkezet elemi a természet elementáris erõt, az eget, a földet, levegõt és a tüzet idézik, s hitet, életerõt sugároznak. Marosi Ilona ikonográfiája az egyetemesség, a nemzeti, a megõrzés kategóriáira hívja fel a figyelmet. Kontsek Ildikó mûvészettörténész Keresztény Múzeum

Szépmûvészeti Múzeum, Budapest

Az 50-es évek olasz festészete c. kiállításról Zár 1997 május 7-én Manapság egy külföldrõl hozott kiállítás megszervezése-létrehozása rengeteg akadályba ütközik: az engedélyek beszerzése, a képek biztosítása, a szállítás, a katalógus kiadása, stb. Ez még mind semmi, az esetek többségében ugyanis a tervek nem azért hiúsulnak meg, mert a tortúrák során valamit nem sikerül elintézni, hanem mert a rendelkezésre álló pénzösszeg jóformán egy részletre sem elegendõ. Ezért is nagy szenzáció a most nyílt kiállítás, mely olasz kulturális intézmények donációjával jött Magyarországra. Hazánk az elsõ állomása az 50-es évek olasz festészetét bemutató utazó-kiállításnak, mely még Prágába és Varsóba is bemutatásra kerül. Szenzáció azért is, mert az olasz kortárs mûvészet (fõképp avantgárd) elõször látható ilyen széles, átfogó perspektívában. Minden jelentõs, karakterisztikus mûvész képviselve van egy vagy több mûvével, és bár "csak" tíz év munkásságáról van szó, egyértelmûen kiderül, hogy mennyi újítás fért bele, és hogy mennyire meghatározóvá vált ez a késõbbi évek mûvészetében. A kiállítást szervezõ-rendezõ egyik olasz professzor, Bruno Mantura szavaival olyan ez a kiállítás, mint amikor Ézsau eladta elsõszülöttségi jogát. Köszönjük, hogy hazai közönségünk láthatja elõször az olasz festõk munkáit. A 14 kiállító mûvészt és az évtizedet az absztrakt és a figuratív festészet ellentéte jellemzi. Az ellentmondásokból újabb köztes tendenciák alakulnak ki: az absztrakt-konkrét irányzata, a térbeliség híveinek neo-szürrealista vonala, a fantasztikus mûvészet, az utolsó naturalizmus, a felület újfajta megmunkálása-kialakítása, stb. A korábbi irányzatoktól való elfordulás és az új kifejezésmód keresése szubjektív, egyedi mûveket hozott létre, melyeken azonban a mûvészet, a mûtárgy tisztelete, a mûvész érzékenysége, társadalmi eseményekre való reagálása ugyanúgy megmaradt ebben a korban is. H.T.

A World Press fotókiállítás '96-ról

Zárt április 13-án A tavasz beköszöntésével egyidõben ismét megnyílt a már hagyományossá váló fotókiállítás a Néprajzi Múzeumban. Ismét két részbõl áll: a nagyvilág különbözõ kategóriákba rendezett képeibõl és a magyar sajtófotókból. Meg kell jegyeznem - nekem legalábbis úgy tûnik - hogy a minden évben várva-várt, szenzációs esemény egyre laposabb lesz. Már tavaly is feltûnt, hogy a fotók olyan elrendezésben lettek kiállítva, hogy sok esetben nagy-nagy szerencsével lehetett csak hozzájuk férni. A baj az, hogy nem a képet nem látom (mert azok általában megfelelõ nagyságra vannak nagyítva), hanem a magyarázó szöveget nem, anélkül pedig az esetek 80%-ában nem értem a kép mondanivalóját. A szûk elrendezés és a sok látogató miatt egy gyakran fél-egy oldalas szöveget elolvasni komoly mûvészet. Nem értem, miért nem lehetett széthúzni a kiállítást a fenti galériákat is igénybe véve. A másik, ami feltûnt a képek mondanivalója. Sok díjazott kategória van meghirdetve, mint pl. tudomány és technika, sport, mindennapi élet, mûvészet, természet, politika stb. Ebbe annyi minden belefér - pozitív és negatív is - mégis az esetek többségében csak a pusztulás megörökítése szerepel. Hát valóban ennyi lenne a földi világ? Halál, háborúk a világ minden részén, természeti katasztrófák? Elhiszem, hogy a képek feladata az, hogy felkeltsék a figyelmet, esetleg kirívóságukkal megbotránkoztassanak, hiszen ezért kapnak díjat. De elképzelhetetlen, hogy a világban nincsenek szép természeti jelenségek, nincsenek társadalmi szempontból boldog és teljes pillanatok (hétköznapi emberekre gondolok). Miért folyik még a mûvészi képeken is vér, és miért merül ki a társadalomábrázolás fogalma amúgyis unos-untalanul mutogatott politikusokban? Nem hiszem, hogy belõlük áll a világ, és hogy cselekedeteik világméretûen mérvadóak. A sok negatív jellegû kép után szinte jólesik egy sport, vagy egy koncert, zene, mûvészet kategóriába sorolt kép pusztán emberi, politikai töltésektõl mentes, élvezhetõ mondanivalója. Nem kellene több ilyen kép, hogy jobban eltudjuk viselni amúgyis egyre elviselhetetlenebb világunkat? Csak nehogy azt mondják, hogy ezt nem lehet eladni, mert nem elég szenzációs. Ugyanis a pénz fogalma a mûvészet terén nem szabadna, hogy meghatározó legyen. Legalább ott nem. H. T.

"A drótszamár dicsérete "

Intercisa Múzeum 1997. június 30-ig Dunaújvárosban évek óta minden május elsõ szombatja a kerékpárosoké. A Bringatúra (Dunaújvárostól Mezõfalváig) ma már kétségtelenül hagyomány városunkban. Az Intercisa Múzeum az idei rendezvényt egy kerékpár-történeti kiállítással szeretné emlékezetesebbé tenni. "A drótszamár dicsérete" címû kiállítást a Testnevelési és Sportmúzeummal közösen rendezzük, néhány tárgyat a Közlekedési Múzeum gyûjteményébõl kölcsönzünk. A 18 nagyméretû tabló bemutatja a kerékpár kialakulásának történetét - gazdagon illusztrálva korabeli rajz- és fotómásolatokkal, bemutatva a ma már technikatörténeti érdekességeknek számító (olykor elképesztõ) ötleteket is - megismerteti a látogatókkal a kerékpársport elterjedését. A dokumentumanyagot természetesen kerékpárok is kiegészítik, például kölcsönöztünk járógépmásolatot, bizonyára nagy sikere lesz a velocipédnek is. A kiállítás kiegészítéseként általános iskolás gyermekeknek feladatlapot állítunk össze a kerékpározás történetébõl, valamint a biztonságos kerékpározás szabályaiból. A kiállítás 1997. június 30-ig látható. Pongrácz Zsuzsánna

MÚZEUMOK AZ INTERNETEN



SOLVE ET COAGULA

Digitális mûvészet és VR azaz Virtuális Valóság - Kiállítás a C3 Kulturális és Kommunikációs Központban Budapest, Országház u.9. www.gar.no/sec www.c3.hu/hyper3/sec 1997. április 11-13. Az installáció ugyanolyan tiszavirág életû volt, mint a Lény, - aki közeledett és távolodott, aszerint hogy hogyan kommunikált Vele a látogató- ezen a Magyarországon egyelõre még rendhagyó kiállításon. "Az installáció multiszenzoros érzékelõ- és manipulációs eszköz. Az interakció különbözõ módszereit használja a felhasználó leolvasására és befolyásolására: * audio-kinetika: térbeli, háromdimenziós hanghatások által a felhasználó a teremtmény állandóan változó virtuális testének mozgó hangmintáiba (hangvalóságába) merül, azt az érzetet keltve, mintha a felhasználó a teremtmény belsejében helyezkedne el. *virtuális valóság: a felhasználó vizuálisan belemerül a teremtmény belsejének nem-lineálris, nem-karteziánus, computer által konstruált, háromdimenziós valóságába. * fény: a felhasználót a teremtmény érzelmeivel fordított arányú fény árasztja el. * érzékelõruha: intelligens, kétoldalú kommunikációt lehetõvé tevõ interfészként szolgál a felhasználó és a teremtmény között, amely egyrészt arra szolgál, hogy a teremtmény megérinthesse a felhasználó testét, másrészt hogy a beépített bio-szenzorokon keresztül érzékelhesse a felhasználó fizikai állapotát." De ez még mind semmi... kedves látogató! Inkább megpróbálom összefoglalni, milyen gyökeresen más helyzetbe került az ember, ha betért erre a kiállításra. Ha egy igazán jó tárlatot nyitnak e hazában, oda azért özönlünk mi, látogatók, mert elvarázsol bennünket a látvány, a MÛ hangulata, s egy pillanatra kiléphetünk a hétköznapok rutinjából. De tulajdonképpen a többiek, a külsõ szemlélõk számára passzívak maradhatunk. A MÛ-vel való kapcsolatunk magánügy. Jó, azt állítjuk, hogy szíven ütött egy kép. De ezt is csak titokban. A jelen esetben adott egy UV fénnyel megvilágított, de sötét, bolthajtásos terem. Szépen fölénk hajló falaira az egyik projektor kivetít azt a képet, amit az érzékelõruhába, szemüvegbe öltöztetett látogató éppen lát, illetve elõidéz. A másik projektor a LÉNY reakcióit vetíti elénk. Hangok vesznek körül, hol félelmetesek, hol vinnyogó gyereksírásra emlékeztetnek, aszerint, hogy a LÉNY mit érez. Ha itt letelepszünk, megmaradhatunk hagyományos látogatói szerepkörünkben, érdeklõdéssel figyeljük, hogy egy másik ember agresszíven, nyugodtan, vagy kedvesen viselkedik egy feléje közeledõ tengeri csillagra emlékeztetõ, de alakját reakciói szerint állandóan változtató valamivel. Majd jön személyiségünk próbája. Beöltözünk-e ebbe a ruhába, és eláruljuk-e érzelmeinket, félelmeinket, kíváncsiságunkat a lénynek, illetve a többi látogatónak? Ha ezen a problémán túlvagyunk, a többi nem is olyan érdekes. A szemüveg alól kicsit ki lehet látni, kis áramütések birizgálnak, de a beöltöztetett helyzet számomra már túl nyilvánvalóan mesterséges, s mindenképpen megnyugtatóbb volt, mint a várakozás. Ezért aztán a LÉNY kicsit vartyog, rohanok bele a lüktetõ hajszálerekkel teli alagútba, s kedvesen babusgatom kis ijedt tengeri csillagocskámat. Mindehhez fantasztikus teljesítményû számítógép kell, sebesen gördülõ, jó minõségû képek, s megállapíthatjuk, hogy a lény lehetne érdekesebb vagy félelmetesebb... De azt nem tagadhatjuk, hogy egy pillanatra elvarázsolódtunk. Az installációt készítette: Knut Mork, Stahl Stenslie, Lars Nilsson, Karl Anders Oygard (Norvégia) Rendezte: Suzanne Mészöly. Marton Erzsébet

MILYEN LEGYEN EGY ÚJ MÚZEUM



Reprezentatív terek helyreállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban

Beszélgetés dr. Gaál Péter fõépítésszel 1996-ban a millecentenárium volt az a fõ cél, ami meghatározta, hogy minek kell elkészülnie a múzeumban abban az évben, s ennek érdekében folyt minden munka. Ez egyébként a rekonstrukció menetében kissé fel is borította az egyébként logikus helyreállítási menetet. Nevezetesen azt, hogy-az én véleményem szerint-ennek az épületnek mégis csak van egy olyan reprezentatív térsora, amelyen aki csak bejön /látogató, muzeológus vagy bármilyen kutató/, áthalad, vagyis beleütközik ebbe a térsorba. A látogató- aki mondjuk a japán turistától a spanyol királyig, az egyszerû magyar vidéki nénitõl Erzsébet királynõig terjed-, belép a reprezentatív tér elsõ elemébe az elõcsarnokba, s bárhova igyekszik onnan, átjut ezen a térsoron. Leszámítva a Dísztermet, mert ezen csak akkor halad át, ha ott éppen egy idõszaki kiállítást vagy valamilyen más rendezvényt talál. Tehát van egy térsorunk, amin- nemcsak azért, mert ez a legreprezentatívabb terület, hanem mert ez egyben az elosztótere is ennek az épületnek, -átmennek az emberek, tehát érzékelik. Ezért ez az egyik legdíszítettebb terület. Mennyiben következik ez a klasszicista épület szerkezetébõl? Nem gondolja, hogy Polláck egy kicsit átalakította azt annak érdekében, hogy egy ilyen reprezentatív térsort kialakíthasson? Nem alakította át egyáltalán, tökéletes velejárója volt ez annak, hogy a Nemzeti Múzeum egy reprezentatív épület is egyben. Ez még a klasszicizmuson belül is kicsit a magyar klasszicizmus jellemzõje. Megtartotta-e az épület a bejáratánál ezt az eredeti funkciót? Megtartódott a funkciója, csak nincsen helyreállítva a tér. Ami nem egy egyszerû építõipari helyreállítást jelent, hanem mûmárvány burkolatokat, stukkókat, seccot, intarziás kõburkolatot, vagy pl. a kupolának a kialakítását, -ezek mindegyike olyan felület, aminek a helyreállítása munkaigényes, idõigényes, és szinte egy kézen meg lehet számolni, hogy hány mesterembert lehet erre ráengedni. Olyat, akiben meg van az a kvalitás, hogy ezt helyre tudja állítani ebben az országban. Mert azért meg van, bár egyre kevesebb emberben. A reprezentatív térsor célja az, hogy fogadja a látogatót, már külsejében jelenítse meg, hogy hol van a fõbejárat. Ez tökéletesen megvalósult akkor, amikor elkészült ez az épület, ezt a szerepét szeretnénk megtartani, és meg is kell tartanunk. Ezt mindenképpen fel kell újítanunk, mert ez csak látszatra szép. Olyan, mint egy nagyon szép idõs hölgy, aki romjaiban is még reprezentatív, de ha közelrõl nézem a Magyar Nemzeti Múzeum épületét, bizony vannak olyan részei, amelyekhez ötven éve nem nyúltak hozzá. Ugyanakkor ma csináljuk ezt, s miután a múzeum közintézményi funkciója a 150 évvel ezelõttihez képest sokat változott, megszaporodott a vele szemben támasztott követelmények sora, ezért ezt a felújítást, renoválást, rekonstrukciót, restaurálást úgy kell elvégezni, hogy lehetõleg a mai kor, sõt lehetõleg a jövõ század technikáját is, -ahol lehetséges-, belevigyük. Nevezetesen hogy pl. a dísztermet olyan többcélú teremmé alakítsuk át, ahol hangversenyeket, vetítéseket, kongresszusokat lehet tartani. Három felülvilágítóját gombnyomásra lehessen elsötétíteni, ha kell, a termet tudjuk hangosítani, s mindezt egy mobil rendszerrel természetesen, mert ezt kívánja a mûemlék védettségi foka. Induljunk kÿi abból, ahogy most kinéz az elõcsarnok. Megfelel-e az a helyreállítási tervnek és az Ön álmainak? Polláck idejében nem volt lehetõség muzeumshopra, büfére, ami szerintem megtöri ezt a szép teret. Erre született-e valami megoldás? Vagy ez már a belsõ építészek dolga, s nem az Önöké? Ha valami a belsõépítészek dolga, az nem jelenti azt, hogy az nem a mi dolgunk. Pontosan a mi dolgunk, legfeljebb a megvalósításához tehet hozzá a belsõépítész. Amikor én elkezdtem a szakmát - ez most kitérõ-, akkor az én mesterem az utolsó szögig, a kiállítási installációig megtervezett egy múzeumot úgy, hogy nem adta ki a munkát senkinek. Ez nem a belsõépítészek ellen szól, csak azt illusztrálja, hogy mennyire szakosodnak bizonyos szakmák. Nyilván Polláck nem így készítette el a bejáratot, de ahogy múlt az idõ, a kívánságlista szaporodott, ennek is változnia kellet törvényszerûen, - más funkciókat is el kell látnia. Az elsõ ilyen jellegû változás az volt, amit már 1926-27-ben dr.Lechner Jenõ hajtott végre, a tetõtér beépítéstõl kezdve az elõcsarnokig. Akkor készült , kimondottan az akkori kultuszminiszter kérésére, (aki rendkívül sokat tett a múzeumért, Klebelsberg Kunóra gondolok), az elõcsarnokban egy a kornak és az épületnek megfelelõ belépõ. Vagyis egy szélfogó. Ezt Lechner tervezte, ami nyilván az épület stílusához alkalmazkodott. Ugyanakkor készültek a lámpák. Ez tulajdonképpen egy lámpacsalád, aminek elõképe volt az a négy kandeláber, amik fent állnak most is a térbõvületekben. Ezeket 1852-ben adta letétbe az akkori Kaszinó, mert nem tudta hova tenni, a Kaszinónak sem volt állandó helye. Amikor végleges helyükre költöztek, nem kérték õket vissza, hanem a Nemzetinek adományozták. Ennek a formakincsébõl tervezte Lechner azt a lámpacsaládot, amit az elõcsarnoktól a lépcsõház tetejéig látunk ma is. A változtatások sora már ekkor elindult. Természetesen napjaink igénye az is, hogy legyen egy ruhatár, büfé, hogy a látogató minél komfortosabban érezze magát. Hiszen amikor az épület elkészült, a kiállítási terek sem voltak folyamatosan látogathatók, mert az épületnek azon a részén nem volt fûtés. Vagy csak módjával, légfûtéses rendszerrel. Õsztõl tavaszig az épület nagy része zárva volt a látogatók elõtt. A földszintet külön fûtötték, mert ott lakások voltak. -A Szépmûvészeti Múzeumban és Európa több múzeumában számûzték ezeket a dolgokat az alagsorba. -Nyilván a követelmények bõvülése törvényszerûen hat minden helyiségére a Nemzeti Múzeumnak, vagy bármilyen múzeumnak. Épp ezért kerültek be ezek a funkciók oda, ahol most vannak. Nekem meggyõzõdésem, hogy a mostani formájában szerencsétlenek és nem jók, készült is egy rekonstrukciós terv, ami már vagy tíz éve érvényben van, s akkor eltervezték, hogy hova kerül a büfé. A másik, szerencsétlen része ennek az egész látogatói kívánságlistához tartozó csomagnak a közönség WC csoportja, Szécsényi Ferenc felirata alatt... Ez egyszerûen méltatlan. Ez mind lekerül ebbe a részbe, ahol most üldögélünk. /tudni illik a Videostudióban készült a beszélgetés/. Ez a kapualj megkapja eredeti funkcióját, a kupola vagy a rotunda alatti térnek is visszaáll az eredeti formája, és mivel az új Lapidárium lekerül az udvar alatti térbe. Oda látogatók jönnek ezáltal, és ezen a téren keresztül -(ahol egy büfé és nagy közösségi tér lesz)-, jutnak majd le az új kiállító térbe. Akkor már lejön ide a közönség WC-je , végre már normálisan. A múzeumi bolt pedig, ami a mai világnak már egy természetes tartozéka - szintén bekerül ebbe a részbe. Nevezetesen az elsõ emelet szintjén oda, ahol most a fotó, a restaurátor és a metszetrestaurátor dolgozik. Visszaállítjuk a hátsó lépcsõházat, és annak a térkapcsolataiba fog belekerülni a (csúnya szóval) muzeumshop. Beszéljünk egy pár szót a reprezentatív térsor színeirõl. A reprezentatív térsor jelenlegi színvilága nem jó, hamis, nem az eredeti színvilág. A mostani megjelenése nagyjából-egészébõl az 1960-as évek elsõ felében jött létre, ami még az építészeti tagozatok és a színezés kapcsolatában is rosszul illeszkedik. Eredendõen itt egy monokróm festés volt. Hogy pontosan milyen lehetett, azt sejtjük, mert vannak leírások. Egy- sajnos már évek óta elhunyt- nagyon híres professzor, Pogány Frigyes határozta meg csodálatosan, hogy olyan lehetett a Nemzeti Múzeumnak ez a reprezentatív térsora, mint egy öt tételes szimfónia. Az alaphangot az elõcsarnok adja meg, a maga egyszínû festésével. A következõ fokozatát az élménynek a rotundában, tehát a kupola alatti térben az architektúra gazdagodása adta, de a színe még mindig monokróm volt. Aztán jött a lépcsõház, ami igazándiból Polláck idejében nem készült el. Sejtjük, hogy milyennek képzelhette el, egy könnyed korláttal, és az egészre jellemzõ ún. dizájnfestési móddal. Ezt igazándiból az 1870-es években fejezték be, amikor Than Mór és Lotz Károly kapott megbízást a lépcsõház kifestésére. Ehhez egy secco-alsecco eljárást használtak /ez nem freskó/. Olyan állapotban volt akkor a lépcsõház szerkezetileg is, hogy azzal valamit kellett csinálni. Nem voltak a terek lezárva, a tetõtértõl elválasztva, rossz volt a fedélszék, akkor készült a most látható kazettás mennyezet. A tetõt ki kellett cserélni, új fedélszéket tenni, mert a régi beroskadt, (egy acélszerkezettel szerkesztett fa födémszerkezet van most a fõlépcsõház fölött), és akkor készült egy diszitõfestés. Ezt a festést Schikedanz Albert tervezte, ami sajnos az 1926-os átalakításnál eltûnt. Gyönyörû festett ólombetétes ablakai voltak a lépcsõháznak, Lechner ezeket kiszedte. Fotót láttunk róluk, de egyébként nem tudjuk, hogy hova kerültek ezek az üvegablakok. Tehát a lépcsõház kialakítása az 1870-es évek elképzelésében- és nyilván Polláck rendszerében, egy további fokozást adott volna. Ezt fokozta a negyedik tétel, a kupola, szintén nem a mai megjelenésével, mert Lechner ebbe is belenyúlt. Látszólag szidom Lechnert, valójában megengedhetõ ez, hiszen egyébként rendkívül sok mindent csinált az épületben, s amit csinált az ma rekonstrukció számba menne. Sok jót tett az épülettel, ilyen pl. a helynyerés és sok egyéb dolog. Majd minket is kritizálnak bizonyosan évtizedek múlva. A kupolatér eredendõen ki volt festve. Ám Lechner ezt lefestette, mert azt hitte, hogy ez egy Polláck világától elütõ festési mód. Ez egy ornamentális díszítés volt. A mezõkben nagyon szép plasztikus festéssel, minden kazetta belsõ mezõje más motívummal, de teli ki volt festve, és a kazettarendszerben keresztként kialakult nagyobb felületen egy finom ornamentális -kereszt formájában megjelenõ- díszítés volt Lechner lefestette az opeion alatti nagy párkányzatot is. Moldvai Endre mûvészettörténész, volt kollegám heraldikailag bizonyította, hogy az opeion alatti festés csak Pollack idejében készülhetett, mert áttetszenek a címerek az átfestésen. Korabeli leírás is tanúsítja, hogy ez együtt készült az épülettel, amit aztán 1926-ban mostak le a kupola felületérõl . A párkányzaton áttetszõ címersor még valószínûleg visszaállítható. A kupola teljes felülete már biztosan nem, mert valamikor az 1960-as években ismereteim szerint lekaparták. Van e kupolának eredeti funkciója? Véleményem szerint nagyon megfontoltan lehetne csak itt idõszaki kiállításokat rendezni. A tárlók valamit mindig takarnak. A funkciója az, hogy kiemelje, megkoronázza a térsort. Lépjünk be a következõ térbe! Az utolsó tér, ahol már fortissimóba megy át az öt tétel, a díszterem. A teljes felújításon kívül, -mert az csak látszólag szép, majd látjuk a fotón, mennyire elöregedett - a mai kívánalmak teljesítését leginkább ebben a térben szeretnénk megoldani, ahogy az interjú elején említettem. Olyan technikai felszereltséggel, amit kell hogy befolyásoljon az eredeti állapotok védettsége, amivel hangverseny, vetítés, fogadás, konferencia lebonyolítására alkalmas lesz. A díszterem funkciója az, hogy díszterem. Ami a maga idejében annyira hatásos és szép volt, hogy azonnal beköltözött ide a Fõrendi Ház. Annyira, hogy még Polláck itt dolgozott, amikor Széchenyi utasítja Polláckot (akit valamiért nem kedvel), hogy ezt tervezze át a Fõrendi Ház üléstermévé. Ezt Polláck nem akarta valahogy megtenni, s ez annyira megy, hogy Széchenyi kiveszi a kezébõl a munkát és Hild vállalja ennek a megtervezését. Polláck vissza is vonult, és 1855-ben halt meg. Ez volt a legutolsó munkája. Hosszú ideig rendeztek itt koncerteket, pl. az Esztergomi misét elõször itt mutatta be Liszt Ferenc, s ez a hangverseny tetszett Lisztnek is a legjobban. Akkor már benne volt az üléssor, a karzat, s az ajtóval szemben levõ oldalon a fõ hely. A kupola és a kandallóterem le volt foglalva a Fõrendi Ház számára. Ahogy a múzeum elkészült, már ekkor akartak különféle intézmények ide bejutni. Ez így volt 1902-ig, amikor elkészült a Parlament. Ha fogadást rendeznek, mi lesz a székekkel? Valahol meg kell oldanunk, ahol ezt raktározni lehet. Sajnos itt fenn, a szintjén ilyen helyiség nincs. A díszterem többcélú felhasználását is meg kell oldanunk, pl. az akusztikai vizsgálatok most készülnek. Itt olyan mennyiségek vannak, hogy csak a díszteremben 1000m2 mûmárvány felület van. De bízom benne, hogy a felújítása legalább jövõre elkezdõdik, mert akkor 2000-re vagy 2002-re elkészül. A Magyar Nemzeti Múzeum 2002-ben lesz 200 éves. Addigra ennek el kell készülnie. a szerk.

KIÁLLÍTÁSRENDEZÉS A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN

A Pulszky Társaság Közmûvelõdési Tagozatának rendezvénye 1997. február 25-én került sor a "Kiállításrendezés a XXI. század küszöbén - Az érdekes, látványos, tartalmas kiállításokért" c. egész napos tanácskozásra. A szimpózium célja bevallottan az volt, hogy szempontokat fogalmazzon meg, amelyeket talán már elmondtak korábban, de amelyeknek hangsúlyozásával, esetleg rendszerezésével javulhat a kiállításrendezés modern szemléletének tudatosítása. Ez a szemlélet a látványnak és a megjelenésnek/megjelenítésnek legalább akkora szerepet juttat, mint a tartalomnak. A program következésképp nemcsak muzeológusoknak, hanem kiállításrendezõknek, restaurátoroknak, grafikusoknak, s - ahol vannak - látványtervezõknek is szólt. Buzinkay Géza "A jövõ múzeuma. Jóslatok és elõkészületek" címmel ismertette külföldi tapasztalatait, melyek két forrásból származnak: múzeumlátogatásokból, valamint az amerikai Smithsonian Institution "Museums for the New Millennium" szimpóziumának tanulságaiból. Elõadásának egyik fõ mondanivalója az volt, hogy az amerikai múzeumok köztudottan látogatóközpontú kiállítások létrehozására törekszenek, ahol a látogató érzelmi odakötését is felhasználják eszközként egy-egy kiállítás vonzóbbá tételéhez. A "mindent a látogatóért" törekvés természetesen igen költséges. Kérdés, hogy meddig lehet elmenni a közönség kiszolgálásában. Az amerikai Colonial Williamsburg példája is bizonyítja, hogy ezen a téren mennyire megoszlanak a vélemények. A színházi effektusokkal is operáló skanzen, amelyre egy egész kiszolgáló rendszer épül, s amely még a recesszió idején is évi 1.200.000 látogatót vonzott, rendkívüli sikernek tûnik, mégis vannak a szakmában olyanok, akik fejüket csóválják e "Disneyland" láttán. Az ezredforduló felé közeledvén lényeges változások mutatkoznak mind az eddigi gyûjtési gyakorlat, mind a látogatói szokások terén. Az elõadó szerint a hagyományos "raktármúzeum" eltûnésre van ítélve, mert a gyûjtemények nagysága már szétfeszíti a kereteket. Jobban be kell tehát határolni a gyûjtési köröket. Felvetõdik azonban, ki mer ma arra vállalkozni, hogy eldönti, mi értékes és mi minõsül múzeumi szempontból értéktelen tárgynak. A gyûjtemény bemutatásáról ( a természettudományi múzeumok esetében) a hangsúlynak el kell tolódnia az élõ környezet felé, egyébként pedig a "templomjelleget" fel kell váltania a kísérleti térnek. "Ne száraz, unalmas kiállítások szülessenek, hanem igazi élményanyag. Képzelettõl áthatott mûvészi terek kellenek", melyek aktív kiállításnézésre inspirálják a látogatót, olyan tárlatok, ahol az akció reakciót vált ki a nézõben. A kétféle múzeumfelfogás: a szemlélõdésre, a tudásvágy kielégítésére építõ hagyományos és a kísérletezõ, szórakoztatni akaró "modern" szemlélet fokozatosan összeolvad( a muzeológia, a kiállításrendezés ennek szintézise felé halad. A médiakorszak beköszöntével, amikor ráadásul a technika segítségével bárhonnan "be lehet lépni" a múzeumba, egy sokkal céltudatosabb közönséggel kell számolni. Az amerikaiak el is vetik a történelem átfogó bemutatását, helyette problémákat dolgoznak fel. Jellemzõ még az amerikai kiállításrendezésre a multikulturális szemlélet, mely a többségi kultúra nézõszöge helyett fontosnak tartja más kultúrák ítéleteit. E gyorsan változó technikai korszakban a múzeum lesz az a sziget, ahol a valóságos világot találja meg a látogató, míg körülötte, a múzeumon kívül a "virtuális valóságok" tere fog hódítani. Azt, hogy a technikai változásoknak milyenek lesznek valójában a következményei, ma senki sem tudja felmérni. Az elõadást követõ vita során több kérdés és észrevétel merült fel, így: - honnan lehet tudni, kinek vannak elvárásai a múzeummal szemben, s mik ezek az elvárások( - a rengeteg bizonytalansági tényezõ ellenére is tervezni kell( - a számítógépek világa talán mégsem olyan veszélyes az emberi kapcsolatokra, újdonsága elsõsorban az interaktivitás, amit fel is használhatunk a múzeumban. - a technikai forradalom kreálta új helyzetben a múzeum talán mindig megmarad egy olyan bázisnak, ahol másokkal össze lehet jönni, bízva abban, hogy az emberben mindig meglesz az igény a személyes kapcsolatokra. Megélénkült az érdeklõdés, amikor az a kérdés került szóba, hogy érdemes-e történeti kiállításokat rendezni, ill. hol érdemes ezt a mûfajt mûvelni. Legyenek-e "One Picture Show"-k (ahol egy kép vagy tárgy van kiállítva) Magyarországon is az átfogó történeti kiállítások helyett, garantálva ezzel azt is, hogy a külföldi vagy a kevésbé tájékozott magyar látogató is többet legyen képes befogadni a mondanivalóból? Vagy, ahogy a másik tábor érvelt: a reklám korában, amikor az igény generálható, a múzeumok gondoskodjanak arról, hogy a látogató igényelje a tudományos igényû kiállításokat, máskülönben a muzeológia tragédiába fullad, s a XXI. század a szappanoperák világa lesz. Ennek kapcsán hangzott el a következõ észrevétel és aggodalom: mostanában sajnálatos módon észlelhetõ egy olyan aggasztó tendencia - különösen Amerikában -, hogy amit nehéz befogadni, az rossz. Lépjenek itt fel a múzeumi közmûvelõk, s akár egy tantárgy bevezetésének kezdeményezésével, mely viselhetné a "Bevezetés a múzeumok világába", akár a pedagógusképzés szakirodalommal való és egyéb támogatásával, befolyásolásával menjenek elébe a problémának. (Mint ahogy Nagy-Britanniában például az English Heritage oktatási programokat ajánl fel a tanároknak, iskoláknak.) Maximálisan egyetérthetünk az elõadóval abban, hogy a múzeumok jövõje kulcskérdés. És bár az ember "szerves jövõképének" kialakítása nemcsak a múzeumok feladata, a múzeumban kitûnõ eszközök vannak a probléma megoldására. Jerger Krisztina a lengyel iskola tanítványa, Varsóban kiállításrendezést is tanult a mûvészettörténész szakon. Már ezt hallva elgondolkodtató, hogy Magyarországon a muzeológusképzésben tulajdonképpen a közelmúltig nem volt tantárgy a kiállításrendezés, s ahol ma szerepel a curriculumban, ott is szinte "levelezõ módszerrel" kell elsajátítani a fortélyait. Mondhatnánk, hogy a képzõmûvészeti kiállítások rendezése alapvetõen különbözik más kiállítások készítésétõl, ahogy ez el is hangzott a vita során. Az elõadás azonban számtalan általános érvényû szempontot vetett fel. Egy kortárs mûvészeti kiállítás sikere attól függ, mennyire tud együtt dolgozni a "muzeológus" - esetünkben a mûvész - és a látványtervezõ. Ami a látványtervezõ szûrõjén keresztül átjut, az kerül - és úgy - a kiállításba. Soha sem szabad elfeledni, hogy a látogató segítséget vár a rendezõtõl, hiszen a tárgyra vonatkozó tudása - általában - kevesebb, mint a rendezõké. A mondanivaló legyen úgy látvánnyá formálva, hogy a látogató tudatához pluszimpulzusok jussanak el. Nagy segítséget jelentene, ha lenne elegendõ és megfelelõ szakirodalom. Frank János brosúrányi méretû könyve óta azonban nemigen írtak szakkönyvet a témáról. A MRMK összejövetelein ugyan szóba kerültek olyan témák, amelyek a muzelógust, kiállításrendezõt és közmûvelõt egyaránt érdekelték, a képzéssorozat azonban valahol elakadt. Érdemes lenne legalább hasonló jellegû beszélgetésekkel ösztönözni az elõrelépést. Horn Emil ("Tartalom és látvány a Holocaust c. kiállítás elemzésén keresztül") elõadásában több érdekes gondolatot fogalmazott meg. Elsõként felhívta a figyelmet, hogy a kiállításlátogatás mint mûfaj a befogadó, mûvészetet élvezõ látogató számára a legnehezebbek közül való. A kiállítás olyan, mint egy színház, csak itt nagyobb a nézõ szabadsága. Egy tárlatnak dramaturgiája van, díszleteket használ, az egészet pedig a kiállításrendezõ hozza egységbe. A jó értelemben vett szórakoztatást a rendezõ nem tagadhatja meg a nézõtõl, máskülönben a múzeum az unalom szó szinonimájává válhat, tehát minden eszközt igénybe kell venni, és semmi sem eretnekség, ha a cél szolgálatában áll. Az elõadó két alapvetõ kiállítási koncepciót különböztet meg. Az arisztokratikus rendezés azokkal a tárgyakkal dolgozik, azokat helyezi a kiállításba, amelyek a múzeum birtokában vannak. Mivel itt nincsenek áthidalók, a kiállítás történelmileg foghíjas lesz. A látogató ilyenkor a legjobb esetben is csak gyönyörködhet a tárgyak szépségében. A populáris rendezés (itt a szónak semmi pejoratív színezete sincs) törekszik a tárgyat kontextusába visszaállítani, s elsõdleges célnak tartja, hogy a látogató élvezze a kiállítást. Ez természetesen nem sikerülhet, ha nem maga a kiállítás szólal meg. Óvja tehát a rendezõt attól, hogy egyéb információhordozókkal próbálja megoldani azt, ami a kiállításnak lenne feladata. A katalógus hasznos, de csak kiegészítõ( az installációt úgy kell felépíteni, hogy a tárgyat emelje ki( s fontos, hogy a multimédia szervesen illeszkedjen a kiállításba. Mivel természetesen a kiállítással folyamatokat kell elmondani és a tárgy erre önmagában nem képes, a segédeszközök használatát természetesen nem vethetjük el. Az elmondottakat ezután a Holocaust c. kiállítás bemutatásán keresztül szemléltette, rámutatva a kiállítás pozitívumaira és kevésbé sikeres megoldásaira is. A látvány tervezésének újabb példáját ismertette - a tervezéstõl a megvalósulásig -Vásárhelyi Tamás ("Tartalom és látvány Az ember és természet Magyarországon c. kiállítás elemzésén keresztül"). Az elõadás elõször elméleti síkon mutatta be, hogyan és mit "kommunikál" a múzeum, valamint hogy a látogató miért jön múzeumba és hogyan tanul. A Természettudományi Múzeum által közvetített "üzenet": a természet fogy, tehát vigyázzunk rá. Ez a gondolat igen sokrétû csatornán keresztül jut el a látogatóhoz. Bemutatja a tárgyakat, de igyekszik folyamatokat érzékeltetni( él a reklám adta lehetõségekkel, ami lehet rejtett reklám is. Ezen kívül információt hordoz maga az épület, a kiállítási tér és az erre a célra létrehozott információs eszközök. Az emberek különféle okokból keresik fel a múzeumot. Van, aki szórakozni akar, más tanulni jön, esetleg mindkét szándék vezérli. A múzeum vállalja, hogy tanít, s ezt különbözõ módokon érheti el. Igen érdekes volt pl. megtudni, hogy egy-egy cselekvési mód milyen hatékony tanulást produkál. Pusztán olvasással például az információnak mindössze 10 %-a raktározódik el a látogató emlékezetében. Ha olvas, lát, hall és ráadásul ki is mondja új ismereteit, ez a százalék feltornássza magát 70-re, s ha netalán még aktívan foglalkozik is egy dologgal, a hatékonyság elérheti akár a 90 %-ot. Ezért is van, hogy a Természettudományi Múzeum annyi interaktív eszközt helyezett el a kiállításban, s él a különbözõ tanulási módok aktiválásával (affektív, kognitív és pszichomotoros, vagyis valaminek ismételt cselekvések útján való begyakorlása - Bloom alapján). A szövegek jelentõségét egy egyszerû példán szemléltette: a természetbúvár teremben a gyerekek számára kézírással kiírták az óriáskagylóra, hogy "Dugd bele a fejed". A szöveg olcsó volt, figyelemfelkeltõ, változtatható és barátságos. Mennyivel különbözik ettõl, ha a kagyló kikerül a kiállításba, és nyomtatott betûkkel azt írják rá, hogy mi a latin neve, honnan származik és ki ajándékozta a múzeumnak. Mindkét megoldásra van igény, s mindkettõnek vannak elõnyei és hátrányai. Ahogy már szóba került, az épületnek (amely építészeti díjat kapott) is van funkciója, s az, hogy a gyerekek elõszeretettel másszák meg a múzeum elõtt álló köveket, szintén beleillik abba a koncepcióba, hogy a múzeum legyen barátságos. Szerepet kapott a tervezés során a járóutak kialakítása. Az épület belsõ adottságai (mint oly sok más múzeumban), eléggé megnehezítették a kiállítás berendezését( a létrehozók arra törekedtek, hogy az irányválasztások is a hatékonyabb kiállításnézést segítsék elõ. Kiemelt funkciót kapott néhány tárgy, mintegy a csomópontokba kerülve, pl. a bárka, a mamut, a barlang stb., amelyekrõl a gyakorlat idõnként bebizonyította, hogy kialakításukon némileg változtatni kell majd. Elõfordul néhol, hogy a látvány ugyan nem a legsikerültebb vagy elsikkad, a tartalomra azonban feltétlenül szükség volt. Mindent összevetve: a látvány nagyszerûen segítheti, de akadályozhatja is a tartalom kibontakozását, egyáltalán nem mellékes tehát, hogy hogyan élünk a rendezés lehetõségeivel. Horn Emil gondolata, mely úgy hangzik: 'A múzeum pikantériája, hogy a tárgy, amit a nézõ maga elõtt lát, eredeti ', érzékelteti a ránk háruló felelõsséget is. Olyasminek vagyunk a birtokában, helyesebben olyasmi van a gondjainkra bízva, mely kultúránk egyedi letéteményesei közé tartozik, segítsük hát elõ minél hatékonyabban e kultúra megismerését. Ahogy már a tanácskozáson is említettük, örömmel vennénk, ha a témával kapcsolatban közölnék velünk észrevételeiket. Szeretnénk, ha a kezdeményezésnek lenne folytatása, ezért a Pulszky Társaság Közmûvelõdési Tagozata reméli, hogy most elindul - vagy újraindul - a téma szakirodalmának pótlása. Balogh Edina

KÖZÖNSÉGKAPCSOLAT MÚZEUMPEDAGÓGIA

Ismerjük meg látogatóinkat! Kerekasztal beszélgetés a múzeumi látogatói felmérések készítésérõl A Múzeumi Hírlevél áprilisi számában meghirdetett program változatlan feltételek mellett 1997 május 30-án kerül megrendezésre. Kérjük, részvételi szándékukat 1997. május 23-ig jelezzék Gyimesi Zsuzsannánál a (06-1)- 221 8586-os telefonszámon.

Egyesülés a Múzeumi Oktatásért

(Group for Education in Museums - GEM) A GEM (Group for Education in Museums - Egyesülés a Múzeumi Oktatásért) brit szakmai csoportosulás, mely egy évtizede létezik. Intézményeket, magáncégeket és magánembereket egyaránt számlál tagjai között, többnyire Nagy Britanniából, kis részben az USA-ból, Belgiumból és Németországból. Nagy- Britannia méltán híres Európa-szerte kiemelkedõ színvonalú múzeumi közönségszolgálatáról, oktatási, nevelési és közmûvelôdési programjairól mind felnôttek, mind gyerekek, mind pedig családok részére. Nem véletlen, hogy náluk jött létre a GEM. Tíz év elteltével komoly múzeumpedagógiai és közmûvelõdési szakmai szolidaritás alakult ki az Egyesült Királyságban, s az utóbbi években terveik között egyre hangsúlyosabban szerepel nemzetközi jellegük erôsítése. 1996. augusztus 27-29. között Dél-Londonban, Croydon városrészben rendezték meg a GEM aktuális évi közgyûlése, melyre meghívást kaptunk Korenchy Anikóval. A GEM-mel való kapcsolatunk a következô képpen alakult ki: 1995. végétõl a Pallas Oktatástörténeti Alapítvány önkénteseiként a Korenchy Anikó kezdeményezésére megindult múzeumi projekten dolgoztunk, melynek célja a magyar múzeumi közmûvelôdés, oktatás, a látogatókkal való kommunikálás segítése és jobbítása. Az elsô nagy megmozdulás az 1996. április 28-30. között megrendezett, szakképzéssel egybekötött múzeumpedagógia konferencia volt Csillebércen, melyre meghívtunk két angol trénert Londonból, a SEMEU-tól (South Eastern Museum Education Unit). Sue Wilkinson és John Yorath mindketten tagjai a GEM-nek. A budapesti konferenciát nagyon pozitívan élték meg, és felajánlották, hogy vegyünk részt mi is az ô, konferenciával egybekötött közgyûlésükön. Egyikünk részvételi díját ôk fedezték, másikunkét pedig a British Council budapesti tagozata. A GEM-konferencia 1996-os tematikáját a múzeumok és más helyi kulturális intézmények együttmûködési lehetôségei adták. A végsô konklúziót abban lehetne (jelentôsen leegyszerûsítve a kérdést) összefoglalni, hogy közös projektek kialakításával számos elôny járhat. Egyrészt a költségek megoszlanak az intézmények közt. Csökken az intézmények és kezdeményezések izoláltsága. Másrészt egy-egy program eljuthat olyan rétegekhez is, akik maguktól nem mennének el múzeumba, ám ha ez össze van kötve például a Lóverseny Kedvelôk Egyesületének egy megmozdulásával, akkor már igen. Említésre méltó a konferenciát vendégül látó Croydon városrész esete. A városrész London-szerte hagyományosan arról volt "nevezetes", hogy szürke, jellegtelen kerület. A helyi önkormányzat elhatározta, hogy megváltoztatja ezt a képet, mégpedig úgy, hogy létrehozzák London legérdekesebb helytörténeti múzeumát, s hozzá egy komplex mûvelôdési központot. Céljuk az lett, hogy ezentúl Croydon nevével mindenki automatikusan a múzeumot és a mûvelôdési központot asszociálja, remélve, hogy így az üzleti élet is fellendül, mert a kerület üzletkötések vonzó színhelyévé is válhat. Vagyis a kulturális élet felvirágoztatásától a helyi gazdaság közvetlen fellendülését várják. A múzeum a könyvtárral, kiállító teremmel, gyermekfoglalkoztatóval, kávézóval, bolttal, utazási irodával, mozival és konferencia termekkel a helyi önkormányzat csodálatos épületén belül kapott helyet, evvel is kifejezve, hogy a helyi közösség életében mind kulturális, mind politikai szempontból kulcsszerepet tölt be. A múzeum létrehozásának körülményei, közmûvelôdési osztályának mûködése, valamint maga az interaktív, újszerû helytörténeti kiállítás képezte a konferencia egyik esettanulmányának témáját. Az elôadások a múzeumi oktatás együttmûködési lehetôségeirôl, a közmûvelôdés és továbbképzés, közmûvelôdés és marketing kapcsolatairól, oktatási segédanyagok készítésérôl, programtervezésrôl és végrehajtásról, illetve a független múzeumi tanácsadó szervezetek jelentôségérôl és szerepérôl szóltak. Nagy érdeklôdéssel és odafigyeléssel vettek körül bennünket is. Az utolsó nap záróülésén negyven percben bemutattuk saját tevékenységünket, beszámoltunk az 1996. áprilisi konferenciáról, ismertettük az értékelô lapok összesített eredményeit, referáltunk az országos múzeumi felmérésünkrôl, valamint beszéltünk jövôre vonatkozó elképzeléseinkrôl. Sok ismeretségre tettünk szert, hazaérkezésünk óta számos múzeumi anyagot küldtek el hozzánk, írtak rólunk a GEM Híradóban, és igényüket fejezték ki a további együttmûködésre. Amennyiben valakit részletesebben érdekel a GEM mûködése, illetve brit 'rokonmúzeumok' tevékenysége, szívesen adunk információkat. Gyimesi Zsuzsanna

"UTAK A SIKERHEZ"

(A múzeum mint a kulturális turizmus alappillére) 1997. február 6-8. között sor került egy, a múzeumok és a közönség kapcsolatának jobbítását célzó, szakképzéssel egybekötött konferenciára a Kultúra, Kutatás, Kommunikáció Kkt. szervezésében. A helyszíneket a Hadtörténeti Múzeum és a Gázmúzeum biztosította. Fehér Ágnes (Hadtörténeti Múzeum) és Gulyás Péterné (Gázmúzeum) az 1996. áprilisi "Központban a látogató?!" címû konferencián fellelkesülve már akkor felajánlották, hogy náluk legyen a következõ szakképzés, mert úgy érezték, folytatásra mindenképpen szükség van. A kulturális turizmus témakörét is õk vetették fel, amivel nagy segítségünkre voltak, hiszen így biztosak lehettünk abban, hogy olyan kérdéseket fogunk körüljárni, ami belsõ nézõpontból is igazán aktuális a múzeumok világában. Általános fejlõdési irányvonalnak látszik napjainkban az, hogy a kulturális élet különbözõ szférái összefognak saját tevékenységük hatékonyságának növelése illetve színesítése végett. A turizmus és a múzeumok mûködésének érintkezési pontjai több, mint nyilvánvalóak, mégis (vagy talán éppen ezért) hiányzik a megfelelõ tudatos odafigyelés, illetve tudatos törekvés ezen érintkezési pontok kihasználására, megerõsítésére, noha az igény mindkét részrõl megvan. A most lezajlott konferencia jó lehetõséget nyújtott a múzeumok és a turizmus képviselõinek közvetlen kapcsolatteremtésre, nézõpontok ütköztetésére, kölcsönös elvárásaik, hozzáállásuk megismerésére, megismertetésére. A konferenciát Dr Korsós László dandártábornok, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy napjainkban a múzeumok társadalomban betöltött szerepében hangsúlyeltolódások mennek végbe, egyre jobban oda kell figyelni a látogatóra, a múzeumnak nyitottá, rugalmassá, befogadhatóvá kell válni. Nagyon örültünk szavainak, hiszen a múzeumi közmûvelõdés területén dolgozók mindig is erre törekedtek, ám munkájuknak fontossága nem kapott elegendõ megerõsítést a vezetõk részérõl. Sokunk vélekedik úgy, hogy szemléletváltásra nem (csak) a közmûvelõknek van szüksége, hanem a vezetésnek és a múzeulógusoknak, hiszen a közmûvelõdési munkatársak már húsz éve is azon fáradoztak, hogy megvalósuljon mindaz, amit ma a legmodernebb hozzáállásként hirdetnek világszerte. Éppen ezért örültünk tehát Dr Korsós László szavainak, aki maga is hasonló gondolatokat fogalmazott meg. És éppen ezért szerettük volna magunk is, ha a konferencián minél több felsõ vezetõ vesz részt, hogy együtt gondolkodjanak a közmûvelõdés területén tevékenykedõkkel. A múzeumvezetõk a majdnem 60 résztvevõ mintegy 15 %-át tették ki. Reméljük, az arány legközelebb jobb lesz. A kihívás nagy, hiszen éppen azokat kellene a leginkább megnyernünk a részvételre, akik a legkevésbé hajlandóak rá. (Szívesen fogadunk minden ötletet, javaslatot arra vonatkozóan, hogyan tudnánk ezt az akadályt leküzdeni.) A nyitó elõadást magyar részrõl Padányi Ágnes (Turinform) tartotta az új országos turisztikai számítógépes rendszerrõl, illetve a múzeumok megjelenésérõl a rendszerben. Kiemelte azokat a lehetõségeket, amelyek kölcsönösen elõnyösek a múzeumok és a turista ipar számára, felvázolta az együttmûködés kézenfekvõ, pénzmegtakarítást eredményezõ módjait. Elegáns, figyelemfelkeltõ, világos szerkezetû, gazdagon illusztrált elõadása színvonalas alaphangot adott a konferenciának. A szakképzés gerincét a North of England Museums Service (Észak-Angliai Múzeumi Szolgálat) két bájos, kedves, intelligens munkatársa, Deborah Glover képzési és információs felelõs és Penny Wilkinson igazgató helyettes elõadásai és feladatsorai adták. Ideérkezésüket számos váratlan körülmény és akadály nehezítette, ám a feszültségekbõl fakadó energiákat õk pozitív mederbe terelték, és dinamikus, közvetlen, figyelmességgel és spontaneitással teli légkört hoztak létre. Deborah beszélt a múzeumok és a turista ipar közötti gyümölcsözõ kapcsolattartási formákról, ismertette a területi múzeumi tanácsok szerepét és jelentõségét a brit múzeumok életében. Tanított marketing terv készítést, amit illusztrálandó Fehér Ágnes megismertette velünk a marketing terv készítésének örömeit és nehézségeit, melyeket saját bõrén tapasztalt szakdolgozatát készítve. Gulyás Péternének köszönhetõen pedig betekintést nyertünk a látogatói felmérés készítés izgalmaiba. Deborah utolsó foglalkozásán rávezetett bennünket arra, hogyan legyünk fogékonyak a speciális látogató csoportok igényei és szükségletei iránt. Négy csoportra osztva, gyengén látók, nagyot hallók, felnõttek és gyerekek bõrébe bújtatva elemeztük a Gázmúzeum kiállítását. A feladat az volt, hogy olyan megoldásokra hívjuk fel a figyelmet, ami nem pénz, hanem odafigyelés, ötletesség, kreativitás kérdése. Ez volt talán az egyik leghasznosabb és legnagyobb kihívást jelentõ része a konferenciának. Gulyás Péterné, a Gázmúzeum vezetõje szorgalmasan és hálásan jegyzetelt, bátran állt elébe a kritikai megjegyzésnek, ami nem kis dolog. Persze a maximális jóindulat a megszólalóknak még a kötõszavaiban is érezhetõ volt. Reméljük, hogy egy-két elhangzott ötletet hamarosan viszontláthatunk a kiállításon. Penny Wilkinson arról beszélt, mi a kulcsa annak, hogy a felsõ vezetés a múzeum valamennyi alapfunkcióját és azoknak megvalósulását egyformán fontosként kezelje, átérezze a különbözõ területeken felmerülõ problémákat és azokhoz egyaránt felelõsséggel viszonyuljon. Talán ez az a terület, ahol a legnehezebb úgy gyakorlatban is hasznosítható tanácsokat adni, hogy az elõadó nem ismeri a helyi társadalmi és kulturális kontextust, az emberek mentalitását, évtizedes berögzõdéseit. Könnyû a felmerülõ problémák párhuzamait kimutatni idehaza és odahaza, könnyû elmondani, hogyan lehet ezeket kezelni itt vagy ott, de nagyon nehéz megjósolni, mûködne-e mindez másutt is. Illetve megfordítva, sokszor magunk nem bízunk abban, hogy beválhat majd valami külföldi modell. Mivel vannak korábbi rossz tapasztalataink, inkább eleve meg sem próbáljuk. Vagy egy újabb változat: a külföldi gyakorlatot a felsõ vezetés akarja felülrõl rátelepíteni az intézményre, semmibe véve a belülrõl jövõ, esetleg ugyanolyan értékes kezdeményezéseket. Penny úgy hidalta át a szituáció nehézségeit, hogy a résztvevõkkel összegyûjttetett gyakran felmerülõ nehézségeket az intézményvezetéssel való együttmûködés területén, ezeket este elemezte és keresett olyan eseteket saját praxisából, amelyeket egyedileg párhuzamba lehetett állítani. Ezeket aztán másnap ismertetett jó példaként, de nem mint mindenre alkalmazható megoldásokat. Penny utolsó foglalkozásán a fundraising terv készítésének alapjairól volt szó. A résztvevõk mindenben nagyon aktívan vettek részt. Egyik legpozitívabb élményként azt nevezték meg, hogy a hallottak megerõsítették õket abban, hogy amit eddig ösztönösen próbáltak csinálni, az elméletileg és strukturálisan is alátámasztható. A záró beszélgetés során Deborah és Penny azt a szakadékot igyekeztek áthidalni, ami gyakran a konferenciákon szerzett jó ötletek, ismeretek, tapasztalatok, és az azt követõ elsõ munkanap esetleges illúzióromboló nehézségei között tátonghat. Vagyis próbálták átvezetni a résztvevõket a tettek mezejére. Segítettek abban, hogy mindenek elõtt magunkban tudjuk lerendezni, hogyan hasznosíthatók az eltelt intenzív két és fél napon elhangzottak, illetve hogy általában véve mi is a konferenciák igazi jelentõsége: elsõsorban nem recepteket adnak, hanem szakmai közösséget kovácsolnak, serkentik az emberek kreativitását, ösztönzõleg hatnak a megismert személyes példáknak köszönhetõen. Ez persze már a tavalyi "Központban a látogató?!" címû konferencián is kitûnt, ahol a hazai múzeumokat bemutató körkép volt az egyik legnépszerûbb blokk. Ezért hagyományteremtés szándékával ezt idén is folytattuk. Jó érzést, erõt ad látni, hallani mások pozitív példáját, szép teljesítményeit, másrészrõl pedig jól esik, hogy kollégáink kíváncsiak nehéz küzdelmek árán elért eredményeinkre. Annál is inkább, hiszen leginkább a szakmában dolgozók képesek átérezni, micsoda energiák, erõfeszítések, küszködések húzódnak meg egy-egy program, kiadvány hátterében. A most lezajlott konferencián a következõ sikeres múzeumi projektek kerültek bemutatásra: Dr Fejér Gáborné (Textilmúzeum, Budapest) Az új helyen megnyíló Textilmúzeum bemutatása Ikvai Szabó Emese (Ferenczy Múzeum, Szentendre) Tárgyak, vágyak, tények (Múzeumszociológiai kutatás) Õry László (Budapesti Turisztikai Hivatal) A "Budapest Kártya" ötlete, kivitelezése, jelene, jövõje Szommer Ildikó és Tóth Kálmán ( Múzeum, Szombathely) Marketing elemek a Múzeum Közmûvelõdési Osztályának 1996-os tevékenységeiben Gyõry Hedvig (Szépmûvészeti Múzeum) Gyermekprogramok az Egyiptomi Gyûjteményben Pál Attiláné (Matrica Múzeum, Százhalombatta) Egy Régészeti Park létrehozása és beindítása Rónai Tánya (Néprajzi Múzeum) A Népek Karácsonya tapasztalatai közmûvelõdési szemszögbõl Szabó Lajos (Ópusztaszeri Történeti Emlékpark) A Feszty Körkép és látogatói A lelkesedés valóban töretlen tavaly óta, amit az is bizonyított, hogy Ungváry Fanni, a tavalyi konferencia egyik facilitátora, idén csodálatos meseházikókat sütött süteménybõl és mindannyiunk kellemes meglepetésére átadta a körképeket bemutatóknak. A konferencia fontos és izgalmas részét képezte a két panelbeszélgetés. A péntek délutáni meghívottak a múzeumok és az idegenforgalom kapcsolatáról folytattak eszmecserét a résztvevõkkel. (Éry István alapító, Tájak, Korok, Múzeumok, Dr Kormos Sándor fõosztályvezetõ, Budapesti Történeti Múzeum, Ifjú György igazgató, Budapesti Turisztikai Hivatal, Puczkó László kutató, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem-Turizmus Kutatócsoport, Rubovszky András igazgató, Gellért Szálloda és Budapest Destination Marketing Committee). A szombati panelbeszélgetés során Bocsák Ágnes (Magyar Turisztikai Szolgálat), Rónai Judit (Soros Alapítvány) és Török András (Nemzeti Kulturális Alap) válaszolt a hazai pályázható pénzforrásokkal kapcsolatos kérdéseinkre. Betekintést nyertünk a Nemzeti Kulturális Alap mûködési mechanizmusába, informálódhattunk pályázati lehetõségekrõl, kategóriákról, határidõkrõl és számos egyéb dologról. Kérdezhettünk, méltatlankodhattunk, örömünket fejezhettük ki. A konferencia záró akkordjaként sor került Kutas Péter, a Fõvárosi Gázmûvek Rt. osztályvezetõje konferenciaértékelõ beszámolójára. Rendhagyó szerepre kértük fel, mint a múzeumi szakmán kívül álló, ám a mûvészetek, kulturális értékek iránt különös szeretettel viseltetõ embert. Feladata abban állt, hogy legyen végig jelen, vegyen részt minden eseményen, majd pedig a legvégén tiszteljen meg bennünket avval, hogy megosztja véleményét, benyomásait, tapasztalatait, kritikai észrevételeit velünk, hisz nyilván sok olyan mondanivalója akad, amit a szervezés során, túlságosan belülrõl és közelrõl látva a dolgokat, szem elõl tévesztünk. Kutas Péter megható és tiszteletre méltó komolysággal tett eleget felkérésünknek. Talán õ volt a legszorgalmasabb és legkitartóbb résztvevõnk. Záró szavai melegséget árasztottak, derültséget, jó érzést keltettek mindannyiunkban. Nem volt hozzánk szigorú. A hivatalos záró beszédet Dr Czoch Árpád, a Fõvárosi Gázmûvek Rt. fejlesztési és fenntartási igazgatója tartotta. Sok dicsérõ szóval illette a konferenciát, kiemelte az ipartörténeti gyûjtemények fontosságát a szakember szemszögébõl, illetve azt az általános reményt, hogy a kiállításokon keresztül a nem szakmabelieket is megérintheti a téma érdekessége, szépsége. Ezért tartja fontosnak az épp lezárult konferenciát is, és készségét fejezte ki a további együttmûködésre. Végezetül álljon itt azoknak a neve, akiket a szervezõbizottság kitüntetõ oklevélben és jutalomban részesített: Dr Fejér Gáborné jelentkezett elsõként a konferenciára, Dr Cservenka Antal érkezett a legmesszebbrõl, a Ferenczy Múzeum küldte összesen a legtöbb résztvevõt a mostani és a tavaly áprilisi konferenciára, Gócsáné Móró Csilla tette fel a legtöbb kérdést, és Fehér Ágnestõl hangzott el a legérdekesebb kérdés. Úgy érezzük, sikeres, jó hangulatú, hasznos konferenciát zártunk. Nagyon szépen köszönjük Gulyás Péterné, Fehér Ágnes, Daróczy Ferenc és mindenki segítségét, akik közremûködtek a szervezésben. Köszönjük minden kedves résztvevõ odafigyelését, pozitív hozzáállását, lelkesedését, aktivitását és visszajelzéseit, ami számunkra megerõsítést és nagy örömet jelent. Valamint köszönjük a Fõvárosi Gázmûvek Rt., a Hadtörténeti Múzeum, a British Council, a North of England Museums Service, az American Express és az MKM Múzeumi Osztálya közvetlen anyagi támogatását, illetve a Gellért Hotel, a Marriott Hotel, a HVG, a BUSZESZ Rt, a Turizmus Kft, a Chio Magyarország Kft, a Magyar Felsõoktatás és számos külföldi múzeum szponzori közremûködését és támogatását. Gyimesi Zsuzsanna

A húsvéti nyitásról a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

Az idõjárás is ünnepelt velünk, amikor a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Húsvétra kinyitotta kapuit. A Rádió, a Televízió és a Sajtó egyaránt segítettek abban, hogy minél több ember figyelmét ragadja meg ünnepi programunk! Március 30-án Húsvétvasárnap a mise után húsvéti szokásokhoz kapcsolódó folklórprogram várta a látogatókat: böjti játékok, zöldágjárás, locsolkodási mulatság; valamint somogyi-, szatmári- és erdélyi táncok bemutatása a Gödöllõ Táncegyüttes közremûködésével, a Fix Stimm zenekar kíséretével. A kézmûvesbemutatók között a tojás díszítésének módozatai kaptak fõ hangsúlyt: tojásfestés -melyben a gyerekek, és nemcsak a gyerekek vehettek részt- , tojáskarcolás, tojáspatkolás. A gyertyamártás, csuhé- és kosárfonás, népihangszer-, gyermekjáték-készítés, szövés-fonás, fazekasbemutató, kéregedény készítés, csipkeverés, gyöngyfûzés egyaránt sok vendéget vonzott. Nagy sikere volt a kemencében sütött kuglófnak, mézeskalácsnak is. A gyermekeket népi játékok készítésére tanította Csíki Lóránt népi iparmûvész. Március 31-én Húsvéthétfõn istentisztelet után a gyerekek népi játékokat, népdalokat tanulhattak; a délutáni folklórprogramig a kézmûvesbemutatókban gyönyörködhettek a látogatók. A kézmûvesbemutatók kiegészültek ezen a napon a lószõrékszer-, a fafaragás-, a nyereg és ostorkészítõ bemutatójával. Délután a Kolompos Együttes jóhumorú zenei bevezetése után Csatai László - közismert nevén Csidu -kicsit és nagyot egyaránt belevont a táncba! A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évadnyitó rendezvényei 8 351 vendéget vonzottak! Reméljük a folytatás is ilyen sikeres lesz! Pazonyi Lilla

TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG



MÚZEUMI KIADVÁNYOK

A Hatvany Lajos Múzeum kiadványt jelentetett meg az 1996. márciusi tudományos konferenciáról. /Tavaszi hadjárat, Hatvany Lajos Múzeum füzetek 13. sz., szerk.: Horváth László/ Az 1848-49-es események és a tavaszi hadjárat eseményeit mutatja be, középpontba állítva a Hatvan környéki eseményeket és Gáspár tábornokot, a hatvani gyõzõt. A második szakaszban a hevesi, nógrádi, gömöri eseményekkel ismerkedhetünk meg.

Magyar feltalálók, találmányok

A Mûszaki Könyvkiadó 1997 januárjában indította magyar feltalálókat bemutató új könyvsorozatát. A sorozat az elsõ dokumentált magyar eseményektõl a napjainkig terjedõ idõszakot fogja át. A kötetek havonta jelennek meg, és 1-3 feltaláló életét, tevékenységét, valamint találmányának fogadtatását és további sorsát írják le. A könyvecskék nemcsak a híressé vált tudósokról, feltalálókról szólnak, hanem méltatlanul elfeledett pályatársaiknak is emléket állítanak. A szerzõk nem környezetükbõl kiemelve, hanem rövid kortörténetet adva, a szöveg mellett számtalan rajzzal és fényképpel mutatják be a találmányt. Fogadtatásáról, illetve készítõjérõl korabeli tudósításokat, anekdotákat írnak le, a találmány hasznosítását és továbbfejlesztését is tárgyalják. Ahol szükséges, szómagyarázatot, illetve kiegészítéseket is közölnek. A sorozatban foglaltak a természettudományos-mûszaki kultúra részei, így meggyõzõdésünk szerint alapvetõek a jövõ szakembereinek oktatásában. A könyveket a 4. osztálytól felfelé terjedõ korcsoportnak szánjuk. Nyelvezetük és felépítésük ennek megfelelõen olvasmányos, érthetõ és didaktikus. Bízunk benne, hogy a példák ösztönzõen hatnak a diákok tanulási kedvére, buzdítják õket a kísérletezésre, új dolgok megismerésére. A sorozat kapcsolódik a NAT-hoz, mivel a diákoknak olvasniuk kell mondákat, történeteket, legendákat tudósokról, feltalálókról, és el kell tudniuk helyezni az eseményeket a történelmi idõben. A tananyagban szerepel magyar feltalálók és munkásságuk ismerete, adatgyûjtés, amelyhez kiválóan használhatók a sorozat tagjai. A sorozat eddig megjelent kötetei: Széchenyi István, Kempelen Farkas és Ganz Ábrahám, Mecwart András és Kühne Ede. A sorozat késõbbi köteteiben a felsoroltakat szándékozunk ismertetni. Adreán Károly, Bánki Donát, Bay Zoltán, Biró László Bláthy Ottó Titusz, Bródy Imre, Chudy József, Csonka János, Déri Miksa, Eötvös Loránd, Gábor Dénes, Hell Miksa, Heller László, Hermann Ottó, Hevesy György, Irinyi János, Jedlik Ányos, Kandó Kálmán, Kármán Tódor, Kühne Ede, Manndorff Béla, Mechwart András, Neumann János, Öveges József, Petzvál József, Puskás Tivadar, Semmelweis Ignác, Simonyi Antal, Szent-Györgyi Albert, Szilárd Leó, Than Károly, Verancsics Faustus, Wigner Jenõ, Zemplén Gyõzõ, Zipernovszky Károly. Felvilágosítás Iványiné Rét Anna felelõs szerkesztõnél kérhetõ a 06-1-439-5005-ös telefonon.

KONFERENCIÁK



Külföld

European Association of Archaeologists, Third Annual Meeting,.Az EAA 3. éves találkozója. Ravenna, 1997 szeptember 24-28. Bõvebb felvilágosítást ad a Múzeumi Hírlevél szerkesztõsége ill. Wollák Katalin a MNM Adattárában. Theoretical Archaeology Group 1997 Conference Bournemouth, December 16-18th 1997 (Anglia) Elsõ körlevél Fõ témakörök: Népek, temetkezések és emberi maradványok: hamvasztás, régészet, embertan és az emberi test* A régészet és a nyilvánosság * értékelési módszerek, közönségkapcsolat A régészet a mûvészetben és az irodalomban * science fiction Közösség: népek, hely és tér * a vidék, a mûemlékek és a társadalom, a korai középkor perspektívái * sziklamûvészet Elméletek és a világ régészete: Itália, Japán (a hódítás régészete) * Franciaország, Spanyolország Épületek és mesterségek Tudomány és elmélet * A régészet és a népek különbözõsége Jelentkezés határideje: 1997. május 1. 2. körlevél és az absztraktok leadásának határideje: 1997 júniusa Programok és absztraktok közreadása 1997 szeptember 31. cím: http://csweb.bournemouth.ac.uk/consci/tag97/ TAG'97 Organizing Committee, School os Conservation Sciences, Bournemouth University, Fern Barrow, Poole. Dorset. BH 12 5BB. UK Fax: 10202 595478. E-mail: tag97@bouirnemouth.ac.uk FHTW ictop'97- Fachhochschule für Technik und Wirtschaft, International Committee Training of Personnel Innovation in Media and Organizational Changes in Museums (Médiaötletek és szervezeti változások a múzeumokban Treskowallee 8,D-10318 Berlin Ideje: 1997 szeptember 21-27. Fõ témakörök: Múzeumok és az információs-társadalom -a közönség elvárásai és a piaci kultúra között Virtuális élmény a múzeumban? A médiák kihívásai a jövendõ múzeumi munkában Az új német múzeum: kihívás az alapokban, a szervezetben és a lélekben Workshop Média újdonságok a múzeumokban: felhívás a külsõ és belsõ kommunikációra Tréningek Részletes információt és jelentkezési lapot adunk a szerkesztõségben. Regisztráció és a részvételi díj befizetése: 1997 június 30-ig 350 DM Június 30 után 400 DM A szeptember 23-i workshop részvételi díja: Egyetemi hallgatóknak 50 DM ICOM tagoknak 50 DM Nem tagoknak: 100 DM Kirándulás a konferencia után: 400 DM XV. IFIP"98 World Computer Congress The Global Information Society on the way to the next millennium (Az információs társadalom a következõ évezred felé vezetõ úton) Bécs 1998 augusztus 31-szeptember 4. Szervezõk a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és az Österreichische Computer Gesellschaft Részletes információt adunk a szerkesztõségben. Jelentkezési lapok kérhetõk 1997 májusában Visszaküldés határideje: 1998. január 16. Cím: Neumann J. Társaság Budapest, Báthori u.16. H-1054 Tel: 1-13 293 49 Fax: 1-13 181 40 E mail: ifip@98"neumann.hu

HAZAI KONFERENCIA

A bajai Türr István Múzeum rendezésében Nagy István-Rudnay Gyula konferencia megrendezésére kerül sor. Idõpontja:1997. május 16. 10 óra. Helye:Baja, Polgármesteri Hivatal, Közgyûlési Terem. A Nagy Imre és Rudnay Gyula mûvészete címû idõszaki kiállítás megnyitója: 1997. május 16. 15 óra. Helye:Baja, Nagy István Képtár, Arany J. u. 1.

ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI ÉRTEKEZLET

Eger, 1997. május 28-29-30. Programelõzetes: Május 28. d.u.: Plenáris ülés a múzeumügy aktuális kérdéseirõl Május 29. d.e. Egri kiállítások megtekintése d.u. A gyöngyösi Mátra Múzeum kiállításainak megtekintése Május 30. Szekcióülések a Hotel Flóriánban. Részvételi díj: 12.000 Ft. Az igazgatói értekezlettel kapcsolatos további információkért forduljanak a Dobó István Vármúzeum Gazdasági Osztályán Majnár Rózsa gazdasági igazgatóhoz. Tel: 06-36-312-744, 312-450.

A MAGYAR RÉGÉSZETI ÉS MÛVÉSZETTÖRTÉNETI TÁRSULAT KÖZGYÛLÉSE

A Magyar Régészeti és Mûvészettörténeti Társulat 1997. április 16-án tartotta tisztújító közgyûlését. Az idén 119 éves társulat összejövetelén Kubinyi András tartott elõadást "Életmód a késõ középkorban" címmel. Az elmúlt év tevékenységének összefoglalása után került sor - követve a több évtizedes hagyományt - az emlékérmek átadására a kiemelkedõ szakmai teljesítmények elismeréséül. A választmány javaslata alapján a régészek közül Tóth Endre Rómer érmet, Bánki Zsuzsa Kuzsinszky érmet kapott, a mûvészettörténészek közül Askercz Évának Ipolyi érmet, Wehli Tündének Pasteiner érmet adományoztak, majd az elnök köszöntötte az új tiszteleti tagokat: Póczy Klárát és Szabolcsi Hedviget. Ezt követte az új elnökség és a 34 tagú választmány 3 évre történõ megválasztása. A társulat újraválasztott elnöke Fitz Jenõ, fõtitkára Kovács Tibor, régész alelnöke Bálint Csanád, mûvészettörténész alelnöke Urbach Zsuzsa, a két szakosztálytitkár Palágyi Sylvia és Lõvei Pál; titkár Wollák Katalin, altitkár Pavetits Krisztina lett. Az elnökség megemlékezett az alelnöki posztot évtizedeken keresztül betöltõ Soproni Sándorról, majd megköszönte a 16 évig titkárként mûködõ Tóth Endre és a 6 éve altitkár Rezi Kató Gábor addigi aktív, eredményes munkáját. A társulat következõ nagyobb eseménye az éves vándorgyûlés, mely idén Szegeden kerül megrendezésre, a korábbiaktól eltérõen májusban. A jövõben szeretnénk a Múzeumi Hirlevél olvasóit rendszeresen tájékoztatni a társulat rendezvényeirõl: a magyar és külföldi kutatók elõadásairól, a tárlatvezetéssel egybekötött kiállítás látogatásokról és a tematikus vitaülésekrõl. Mindazok számára akik a Magyar Régészeti és Mûvészettörténeti Társulatról többet szeretnének tudni, egy rövid ismertetõ rendelkezésre áll Pavetits Krisztinánál (MNM Régészeti Osztály, 1088 Bp. Múzeum krt. 14-16, T:32-777-71), ugyanitt szerezhetõ be az alábbi belépési nyilatkozat. Wollák Katalin társulati titkár Magyar Régészeti és Mûvészettörténeti TársulatMagyar Nemzeti MúzeumBp. VIII. Múzeum krt 14-16, 1370 Pf. 364 BELÉPÉSI NYILATKOZATAlulírott, a mai napon kérem a Magyar Régészeti és Mûvészettörténeti Társulatba, rendes tagként való felvételemet.Elismerem, hogy a rendes tagsági kötelezettség legalább három évig tart és mindenkor a Társulat Alapszabályában meghatározott díjfizetési kötelezettséggel jár. (300 Ft\év) Budapest, 1997 ................................ aláírás Név: ........................................................................ Foglalkozás: .............................................................. Munkahely: ............................................................... Levelezési cím: ............................................................................................................

GYÛJTEMÉNYGYARAPODÁS

Tiszafüred A tiszafüredi Kiss Pál Múzeum néprajzi gyûjteménye egy XIX. század közepére datált tiszafüredi fanyereggel gazdagodott. A tárgy eredeti tulajdonosának leszármazottjától került a múzeumba, adatolása igen jó. Az utolsó nyergesmester, Kuli Mihály nagyapja készítette. Gazdag, faragott díszítményei közül kápáinak címerábrázolása az eddigi füredi anyagban egyedülálló. A nyereg tartozékaként egy pár rézkengyel is a gyûjteménybe került. A textilgyûjtemény ajándékozás révén 1870 körüli Szilágy megyei keresztszemes hímzésekkel, továbbá Tiszafüred környéki keresztszemes és vagdalásos, szálhúzásos lakástextilekkel bõvült. Kiemelkedõ darabjuk egy dísztörölközõ. Esztergom Duna Múzeum Az elmúlt idõszakban múzeumunk dokumentációs gyûjteménye Zólyomi János vízmérnök (1876-1954) hagyatékával gyarapodott. A hagyaték tartalmazza az 1899-ben kiállított mérnöki oklevelét, igazolványait és jegyzetfüzetét, amelyeket szakmai feljegyzéseinél, valamint az orosz hadifogságban használt. Sajnos ismeretlen tettesek feltörték múzeumunk bérelt raktárát és eltulajdonították a következõ mûtárgyakat: egy fa merevítõvázas túrakajakot és egy haltartó bárkát. A múzeum megtette a rendõrségi feljelentést. Szõkéné Fekete Erzsébet

MÛTÁRGYVÉDELEM, RESTAURÁLÁS

Míg a romokból mûemlék lesz... Dunaújváros-Intercisa Múzeum 1992 nyarán az Öreghegyen, mintegy 50 méterre a római tábor északi kapujától fürdõépület maradványai kerültek elõ. Bár nagy felületen folyt a feltárás, a valamikori épületnek csupán egy része válhatott ismertté, déli negyede ugyanis teljesen elpusztult a legújabb kori pinceásások következtében. Az ásatás során körvonalazódott a fürdõút funkcionális rendje: a délkeleti oldalon alakították ki a hideg vizes helyiségeket, középen az izzasztót és északnyugat felõl a meleg vizes fürdõrészt. Tanulságos volt megfigyelni, hogy az épület belsõ tagolásában, az építés módszereiben, az anyagok megválasztásában klasszikus ( egy Vitruvius nevû kora császárkori szerzõ által leírt és ránkmaradt) elveket, elõírásokat követtek. A fürdõt a markomann háborút követõ intercisai újjáépítés során, a II. század utolsó évtizedeiben telepítették ide. A III. század közepén felújították, de már e század végén, legkésõbb a IV. század elején megkezdõdik elbontása: valószínûleg egy újabb nagyszabású építkezéshez visszabontják a kõfalakat az alapozás teljes mélységéig. Ugyanakkor a téglapadlókat szinte érintetlenül hagyják - jellemzõ, hogy a kõszegény vidéken még a rómaiaknak is gondot okozhatott az építõanyag hiánya. Így olyan állapotban õrzõdött meg a maradvány, ami Magyarországon egyáltalán nem gyakori. A feltárási munkák végeztével megkezdtük a maradványok konzerválását: a padlókat és a helyükön megmaradt vakolatrészeket a mûtárgy-és mûemlékvédelemben ismert kémiai eljárással megerõsítettük, majd a padlófûtéses helyiség kivételével visszatakartuk földdel, hogy a mûemléki bemutatásig óvjuk az idõjárás viszontagságaitól, különösen a téli fagyoktól. A hypocaustumos részek fölé pedig ideiglenes tetõt ácsoltattunk. Az elmúlt években elkészültek a védõépület és a kertrendezés tervei. A felhasznált anyagok nemcsak építészeti hitvallást jelentenek, hanem a megvalósításban szobajöhetõ támogatások lehetõségét is igyekeztünk kihasználni. Reméljük, álmunk anyaggá formálódik... Kiállításunk bemutatja, mit tudunk a római fürdõkultúráról,-építészetrõl és a pannoniai fürdõkrõl, mit találtunk az Öreghegyen, és mit álmodtunk: a mûemléki bemutatás terveit. A rendezõk nem titkolt célja - értékelve e munka jelentõségét - támogatókat találni a kivitelezéshez. Krizsány Anna népmûvelõ

Aquincum-Augusta Raurica

Egy vitatható kísérlet a BTM Aquincumi Múzeumának svájci-magyar kiállításán Budavári Palota C. épület, Gótikus terem Kissé meghökkentõ az új kiállítás végén berendezett öltözõ, ahol római pallát és tógát próbálhatunk a hatalmas álló tükör elõtt, mint egy butikban. A fülke mellett kecses kirakatbabák illegetik magukat a gyönyörû puha szövet bõl készült kelta viseletben. "Provokatív és vitákat fog kiváltani "- vélekedett róla az augst-i múzeum igazgatója. Megérdemlik, hogy a szakma vitatkozzon róluk. Ezért most bemutatjuk az egyik "kelta" hölgyet. a szerk.

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK



MAGYAR NEMZETI MÚZEUM

Kocsis László, Milánó, II.18/22.: az Iside il Mito kiállításhoz leletanyag szállítása a Pallazo Realebe. Dr. Gedai István, New York, III.1.-5.: a Bizánci kiállítást nyitotta meg a Metropolitan Múzeumban. A tárgyakat II.17/23.-án dr. Nagy Mihály és dr. Gerelyes Ibolya adta át. Dr Kovács Tibor, Bonn, III.6/9.: az Europe at time of Ulysses kiállítás megnyitásán vett részt a Kunst- und Ausstellungshalle-ban.

DUNA MÚZEUM

Tanulmányút Az "Universitas" bölcsõjébe, a történelmi értékekben gazdag Bolognába eljutni nagyszerû élmény. Az a kutatói program is izgalmas volt, amivel a város Egyetemének Marsigli-gyûjteményét felkerestük. A talált dokumentumok mégis a remélhetõnél sokkal többel ajándékoztak bennünket. Esetünkre szinte illik a klasszikus bibliai kép: (szamarat kerestünk és királyságot találtunk). Az alábbiakban ennek a fellelt "királyságnak" egy tartományát ismertetjük.

Bologna

Luigi Ferdinando Marsigli Duna-monográfiájának eredettörténetét kutatva kezdtük el a mû szerzõjének levelezését lapozni. Amikor idõnk, a három hét letelt, a búcsúebédnél beszámoltunk eredményeinkrõl a helybeli Marsigli-kutató professzornak. Elbeszélésünk hatása meglepõ volt: a professzor izgalmában hátra lökte székét - közben majdnem kiborította a finom kis chiantit , és döbbenten ezt kérdezte: lehetséges ez, és mindez itt van nálunk? A levelek ugyanis - elsõsorban a nürnbergi mesterek levelei - a Duna-monográfia keletkezésének történetét szinte napokra lebontva mondják el. Még a könyv illusztrációinak elkészítésére vonatkozó szerzõdést is megtaláltuk. Az azonban, amirõl itt részletesebben számot szeretnénk adni, nem a híres "Danubius Pannonico-Mysicus"-ra vonatkozik, hanem a Duna-monográfia illusztrációival egy idõben (1702-1703) rajzolt térképekre. A levelek irányításával és segítségével számos névtelen térképrõl tudtuk bizonyítani, hogy azokat a híres Johann Christoph Müller rajzolta L. F. Marsigli számára. Közülük kiemeljük azokat, melyeket Marsigli a Magyar Monarchia országainak története elé szánt. Ezek egy kéziratos könyv elején sorakoznak, nyomdára elõkészített kilenc térkép. Megrajzolójuk Müller, aki saját fokhálózattal látta el õket. A szûkebb értelemben vett Magyarország és Szlavónia lapja üresen maradt, nem készült el, de Erdély, a Temesi bánság, Oláhország, Moldva, Szerbia, Bosznia, Hercegovina, Bulgária, Horvátország igen. A továbbiakban Horvátország térképének elõzményeivel foglalkozunk csupán. A nyomok az irányba mutattak, hogy kell lennie még egy, Horvátországot ábrázoló nagyobb térképnek is. A Marsigli-levéltár minden térképét látni akartuk, és amikor már mindet átnéztünk, de amit reméltünk, nem találtuk, még egyszer feltettük a kérdést a segítõkész levéltáros hölgynek, hogy biztosan nincs több térkép? Ô sajnálkozva kulcsolta össze kezét, hogy ez minden, csupán csak "rotolo"-k, azaz tekercsek vannak. Természetesen itt találtuk meg azt, amit kerestünk: Horvátország gyönyörû, közigazgatási határokat is feltüntetõ térképét (1045 mm x 925 mm), melyen Ostrovitzánál latinul ez áll: "a Zrínyi család szülõháza, melyet késõbb Új-Zrinyi várral cserélt fel". Azt, hogy megrajzolója ugyancsak J. C. Müller volt, egy Bernben megrendezett térképtörténeti colloquiumon bizonyítottuk. A Zrínyi családról való megjegyzés pedig arra utal, hogy Marsigli számára készült, aki a Zrínyi-család eredetét kutatta. Mi lehet azonban a titka annak, hogy Müller Horvátország-térképei nem csupán a korábbiak szép, igényes másolatai vagy esetleg kompilációi, hanem személyes bejárásra és felmérésre utaló jegyeket hordoznak? A titok nyomára egy bolognai levél vezetett, melyben Müller mellékesen megjegyzi, hogy a határtérképezésért az õt megilletõ összeget Bécsben már megkapta.

Bécs

A Kriegsarchiv-ban ismét a felfedezés élményében volt részünk: ott feküdtek elõttünk a szolid színezésû, szép anonim térképek, melyekrõl elsõ pillantásra tudtuk, hogy J. C. Müller rajzolta õket. Többnek az alján záradékképpen L. F. Marsigli hitelesítõ megjegyzése és piros viaszpecsétje. A lapok felirata latin nyelvû. Tudtuk róluk, hogy Marsiglinak, az osztrák határkijelölõ bizottság vezetõjének jelentéseivel jutottak Bécsbe, ezért kerestük ezeket a dokumentumokat. A levéltárostól azt a választ kaptuk, hogy azok nem léteznek, elvesztek... Térképeink tehát még jobban felértékelõdtek, hiszen sokszor bõséges feliratukkal életközelbe hozzák a hazánk számára is sorsdöntõ eseményeket.

A "Magyar Monarchia" közel 300 éves határtérképei

J. C. Müller Magyarország-térképén büszkén adja hírül, hogy különösen az ország déli része rendkívül pontos kéziratos térképek alapján készült. Nos a fent ismertetett határtérképek voltak ezek a megbízható forrásai. Ugyanezekre a "forrásokra" támaszkodva rajzolta meg 1703-ban L. F. Marsigli felkérésére híres 41 szelvényes határtérképét, melyen a karlócai békeszerzõdés után rögzített határvonalat ábrázolta, és ugyanígy, ugyancsak 1703-ban L. F. Marsigli számára Horvátország elsõ, saját fokhálózattal ellátott térképét is.Az ismertetett térképzõ tevékenység kartográfiai jelentõségét felismerték Marsigli és Müller kortársai. Bolognában, a Marsigli-Múzeumban õriznek egy olajfestményt, mely a karlócai békeszerzõdést követõ térképezésnek állít emléket. Sátra elõtt a földön ül a török bizottság vezetõje, zavartan tekint az elõtte kiterített térképre, kétoldalt a magabiztos osztrák császári tisztek. Egy diplomáciai jelenet, melynek fõszereplõje a térkép... jegyz. Deák Antal András: Eine neu entdeckte Karte von Kroatien von J. C. Müller (8.Kartographisches Colloquium Bern, 1996. - megjelenés alatt.) Deák Antal András Magyar Vízügyi Múzeum

KÖZHASZNÚ



SZEMÉLYI HÍREK

László Gyula professzor úr 87. születésnapjára Kedves Professzor Úr, kedves kollégák Engedjék meg, hogy köszöntõmet egy személyes utibeszámolóval kezdjem. Tegnap délután jöttem haza Isztambulból, egy konferenciáról. A Bogazici Egyetemen évente megrendezésre kerülõ konferencia-sorozat szervezõi ez alkalommal egy meglehetõsen hétköznapinak tûnõ témát választottak: A ház és lakói, avagy házi kultúra, háztartás az Oszmán Birodalomban. Különösnek tûnik talán a korabeli mindennapi élet ily módon való megközelítése, mégis meg kell mondjam a konferencia - legalábbis számomra - hasznos és tanulságos volt. Ismét bebizonyosodott, hogy feltétlenül szükséges a különféle tudományágak közelítése, a különbözõ területeken dolgozó szakemberek összefogása ahhoz, hogy képet kapjunk az elõttünk járó nemzedékek életérõl. Az is újfent bebizonyosodott, hogy régészeti kutatások nélkül, még az általam kutatott, úgynevezett késõi korszakban is, pusztán csak az írott forrásokra támaszkodva, egy sokkal szegényebb, hiányosabb képet tudnánk csak megrajzolni. Magam a magyarországi török kerámia típusairól beszéltem, arról, hogyan tükrözi az egyes kerámia-típusok használata a megváltozott étkezési szokásokat. És itt most újra köszönetet szeretnék mondani Professzor úrnak, aki erre a témára annak idején, még egyetemista koromban, figyelmemet felhívta. Most már talán bevallhatom, hogy amikor elõször beszélgettünk a török konyháról illetve annak a régészeti vonatkozásairól, mint harmadéves egyetemi hallgató kissé csodálkoztam, hiszen a kérdés felvetése, akkori szemmel nézve kissé talán túlságosan is egyszerûnek, hétköznapinak tûnt. Be kell látnom, hogy az idõ, mint oly sokszor az életben, az elõttünk járó, tapasztaltabb nemzedéket igazolta. Hiszen egy olyan témával kezdtem foglalkozni, amely, mint a példa mutatja, végigkísér egész pályafutásomon. Egy olyan témával, amely megérdemelte a figyelmet, s mára a nemzetközi kutatások részévé vált. Ezt az indíttatást Professzor úrnak köszönhetem. Kedves Professzor Úr! Engedje meg, hogy magam és az itt jelenlevõ tanítványai nevében megköszönjem, hogy ilyen indíttatásunk, ilyen gyerekszobánk lehetett. Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntjük 87. születésnapján. Kívánunk nagyon jó egészséget, és kívánjuk, hogy öröme teljék mindabban, amin jelenleg munkálkodik, amin most dolgozik. Isten éltesse Professzor Úr! Gerelyes Ibolya

DÍJAK KITÜNTETÉSEK



Martyn Klára Díj

Martyn Ferencné, született Wiesenberg Klára, aki 1982. január 26-án hunyt el, a mûvészettörténeti munka elismerésére díjat alapított. Hátrahagyott végrendeletében úgy intézkedett, hogy a díjjal járó összeget minden második évben jól dolgozó mûvészettörténész kapja, "igényes, jó munkáért" címen. A Martyn Klára Díjra javaslatot tehetnek mindazok az intézmények, amelyekben mûvészettörténészek dolgoznak. A javaslatok alapján bizottság dönt a díjazott személyérõl. A díjat -emléklap és emlékérem kíséretében- Pécs M.J. Város polgármestere adja át, a bizottság elnökének és titkárának jelenlétében. A díj odaítélését, a jutalmazott nevét a Mûvelõdési Közlönyben közzéteszik.

Az 1997. évi Martyn Klára Díj

A díjazott dr. Sinkó Katalin mûvészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Segédgyûjteményi Fõosztályának vezetõje. Felügyeleti körébe tartozik a szakterületet átfogó mûtárgybírálat, védés, kiviteli engedélyezés és gyûjteményi dokumentálás. Doktori diplomáját 1982-ben "A bécsi akadémia hatása a magyar festészetre 1840-1870" c. értekezésével védte meg. Tudományos munkássága kiemelkedõen gazdag. Publikációinak jelentõs része a múlt századi mûvészettel foglalkozik, különös tekintettel a historizmusra. Tanulmányi hazai és külföldi folyóiratokban, a Magyar Nemzeti Galéria kiadványaiban jelentek meg. Számos általa rendezett kiállítás mellett a vezetésével létrehozott csoportmunka országos jelentõségû eredménye a Magyar Nemzeti Galériában 1995-ben megnyílt "Aranyérmek, ezüstkoszorúk" címû kiállítás és katalógusa. Sinkó Katalin kutató és publikációs tevékenységével, valamint muzeológiai munkájával a hazai kulturális örökség feltárását és védelmét szolgálja, a szó legnemesebb értelmében, azzal az igényességgel, amely a Martyn Klára Díj odaítélésének kívánalma. A Mátra Múzeum tudományos titkárának dr. Pálos Lászlónénak a Vadászati Kulturális Egyesület a vadászati kiállítás megszervezéséért, megrendezéséért, a vadászati kultúra terjesztéséért a Hubertusz Kereszt arany fokozatát adományozta. Április 27-én adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Bizottság és a Hermann Ottó Múzeum által meghirdetett XXXV. Istvánffy Gyula honismereti gyûjtõpályázat díjait.

Személyi változások

A Tokaji Múzeumban vezetõváltás történt. Bencsik János igazgató nyugdíjba ment. Az új vezetõ: Jaczkó Zsolt. H.Csukás Györgyi az MTA Néprajzi Kutató Intézetbõl, 2000 végéig ismét a Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársa. Az õ szakmai irányítása mellett épül fel a Bakony -Balatonfelvidék tájegység.

NYITVATARTÁS

A Magyar Nemzeti Múzeum: május 1-jén, május.18-19-án nyitva tart. 1997. április 15-tõl a kiállítások 10-18 óráig látogathatók. Szünnap: hétfõ, kedd. Belépõjegy: felnõtt 250 Ft, diák, nyugdíjas 100 Ft. A Múzeumi Viláqnap és a Múzeumok Majálisa idején a kiállítások megtekintése és a Múzeumkert rendezvényein a részvétel DÍJTALAN.

MNM Könyvtár



Külföld

történelem Feste und Feiern im Mittelalter. Paderborner Symposion des Mediävistenverbandes (5-9. März 1989. Padeborn.) Hrsg. v. Detlef Altenburg, Jörg Jarnut, Hans-Hugo Steinhoff. Sigmaringen, Thorbecke, 1991. 551 p. 24 cm. Ünnepek és ünneplések a középkorban. 35.117 506/95 Franken, Norbert: Aequipondia. Figürliche Laufgewichte römischer und frühbyzantischer Schnellwaagen. Bonn, Verlag und Datenbank für Geisteswiss, 1994. 247 p. 128 t. 30 cm. Római és korabizánci gyorsmérlegek tolósúlyai. Q 14.307 447/95 Irlinger, Walter: Der Dürrnberg bei Hallein. 4. Die Siedlung auf dem Ramsaukopf. München, Beck, 1995. 204 p. 87 t. 1 t. mell. 30 cm. /Münchner Beiträge zur Vor- und Früchgeschichte 48./ A halleini Dürrnberg. A ramsaukopfi település. R 349/95 Westillyricum und Nordostitalien in der spätrömischen Zeit. - Zahodni ilirik in severovzhodna Italija v poznorimski dobi. Hrsg. Rajko Brat. Ljubljana, Nar. muz. 1996. 407 p. 24 cm. /Situla. Razprave Narodnega muzeja v Ljubljani 34./ Nyugat-Illiria és Észak-Itália a késõ római idõben. R 530/96

régészet

Funde und Ausgrabungen im Bezirk Trier. Aus der Arbeit des Rheinischen Landesmuseums Trier. 28. 1996. Kiad. Rheinisches Landesmuseum Trier, 1996. 101 p. ill. Ásatási leletek Trier körzetébõl. Ltsz.: 21.749 Grote, Klaus: Die Abris im südlichen Leinebergladd bei Göttingen. Archäologische Befunde zum Leben unter Felsschutzdächern in urgeschichtlicher Zeit. I. 1. Tl. Archäologischer Teil. Text. - 2. Tafeln. II. Tl. Naturwissenschaftlicher Tl. Oldenburg, Isensee, 1994. 3 db. 29 cm. /Veröffentlichungen der urgeschichtlichen Sammlungen des Landes-museums zu Hannover 43./ Az ún. abri-k a göttingeni Leinebergladd mellett. Régészeti leletek az õskorból... R 54/96 Hansen, Svend: Studien zu Metalldeponierungen während der älteren Urnenfelderzeit zwischen Rhonetal und Karpatenbecken. (Aus dem Seminar für Ur- und Frühgeschichte der Freien Universität Berlin.) 1-2. Tl. Bonn, Habelt, 1994. 2 db. 613 p. 35 t. 1 térk. 30 cm. /Universitätsforschungen zur prähistorischen Archäologie 21./ Tanulmányok az idõsebb urnamezõs idõszak raktárleleteirõl a Rhone völgye és a Kárpát-medence között. R 302/95 Jakab Mária

Magyar múzeumi kiadványok

Nemrég jelent meg a Magyar Múzeumok legújabb, tavaszi száma. A rendkívül szép kivitelû folyóirat ismét gazdag tartalommal szolgál az olvasó közönségének. A "Mûhely" rovatban elsõként Gál Tibor számol be az esztergomi királyi vár és a Pfalz 2000-ig tervezett helyreállítási munkáiról. Több mint húsz éve kezdõdött a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsõrendszer története, amelyet szinte az egész magyar társadalom figyelemmel kísért. Mészáros Ferenc a biológus szemszögébõl foglalja össze a Szigetköz faunájára és az ökológiai kérdésekre vonatkozó legfontosabbnak tartott ismereteket. Korsós László a magyarok részvételének, a századfordulón megrendezett párizsi világkiállításon állít emléket, különös tekintettel a nagysikerû Huszár-teremre. Ehhez kapcsolódik Sinkó Katalin tanulmánya, amelyben többek között leírja, hogy "A Magyar Huszárság 400 éve" alapítvány évek óta végzett munkájának eredményeképpen a huszár-pannó, a saját korában nemzetközi sikereket arató, s ma is népszerû mû restaurált állapotban ismét megtekinthetõvé vált. Ifj. Bóna István, Vágó Pál: A magyar Huszárság diadalútja címû nagyméretû kép restaurálási munkáiról ír. Kenneth Hudson, a nemzetközileg is elismert muzeológus szakember, az Európa Tanács védnökségével létrehozott EMYA vezetõje, a szervezet munkáját, törekvéseit vázolja fel. A "Visszatekintés" rovatban Lambrecht Kálmán emlékét idézik fel a az írások, Kaposvári Gyula Bényi Lászlóval, a Múzeumok és Mûemlékek Országos Központjának egykori vezetõjével készített interjút, végül pedig Papp Jenõ számol be a Bakony-kutatás elindításáról. A "Kiállítások" rovat a hazai események közül az Iparmûvészeti Múzeum szecessziós tárlatával és a Hadtörténeti Múzeum a huszárság témáját középpontba állító kiállításával foglalkozik. Horn Emil bemutatja a Bonnban nemrég megnyílt új, kortárstörténeti múzeumot. Számvetést olvashatunk Lovag Zsuzsától, aki a százéves Iparmûvészeti Múzeum kapcsán veszi sorra a múzeum múltját, jelenét és jövõjét. Német Gábor a Magyar Nemzeti Múzeum mûvelõdéstörténeti tevékenységét tanulmányozta kezdetektõl napjainkig. A nemzetközi múzeumi életbe való kitekintéskor Vásárhelyi Tamás a hollandiai Leiden városának Természettudományi Múzeumában szerzett tapasztalatait írja le, Vámos Éva a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának Természettudományos és Mûszaki Múzeumok Bizottságnak közgyûlésérõl adott hírt. Kriston Vizi József a Kecskeméten rendezett játékgyûjtõk nemzetközi találkozójának kapcsán ír a játékkártyák történetérõl, a Szórakaténusz gyûjteményérõl, s a játékkártya gyûjteménnyel rendelkezõ múzeumok közötti kapcsolattartásról. Két érdekes külföldi folyóiratban megjelent tanulmányt olvashatunk, az egyik a holland múzeumügy égetõ kérdéseirõl, a másik pedig a németországi kultúra finanszírozásáról szól. A könyv- és folyóiratszemle ezúttal az oroszok által elrabolt trójai kincsek kapcsán, az ügyben nagyon is kulcsszerepet betöltõ Irina Antonovával foglalkozik, tartalmi ismertetõt közöl az ICOM News, a Museums in Britain és a Museum Management and Curatorship címû folyóiratokból.

Öntödei Múzeumi Füzetek 1.

Szerk. Lengyelné Kiss Katalin. Kiad. Országos Mûszaki Múzeum Öntödei Múzeuma, Bp., 1996. 27 p. E füzet annak a megújulásnak elsõ dokumentuma, amely a legutóbbi években érzékelhetõ az 1969-ben alapított Öntödei Múzeum életében. A múzeum hosszas hányattatása után , 1994 óta, mint az Országos Mûszaki Múzeum filiáléja, önállóságát megtartva folytathatja az öntészeti ipar emlékeinek a gyûjtését, kutathatja a kohászat és öntészet múltját, a szakma megmaradt mûvelõinek könyvtárat, szakirodalmat biztosít, s kiállításon is bemutathatják annak emlékeit, szépségeit. A kiadvány készítõi az Öntödei Múzeumi Füzetekben az eddig még nem publikált kutatásaikat szeretnék megjelentetni. Remélhetõleg az 1. számot továbbiak is követik, s ezzel a kutatóknak és érdeklõdõknek olyan segédeszközt adhatnak a kohászat és öntészet múltjáról, amely a munkájukat segítheti.

Bronzkor a Nyugat-Dunántúlon

. Tudományos konferencia. A veszprém megyei középkor-kutatás új eredményei. Szerk. Ilon Gábor. Kiad. Rómer Flóris - Esterházy Károly Alapítvány, Pápa, 1996. 354 p. ill. (Pápai Múzeumi Értesítõ 6.) A múzeum kiadványa az 1996 augusztusában megrendezett konferencián elhangzott elõadásokat teszi közzé. Kovács Tibor bevezetõjében utalt arra az Európa Tanácsi határozatra, amely hangsúlyozottan ajánlja a kormányoknak és a közvetlenül érintett intézményeknek a bronzkori emlékek védelmét, feltárásuk és tudományos feldolgozásuk elõmozdítását, s nem utolsó sorban a bronzkori ember ránk maradt hagyatékának minél szélesebb körben történõ megismertetését. A konferencia tematikájában a kulturális és kronológiai problémák boncolgatása mellett komoly szerepet kapott a multidiszciplináris kutatások eredményeinek ismertetése is. Az elsõ részben az elõadások a "Bronzkor a Nyugat-Dunántúlon" témakörhöz kapcsolódva szólnak Gyõr környékének bronzkori emlékeirõl, a bronzkori állattartásról, a dunántúli mészbetétes kerámia kultúra edénydiszítési technikájáról, újabb természettudományos adatokról a Kárpát-medencei bronzok összetételét illetõen. Költõ László néhány nagy antimontartalmú bronzkori tárgy röntgenmissziós analízisét mutatja be, Ilon Gábor a késõ halomsíros - kora urnamezõs kultúra temetõjét és tell telepûlését Németbánya határában vizsgálta. Olvashatunk még a németbányai késõ bronzkori település állatcsontleleteirõl, kõeszközökrõl, halomsírokról Sávoly-Babócsán, agyagtárgyakról a velemi Szent Vidrõl. Szabó Géza az urnamezõs kultúra fémmüvességét tárja elénk a régészeti kísérletek tükrében, egy másik elõadásban pedig az urnasíros kultúra góri településének növényleleteit mutatják be a szerzõk. A kötet második részében a veszprém megyei középkor-kutatás újabb eredményei kapcsán Takács Miklós Mithay Sándor középkori leletmentéseinek Gyõr közelében állít emléket, régészeti adatokat tesz közzé ismét Ilon Gábor a középkori Pápa történetéhez. A további tanulmányok foglalkoznak még kora Árpád-kori Hanta falu állatcsont leleteivel, pápai botanikai leletekkel, Veszprém megyei, 10-11. századból származó kerámiákkal.

Mester Edit: Középkori üvegek

Kiad. MNM Mátyás Király Múzeuma , Visegrád, 1997. 169 p. ill. (Visegrádi Régészeti Monográfiái 2.) A visegrádi királyi palota és várrendszer területén az 1930-as évek óta végzett ásatások során elõkerült gazdag leletanyagban az üvegtárgyak speciális helyet foglalnak el. A szerzõ 1991-ben kezdte meg e leletanyag feldolgozását. Számos különbözõ visegrádi lelõhelyrõl származó, a XIV-XV. századi üvegminta természettudományos vizsgálatát is elvégezték a Veszprémi Egyetem közremûködésével. A kutatások legfõbb eredményeként elmondhatják, hogy a régészeti feltárásokon elõkerült üvegtárgyak meghatározásához és csoportosításához új módszereket és szempontokat alkalmaztak, amelyek elsõsorban nem formaiak, hanem minõségiek és ezen keresztül a gyártási körülmények sajátosságaira alapulnak. A magyarországi üveghuták létével és technikai felkészültségével kapcsolatos kérdések árnyaltabb megválaszolásához régebben feltárt üveghuták leletanyagát is párhuzamosan vizsgálat alá vették. Az ásatásokról és az anyagvizsgálatokról szintén olvashatunk a kötetben. A szerzõ a kötet összeállításával szerette volna elérni, hogy a múzeumi raktárakban heverõ üvegtöredékek nyilvánosságra kerüljenek, elsõsorban a kutatók számára. A rekonstrukciók elkészítésével, valamint az újszerû anyagvizsgálatok alkalmazásával pedig szemléletes, s a régészeti szemléleteken túlmutató publikációt vegyenek a kezükbe.

Miklós Zsuzsa: Vác középkori pincéi

Szerk. Zomborka Márta. Kiad. Tragor Ignác Múzeum, Vác, 1996. 178 p. ill. (A Tragor Ignác Múzeum Közleményei 9.) A szerzõ a váci késõ középkori pincék felkutatását 1989-1992 között, a váci régészeti topográfiai munkák során végezte el. A kutatás 1986-ban, egy építkezéskor talált pince feltárásával kezdõdött, mellyel egyidejûleg a környék rétegviszonyait is vizsgálta. Az itt szerzett tapasztalatok segítették a további pincekutatásokban. A pincék korhatározásához további támpontot nyújtottak a szondázó ásatások. Ezek részben tervezett rétegtisztázó feltárások, részben a különbözõ építkezésekhez kapcsolódó leletmentések voltak. A kisebb ásatások, valamint a pincék felkutatása közben szerzett tapasztalatok alapján a szerzõ mostanra már pontosan tudja a váci késõ középkori pincék legfontosabb jellemzõit. Részletes leírást ad az egyes pincékrõl, szõlõtermelésrõl Vácott és környékén, majd a váciakhoz hasonló jellegû és korú pincék bemutatására, Magyarországon kívüli kutatások ismertetésére is vállalkozik. A tanulmányt kiegészítõ képek, jegyzetek, táblázatok még érzékletesebben, sokoldalúbban tárja elénk a kutatási munkát.



A Vas Megyei Múzeumok értesítõje 22/1.- Pars Historica 1992-1995. Szerk. Söptei István. Kiad. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 1995. 208 p. ill. A tanulmányok Vas megye történelmi emlékeit sokrétûen dolgozzák fel. Vasvár város privilégiumlevele mellett olvashatunk egy 1677-es nagypatyi urbáriumról, Sárvár mezõváros közigazgatási szervezetéról és mûködésérõl a 19/. század elsõ felében, migrációról és emigrációról a dualizmus korában. A múzeumi gyûjtemények bemutatásai között szerepelnek a szombathelyi Schmidt Múzeum fogatolt kocsijai és a Nádasdy Ferenc Múzeum kékfestõ gyûjteménye. A nem oly távoli múltba visz minket a Pinka menti falvak visszacsatolásáról szóló írás, Vécsey Béla magyar királyi alezredes harctéri naplójából olvashatunk részleteket, megismerkedhetünk a szabadmûvelõdés történetéról Vas megyében, 1945-1946-ban.



A Vas megyei Múzeumok Értesítõje 22/2-Pars historico-naturalis 1992-1995. Az Õrség Tájvédelmi Körzet természeti képe I. köt. Szerk. Vígh Károly. Kiad. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 1995. 294 p. ill. Vas megye délnyugati sarkában változatos dombvidék található, melyet a lakosai szívesen neveznek hagyományos nevén Õrségnek. Évtizedünk elején a magyar természetvédelem célul tûzte ki maga elé a védett területek ökológiai alapállapotának a felmérését, lelkes kutatók tucatjai vállalkoztak erre a munkára. Nélkülük egy tájvédelmi körzet természetrajzi értékei csak részben lennének ismertek. A védetté nyilvánítást célszerûen megelõzte az Örség esetében is a földtani, a víztani, a botanikai a zoológiai és a táji-néprajzi értékek számbavétele, de mélyebb, átfogóbb kutatás csak elvétve folyt. Ez utóbbira vállalkoztak a kötetben szerepelõ szakemberek, természetismereti szenvedélytõl hajtva, anyagi- támogatási kereteket is túllépve, áldozatkészen dolgoztak a tudomány érdekében. Eredményeik a természetvédelmi munka alapját jelentik.

A Vas Megyei Múzeumok Értesítõje 22/3 -Pars Archaeologica 1992-1995.

A Népvándorláskor Fiatal Kutatói 6. Összejövetelének elõadásai (Velem, 1995. szeptember 18-20.) Szerk. Kiss Gábor. Kiad.A Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 1996. 308 p. ill. Vas megye hívta meg a népvándorláskor fiatal kutatóit hatodik tanácskozásukra Velembe. Velemben a viselet vizsgálata volt a meghirdetett vezérfonal, a nagyobb tanulmányok többnyire tartották is magukat a tematikához. A többi dolgozat vagy tisztán információ, vagy inkább spekulatív jellegû, a viselet mellett egy-egy villanásra megjelenik a településtörténet, gazdaságtörténet, hadtörténet, kutatástörténet, a mentalitások története és persze a biológiai ember is. A Vas megyei Múzeumok Értesítõje 23/2 - Pars historico-naturalis. Az Õrségi Tájvédelmi Körzet természeti képe II.köt. Szerk. Vig Károly. Kiad. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 1996. 307 p. ill. A múzeumi kiadvány (22/2sorozatának) 1.kötetében olvashattunk már az " Õrség természeti képe" kutatási programról, majd az azt követõ tanulmányokról. A 23/2 sorozat 2.kötetében e munkának a folytatását követhetjük nyomon. A tanulmányok szólnak az Õrség növény- és állatvilágának jellegzetes egyedeirõl, - néhányat említve - szó van itt a Tájvédelmi Körzet futóbogár, dögbogár és sutabogár faunájáról, cincérfaunájáról, mohaflórájáról a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára mohaherbáriuma alapján. Adatokat közöl néhány inváziós növényfaj elterjedéséhez az Õrségi Tájvédelmi Körzetben és a kapcsolódó területeken.

Áldás, békesség

Emlékek Gyula és környéke reformátusságának életébõl. Kiállítási katalógus. Szerk.Havassy Péter. Kiad. Erkel Ferenc Múzeum, Gyula, 1995. 65 p. ill. (Gyulai Katalógusok 1.) A Békési Egyházmegye közösségének századokon át számtalan megpróbáltatáson kellett keresztül menniük. A sok nehézség ellenére 1948-ig, az egyházi javak államosításáig, majd az azt követõ "hitvesztõ" korszakig szépen virágoztak. Ezt tanúsítja a gyulai templom kétszáz éves fennállása alkalmából rendezett kiállítás szép és gazdag anyaga. A katalógus a kiállítás darabjainak bemutatása mellett tanulmányt közöl Békés egyházmegye múltjáról és jelenérõl, templomainak történetérõl, a gyulai reformátusokról. A kiállítást 1995-ben a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban rendezték meg, majd ugyanezt az anyagot a szeghalmi Sárréti Múzeumban is bemutatták 1996 nyarán.

Zúduló sasok

Új honfoglalók - besenyõk, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezõföldön. Szerk. Havassy Péter. Kiad,Erkel Ferenc Múzeum, Gyula, 1996. 130 p. ill. (Gyulai katalógusok 2.) A honfoglalás 1100 és a millennium 100 éves évfordulójának tiszteletére készült kiállítás 1996 májusában nyílt meg a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban, s októberig láthatták az érdeklõdõk. Ez a rendkívül szép kiállítású katalógus tanulmányokkal is szolgál a tárlaton szereplõ tárgyakhoz. Olvashatunk a nomád népekrõl a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon, a besenyõkrõl és a kunokról a Mezõföldön, a jászok betelepülésérõl a régészeti leletek tükrében. Havassy Péter által összeállított katalógusban a tárgyak fotói, valamint azok részletes leírása található. Szintén az általa idõrendi sorrendben összeállított rövid történelmi áttekintés nyomon követi 854-tõl 1473-ig az új honfoglalók útját.

Látták Trója kapuit

Bronzkori leletek a Közép-Tisza vidékrõl. Szerk. Havassy Péter. Kiad. Erkel Ferenc Múzeum, Gyula, 1997. 162 p. ill. (Gyulai Katalógusok 3.) Az Erkel Ferenc Múzeum tudományos tervei között nagy hangsúlyt kapott és kap az a kezdeményezés, hogy minden évben más-más alföldi megye mutatkozzék be Gyulán. Az idei év Csongrád megyéé, szûkebben véve a szegedi és a szentesi múzeum kiváló bronzkori anyagáé. A katalógusban elsõként Trogmayer Ottó bevezetõje olvasható, elõszóként a gyulai bronzkori kiállításhoz. Ezt követõen a tanulmányok szerzõi adatokat közölnek a Dél-Alföld kora bronzkori történetéhez, ismertetik a Perjámos-kultúra leleteit Hódmezõvásárhely környékérõl és a Klárafalva-Hajdova I. bronzkori települést. A kiadvány a kiállításon szereplõ tárgyak leírásával, valamint a Kárpát-medence bronzkorának kronológiájával zárul.

Aquincum

A BTM Acquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 1996-ban. Szerk. Zsidi Paula. Kiad. Budapesti Történeti Múzeum, Bp., 1996. 91 p. ill. (Acquincumi Füzetek 3.sz.) Az Acquincumi Múzeum 1996.évi ásatási és leletmentési feladatai ebben az évben is az elsõsorban régészetileg védett területeken folyó építési tevékenységhez kapcsolódtak. A sort azonban bõvítették a többnyire közmûfektetések alkalmával véletlenszerûen elõkerült leletek. Új elemként értékelik munkájukban, hogy az egyes, antik topográfiában jelentõs, de kevéssé kutatott területek most készülõ részletes rendezési tervének véglegesítése elõtt szondázó jellegû kutatásra, s kiegészítõ geofizikai méréses kutatásra is sor került. A kötet egyes tanulmányai a különbözõ helyszíneken történt kutatásokról számolnak be, valamint az Aqcuincum Múzeum kisebb szondázó jellegû feltárásait, kisebb leletmentéseit és régészeti megfigyeléseit teszik közzé.

Külföldi folyóiratok



Museums Journal

1997. március Múzeum és mûszaki fejlesztés ...5.o. Már szinte elkopott a mondás, amely szerint a mûszaki fejlesztés a múzeumoknak hallatlanul elõnyös lehetõségeket kínál. Az Internet, a CD-ROM, a multimédia és sok egyéb segédeszköz áll rendelkezésre - ha a beszerzéshez szükséges anyagi fedezet elõtereremthetõ. Sajnos elõ-elõfordul, hogy néhol csak egy árva számítógépre telik a költségvetésbõl. Sokszor azonban a múzeum vezetõin múlik, mennyire élnek a lehetõségekkel. A Múzeumok Dokumentációs Egyesülete tehet a legtöbbet azért, hogy segítsen a korszerûsítést elõmozdítani, a modern eszköztárat eljuttatni oda, ahol az valóban nélkülözhetetlen. A legszerényebb számítások szerint mintegy 100 000 font kellene az angol múzeumoknak ilyen jellegû, alapvetõ szükségleteiknek a kilegítésére. Az állami szerveket nem nehéz meggyõzni arról, hogy a befektetett összeg - ha közvetve is - többszörösen megtérül.

Múzeumi szakismeretek elõmozdítása állástalan önkénteseknek ... 9.o.

Számos múzeum vállalja, hogy önkénteseket képez különbözõ szakirányban. A Bletchley Park Múzeum számítógépes ismereteket oktatott, más helyen a gyûjtemény védelmére és a közönség szolgálatra okították a jelentkezõket. Angliában számos alapítvány ad pénzt a tanfolyamokra. A jelentkezõknek nem kell fizetni a tanfolyamért, ráadásul bizonyos költségeiket is megtérítik. A jelentkezõknek feltételként szabták meg, hogy legalább két éve munkanélkülinek kell lenniük, de ellentétben a kormány ezirányú szabályaival, az alapítvány esetében nincs a jelentkezés korhatárhoz kötve.

Neues Museum

1996. 4.sz. A kitûnõ osztrák szaklap, a Neues Museum szerkesztõje alighanem megkönnyebült sóhajjal vetette papírra jegyzetét a lap 4/1996. számában. Az átszervezés - mint a cikkbõl is kiderül - sehol sem vált ki egyértelmû lelkesedést, még a múzeumok környékén sem. Mirõl volt szó? A kormány azon fáradozott, hogy egy kalap alá vonjon jó néhány többé és kevésbé tudományos és mûszaki intézményt, legalábbis az irányítás és anyagi ellátás tekintetében. Ennek során a szövetségi emlékhivatal, a nemzeti könyvtár és a múzeumok kerültek volna külön államtitkárság "gondozási" körébe. A szóban forgó államtitkárság alá rendelték volna a színházügyet is, amely a teljes költségvetés tetemes hányadára tartott igényt. A vita nem éppen új keletû már régebben voltak törekvések arra, hogy mindennemû mûvészeti és kulturális intézménynek közös legyen a gazdája. Számos ellenvetés is elhangzott, mindenek elõtt arra alapozva, hogy a "fõnökség" esetleg érzelmi vagy egyéb indítékból hozná meg a döntést egyik vagy másik intézmény javára, illetve rovására. Végül azonban szerencsés kimenetellel dõlt el a kérdés: a tudományos-mûvészeti minisztérium tartja továbbra is kézben a muzeológiát, többek között a - joggal - féltett folyóiratot. A szerzõ némi megnyugvással hangsúlyozza, hogy olykor a régi megoldás bizonyulhat jobbnak. Legalábbis Ausztriában.

Curator

1996. 39. évf.4.sz. A folyóirat 39/4. száma sem szerez csalódást a szakembereknek. Arra törekszik, hogy az újdonságok közlése mellett ne szakítsa meg a folytonosságot az elõzményekkel. Rendkívül érdekes az Új-Zéland bennszülöttjeivel kapcsolatos közlemény. Nyilván különbözõ politikai felfogások is közrejátszanak abban, hogy Alan Merchant gazdag képanyagának a közreadását is korlátozták. A maori õslakosokról készített felvételek egy részét ki kellett hagynia a gyûjtésbõl. Az érdeklõdõk mindenesetre reménykedhetnek abban, hogy a különlegességek elõbb-utóbb mégis a nyilvánosság elé kerülnek. Sok szó esik a múzeumoknak a tudományos fejlõdésben betöltött szerepérõl. Egyre többen érzékelik és értékelik ezt a kapcsolatot, sürgetik a szakmai intézmények együttmûködését minden lehetõ módon. Külön csemegének számít a dinoszauruszokról beszámoló cikk. Mint ismeretes, az õslénytan jeles kutatói se jutottak minden esetben közös nevezõre az ezekrõl az állatfajokról folytatott viták során. A némi képzelõerõvel megtoldott mûanyag minták olykor egyéni felfogást tükröznek, de kétségkívül egyre közelebb jutnak a valósághoz. Annál inkább, mivel újabb és újabb leletek kerülnek felszínre, eközben a rokontudományok fejlõdése is szakadatlanul szolgál támogatással. A londoni Természettudományi Múzeum új kiállítása arról tanúskodik, hogy a régebben mûvészi képzelgésnek tulajdonított ábrázolások igen sokszor megközelítik a ma már tényszerûen bizonyítható valóságot. Kár, hogy a kiadvány másik, meglehetõsen derülátó hangvétellel felvázolt fejezete - a kallódó mûkincsek visszaszolgáltatásáról - kevesebb bizakodásra jogosít. Az üggyel foglalkozó egyéb cikkek, beszámolók ugyanis kevéssé támasztják alá a vélt vagy valódi reményeket. Végezetül, de nem utolsó sorban érdemel említést Moynihan ragyogóan megírt ismertetõje Harwit mûvérõl, az Enola Gay-rõl (az Enola Gay repülõgép legénysége dobta le 1945-ben Hirosímára a végzetes atombombát). Egy esztendeje a Curator szerkesztõsége kérdésesnek tartotta, hogy ennek a sokat vitatott eseménynek a részletei valaha is közlésre kerülhetnek. Most, a könyv a szerzõ szavait idézve "olyan eseményt igyekszik felidézni, amely még sohasem került kiállításra, s mégis a legélesebb múzeumi vitákat váltotta ki". A folyóirat két nagyszabású kiállítás kapcsán - Johannes Vermeer képei a washingtoni Nemzeti Galériában, Cezanne festményei a philadelphiai Mûvészeti Múzeumban - vizsgálja azok nézettségét, sikerük titkát, a látogatók véleményét, és kritikát is közöl a kiállításokról készült katalógusokról.

Art News

1997.március Nem szalonképes viselkedés ... 54.o. Ez év januárjában a hollandiai Stedelijk Múzeumban egy neves moszkvai mûvész Alexander Brener "nagy alakítást" vitt véghez. Szórópisztolyból zöld festékkel egy dollár jelet festett Kazimir Malevics kiemelkedõ alkotására. Brener tette után nem hagyta el a helyszínt, szemtanúja akart lenni az általa keltett felháborodásnak, s megvárta a letartóztatását. A festmény súlyosan károsodott, a múzeum kurátora elmondta, hogy a zöld festéket a restaurátoroknak sikerült eltávolítaniuk, s szinte észre sem lehet venni a képen, ha az a falon lóg. Azonban ha jobban megnézik a körvonalak így is felfedezhetõk. A múzeum azt tervezi, hogy ezt a 8,25 millió fontot érõ megrongált képet bemutatják más múzeumokban is, felhívva ezzel a világ múzeumainak figyelmét az effajta esetekre. Ezalatt Brener elõzetes letartóztatásban "élvezi az életet" az amszterdami börtönben, interjúkat ad, Sade márkira, Majakovszkijra és Antonin Artoud-ra hivatkozik tettének védelmében. A rongálást azzal magyarázza, hogy Malevicsre, a vezetõ avantgárd mûvészre nagy hatással volt a nyugati mûvészet, ellentétben Pavel Filonovval, aki eredeti orosz stílust alakított ki. (Mellesleg Filonovra erõsen hatott a német expresszionizmus.) Brener cselekedetében az is közre játszott, hogy minden áron szeretné magára irányítani a figyelmet. Már moszkvai szerepléseivel is botrányokat okozott, gyakran emlegetik nevét együtt egy másik orosz mûvésszel Oleg Kulikkal, akinek a mutatványa abból állt, hogy egy kiállításon négykézlábra ereszkedve ugatott a tárlatlátogatók között. Tavaly Oleg Kulik egy stockholmi kiállításon rongált meg egy Wenda Gu képet. Brener szerint cselekedete a magas kultúrát szolgálta, az embereknek általában más errõl a véleménye, inkább vandalizmusnak lehet nevezni.

A szentpétervári Ermitázs újabb kiállításáról ... 56 o.

Második kiállítását rendezi meg az Ermitázs "Az újra elõkerült mestermûvek" címmel a világháborúban zsákmányolt, s idáig raktárakban rejtegetett német mûkincsekbõl. Kevésbé látványos, mint az 1995-1996-os tárlat, ahol a Gerstenberg család magángyûjteményébõl származó poszt-impresszionista festmények ( Goya, Daumier és Degas alkotásai) szerepeltek. A mostani kiállítás "sztárja" egy van Gogh kép a Bernhardt Koehler gyûjteménybõl. Az orosz levéltári dokumentumok szerint ez a vízfestmény a Németországból való elszállításkor súlyosan megrongálódott, a kiállítás demonstrálta, hogy szerencsére a kár nem volt végzetes. Az Ermitázsban kiállított zsákmányolt mûkincsek sorsa továbbra is tisztázatlan. A kiállítási katalógus bevezetõjében Szidorov orosz kultuszminiszter optimista véleményének ad hangot, reméli, hogy megnyugtatóan, a törvényes formáknak megfelelõen, civilizált módon sikerül megoldani ezt a kérdést. Mindazonáltal az orosz parlament leállított minden visszaadási törekvést, s a német kancellár és Jelcin között folyó tárgyalások is megszakadtak.

A Larionov-Goncsarova gyûjtemény különös, illegális utazása... 80.o.

Két, legendás hírû orosz avantgárd mûvész felbecsülhetetlen értékû mûtárgyai, dokumentumai és fotóik tûntek el egy lepusztult párizsi lakásból, s kötöttek ki egy moszkvai múzeum raktárában. 1995-ben, a párizsi Pompidou Központban az orosz avantgárd két kiemelkedõ alakjának Larionovnak és Goncsarovának a kiállítása nyílt meg. A tárlatot a francia múzeumok és az orosz állam együttmûködése tette lehetõvé. A látogatóknak fogalmuk sem volt arról, hogy úgy tíz évvel ezelõtt ezek a kincsek sem Moszkvában, sem Szentpéterváron nem voltak, hanem itt Párizsban. Hogyan kerültek el egy párizsi lakásból az orosz raktárakba, ez a hidegháborús fondorlatok egyik utolsó akciói közé tartozik. Az óriási értékû színházi archívumból, a hatalmas mennyiségû festményekbõl álló gyûjteményt a törvényes utat megkerülve, - óriási anyagi haszonra szert téve - egy francia ügyvéd és az orosz kormány intézte el egymás között. A cikk szerzõi a történetet mûvészettörténészek, volt és jelenleg is hivatalban lévõ állami alkalmazottak, múzeumi szakemberek, és orosz, francia, angol és német ügyvédek az ART News-nak adott interjúik alapján állították össze. A cikk hatására az orosz kultuszminiszter azt nyilatkozta az újságnak hogy jogi és etikai szempontok miatt a minisztérium nem reagál sajtóban megjelentekre. Ígéretet tett azonban arra, hogy amint a problémát házon belül megoldják, információkat szereznek a teljes hagyatékról a nyilvánosság elé tárják az ügyet. Ezalatt a gyûjtemény elzárva fekszik a Tretyakov Képtár raktárában, hozzáférhetetlenül mind az orosz, mind pedig a külföldi kutatók számára. Valószínû, hogy sokat kell még várni arra, hogy az anyag látható legyen, mivel az orosz kormánynak semmiféle terve nincs arra vonatkozóan, hogy felállítson egy új múzeumot a hatalmas értékû anyag otthonaként. Orosz vélemény szerint ideje lenni legalább a mûvészettörténészek számára hozzáférhetõvé tenni a gyûjteményt. Sárközy Gabriella

SAJTÓFIGYELÕ

Összeállította: Sárközy Gabriella



MS és MZ "...A mozgó szárnyak külsõ oldalain, valamint a merev szárnyakon elhelyezett táblaképek a becsukott oltáron voltak láthatóak - vagyis évente egyszer, Húsvétkor. A felsõ sorban Jézus életének négy örömteli eseménye jelent meg, az alsó sorba a szenvedéstörténet négy részlete került. Ezért az esztergomi Keresztény Múzeum négy Passió jelenete -Krisztus az Olajfák hegyén, Keresztvitel, Kálvária, Feltámadás-, a lille-i múzeum Királyok imádása, valamint a Nemzeti Galéria tulajdonában levõ Vizitáció -Mária látogatása Erzsébetnél- táblák mellõl két kép hiányzik: Jézus születését Szlovákiában, a hontszentantali plébániatemplomban õrzik, az Angyali üdvözlet pedig elveszett. A kiállítás nemcsak az egykori oltármûrõl emlékezik meg, hanem rézmetszetek bemutatásával a festmények mûvészeti környezetének felvázolását is megkísérli. A tizenöt metszetet a nürnbergi Német Nemzeti Múzeum, müncheni Grafikai Gyûjtemény, a bécsi Albertina és a Szépmûvészeti Múzeum kölcsönözte a Galériának. A szakirodalom a rajzokat a magát M Z betûkkel jelzõ alkalmi metszõnek tulajdonítja. Népszabadság. 1997. 3.10.

Magyar képek a Dorotheum árverésén

A bécsi aukcióház február derekán tartotta licitálását 233 tételbõl álló vegyes képanyagából és ebben - az eddigi tradíciókhoz híven - ismét szerepelt tucatnyi magyar mester: a régebbiek valamint az újabbak - egyaránt változó sikerrel. Ifjabb Markó Károly 1853-ra datált képe a kikiáltási ár több mint a duplájáért kelt el, a Hajók a parton címû Mednyánszky kép azonban nem kelt el. A kevésbé kapós mesterek közül egy Berkes és egy Fried kép szinte azonnal elkelt kikiáltási áron. A közeli császárváros hétköznapi árverési közönsége abban is hasonlít a budapestihez, hogy az aukción fõleg tetszetõs lakásdíszt keres és talál. Így kelt el egy szokványos Neogrády Antal kép, Poll Hugó két pasztellje. Magyar témát örökített meg Thomas Ender, híres osztrák mester, akinek három, az Alföldön készített ceruzarajza kelt el szép áron. KÁPÉ, 1997, 3.12.

A létezett szocializmus emlékeirõl

Alig néhány éve, hogy lezárult a létezõ szocializmus korszaka, s valami új is kezdõdött. Kialakult egy új gyûjtési terület, amely rengeteg lehetõséget kínál gyûjtõknek, spekulánsoknak egyaránt. A korszak lezárását, s az új gyûjtési terület felavatását a Kádár hagyaték dobraverésétõl számítjuk. Természetesen a korszak emlékeinek gyûjtése már korábban is megkezdõdött, a falakról lekerült Lenin képek, a szobrok, zászlók és munkásmozgalmi tárgyak csak idõlegesen tûntek el. A köztéri szobrok, emlékmûvek bekerültek a szabadtéri szocreál múzeumba, a szocialista mindennapok tárgyi emlékei pedig majd maguktól találják meg helyüket akár hazai, akár külföldi gyûjteményben. A szocializmus tárgyi emlékeinek további sorsát nem nosztalgikus szempontok, hanem elsõsorban a piaci kereslet fogja megszabni, legyen szó akár mûalkotásról, akár egyszerû, hétköznapi tárgyról. Úgy tûnik, hogy az utóbbi idõben a kereslet folyamatosan, töretlenül növekszik, az árak lassan, de biztosan felfele kúsznak. KÁPÉ 1997.3.12.

Múzeumba az írószövetséggel

Nyilvános vitát rendeztek az írószövetség székházában arról az elképzelésrõl, hogy a Petõfi Irodalmi Múzeumon belül egy irodalmi nagyberuházás valósul meg: a tervek szerint öt irodalmi intézmény kap majd helyet a manapság a múzeum számára is szûkös, igaz más múzeumi gyûjteményekkel (BTM kõtára, MNM textilgyûjteménye) is telezsúfolt épületben. Lelépés fejében a kormányzat kifizeti a fõvárosi önkormányzatnak a csaknem százmilliót (kõtár költöztetése), a Nemzeti Múzeumnak nem tudni mennyit, aztán hajrá építkezünk. Igaz milliárdok kellenek hozzá, de nem számít. Itt érdemes lesz majd felépíteni a Magyar Irodalom Házát, mert e gyönyörû épület renoválását a kormányzatból csak így lehet kisajtolni. Még ha elõrelátható is, hogy ekkora intézmény fenntartására nincs garancia, nem lesz elegendõ költségvetési akarat, ha a jóval olcsóbban mûködõ jelenlegi írószövetség és más írószervezetek rendszeres támogatására sincs. Ebben az országban úgy látszik könnyebb nagyberuházásokra pénzt elõkeríteni, mint meglévõ, értékes struktúrák fenntartására és mûködtetésére. Hogy mibe kerül? Hogy megvalósul-e általa a kitûzött cél? Hogy hasznosul-e benne az adófizetõk pénze? Ez nem lehet a nagyra törõ tervek akadálya. Magyar Hírlap, 1997.3.13.

Vizitáció, Keresztvitel, Feltámadás

M.S. mester 1506-ban készült képei láthatók a Magyar Nemzeti Galériában. Az állandó kiállítás anyagát képezõ Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló kép mellett együtt mutatják be az oltár másik, négy, az esztergomi Keresztény Múzeumban õrzött darabjával, s azzal a mûvel amelyet a lille-i múzeumban õriznek, s amely talán szintén az oltárhoz tartozott. A restaurátorok több éves munkáját dicséri, (Menráth Péter mellett Hernádi Szilvia dolgozott) hogy a Vizitáció újra az egykori önmagához a lehetõ legközelebb kerüljön. Mojzer Miklós M.S. mester mûvészetének legkiválóbb ismerõje szerint ez is elég lenne ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Galéria a munka befejezését ünnepélyes alkalomnak nyilvánítsa, és a képet a restaurálás tapasztalatainak bemutatásával együtt rendkívüli kiállításon mutassa be a közönségnek Magyar Nemzet, 1997.3.14.

Kortárs brit fotográfia - Kiállítás a Ludwig Múzeumban

Tíz kortárs brit fotómûvész kiállítása látható a Ludwig Múzeumban. A british Council gyûjteményébõl válogatott huszonnyolc nagyméretû, reprezentatív alkotás az elmúlt két évtizedben készült, és különféle mûvészeti törekvéseket mutat be. Századunk neoavantgard újítóinak már nem kell a fotómûvészet létjogosultságát bizonyítaniuk, bátran kalandozhatnak a mûfajok és mûvészetek fellazult határai között. Képeik nemcsak mûvészettörténeti utalások miatt érdekesek, hanem azáltal is, hogy a bennünket körülvevõ, szinte már fojtogatóan mesterséges ezredvégi civilizációra reflektálnak. Magyar Hírlap, 1997.3.14.

Az elhurcolt kincs nem orosz tulajdon

Az Oroszországban felerõsödõ Nyugat-ellenes retorika ellenére Jelcin nem vállalta a nyílt konfliktust és elutasította a törvényhozás két háza által már jóváhagyott restitúciós törvényt. A felsõház elnökéhez intézett levelében az államfõ azzal indokolta a döntését, hogy a jogszabály, amely egyebek közt kimondja, hogy a második világháború idején a Szovjetunióba került kulturális értékek az orosz föderáció tulajdonát képezik, egyoldalú lépés, és nem veszi figyelembe a nemzetközi jog normáit, valamint az érintettekkel folytatott egyeztetések eredményét, ráadásul gyengíti az orosz tárgyalási pozíciókat. Az elnök azt is kifogásolta, hogy a törvény alkotói nem tettek semmiféle különbséget a korábbi tulajdonosok között, s egy kalap alá vették hajdani szövetséges, az ellenséges, illetve a semleges államokat. Az elnöki utasítás azt jelenti, hogy Oroszországban továbbra is rendezetlen a mûkincsek ügye, és a visszaadásuk körüli huzavona tovább folytatódik. A Magyarországról eltûnt kulturális értékekrõl 60 ezres lista készült. Oroszországba került a sárospataki református kollégium könyvtára, valamint több mûkincsgyûjtemény értékes festményekkel és relikviákkal. Magyar Hírlap, 1997.3.19.

Massimo Livadiotti képei a Petõfi Irodalmi Múzeumban

Olyan olasz festõ képeibõl nyílt a múzeumban kiállítás, aki a nyolcvanas években maga is részese volt annak a folyamatnak, amelynek eredményeként az olasz mûvészet a XX. században immár nem elõször olyat produkált, amely egyetemes tanulságokkal szolgálhat. Képei nemcsak megidézik a mitológia hõseit, nemcsak arra képesek, hogy a legváratlanabb összefüggések részeként mutassák be õket, de arra is, hogy bizonyos isteni természetet a hétköznapi emberekben is felfedezzék. Hitelesen képviseli a posztmodern idõk, az avantgárd utáni évtizedek szellemiségét: nem csupán az élettõl vezet út a mûvészet felé, de vissza az élethez is. Magyar Nemzet, 1997.3.21.

Ajándék gyûjteménynek ne nézd az értékét?

Hónapok óta vitáznak a mûvészettörténészek, esztéták arról, hogy mennyit ér a László- gyûjtemény. A kérdésre azért is jó lenne választ kapni, mert a bázeli mûgyûjtõ a fõvárosra kívánja hagyni a több mint húszezer darabból álló gyûjteményét, ám azzal a kikötéssel, hogy az anyagot egyben kell tartani. A város vezetése a Kiscelli Múzeumot szemelte ki a gyûjtemény elhelyezésére és kiállítására. A Kiscelli Múzeumban - amely a BTM egyik részlege - van jelenleg a Fõvárosi Képtár, valamint az újkori várostörténeti osztály, annak teljes gyûjteményével, kiállításaival. A vita tehát arról szól, hogy kinek a joga az óbudai egykori Schmidt kastélyban maradni, ahol 1868 óta gyûjtik Budapest várostörténeti emlékeit. Betolakodhat-e oda egy sokak által vitatott értékû gyûjtemény, vagy kár lenne onnan elvinni a gazdag történeti anyagot. A válasz még várat magára. Bodó Sándor a BTM fõigazgatója kapta azt a feladatot, hogy a fõváros vezetésének döntése után, hogyan, hová, kinek és minek a rovására helyezze el a László-gyûjteményt. Magyar Nemzet, 1997.3.22.

Százhuszonöt év költözködés - Hatodik ideiglenes helyén ünnepel a Néprajzi Múzeum

A Néprajzi Múzeum százhuszonötödik születésnapját ünnepelve elmondhatja, hogy helyzete nem valami biztató, visszatekintve a sorozatos költözködések, az új, önálló épületre tett be nem váltott ígéretek, a lehetetlen körülmények között végzett tudományos munka jut eszébe. Alapítása óta saját épület és tisztességes költségvetés nélkül mûködik, az elmúlt években háromszor is megtervezték az intézmény épületét, csak éppen annak megvalósítása maradt el. A néprajzi gyûjtemény létrejötte Xántus János nevéhez fûzõdik, aki százhuszönöt évvel ezelõtt azt mondta, a huszonnegyedik órában vagyunk, ha össze akarjuk gyûjteni, meg akarjuk õrizni a népi kultúra emlékeit. Ezt azóta a múzeum összes vezetõje elismételhette volna. A múzeum ma is áll, mûködik, annak ellenére, hogy sorsát még mindig, annyi intõ példa ellenére ad hoc döntések, a távlatokra nem tekintõ intézkedések szabják meg. Népszabadság, 1997.3.25.

A Seuso-kincs nyomában - A balekok hallgatnak...

A Victoria és Albert Múzeum ezüstgyûjteményének állandó kiállításán látható többek között a Seuso-kincs, amelynek leírása annyit közöl, hogy a kincs tulajdonjogáért pereskedés folyt, a jogi küzdelemnek azonban vége, a kincs tulajdoni kérdése Northampton márkija javára 1990-ben eldõlt. Mind köztudott, a Seuso-kincs rejtélyével már foglalkoztak az újságok. Ez a késõ római kori ezüst lelet, amelyet - rendõrségi, régészeti és anyagminta - vizsgálatok alapján valószínûsíthetõen a Balatonfelvidéken néhai Sümegh József találta a hetvenes években. Kapcsolatba került régiségkereskedõkkel, akik meg is vettek tõle egy-egy darabot, de nagyobb erõk mozdultak meg az ezüstökért. Sümegh Józsefet meggyilkolták, a kincseket pedig külföldre csempészték. A leletegyüttes tizennégy darabját Angliában értékesítették. Mivel a rendõrségi és a régészeti kutatások egyaránt arra utaltak, hogy a kincs hazánk földjébõl került elõ, s illegálisan juttatták ki az országból, Magyarország 1991-ben bejelentette igényét a kincsre. Ugyanakkor Horvátország is magáénak követelte, állítva, hogy azokat náluk ásták ki. A perre 1993-ban, New Yorkban került sor, amit a magyarok elegendõ bizonyíték híján elvesztettek. A magyar kormány a per végeztével deklarálta, hogy nem mond le az ezüstökrõl, továbbra is jogot formál rájuk. Ezt a kijelentést azóta egyetlen kormánytag, miniszter meg nem ismételte. Az UNESCO szakértõi azt tanácsolták hazánknak, hogy jelentsék be hivatalosan is a szervezethez, hogy véleményünk szerint a kincs a miénk, s igényt tartunk rá. Fontos lenne, hogy legalább a közvélemény értesüljön arról, hogy az Angliában kiállított tárgyak tulajdona körül vita folyik. A hírverésben van egyetlen remény, az UNESCO ajánlatával -az újságírónõ tudomása szerint - a kulturális kormányzat hónapokkal ezelõtt egyetértett. Azóta nem történt semmi. Magyar Nemzet, 1997.4.1.

Erzsébet királynéra emlékeznek Gödöllõn

Ferenc József és Erzsébet királyné magyar uralkodóvá koronázásának százharmincadik évfordulója alkalmából a gödöllõi kastélyban június 6. és 8. között kulturális programok várják az érdeklõdõket. A Grassalkovich-kastélyban ez alkalommal újabb három termet nyitnak meg a nagyközönségnek. Június 7-én és 8-án díjugrató lovasversenyt, terepíjász versenyt, gyermekmûsort, kirakodóvásárt és megannyi koncertet szerveznek. 1998 augusztusára, Erzsébet királyné halálának századik évfordulójára, a Sisi Baráti Kör a Convention Budapest Kft támogatásával vetélkedõket, egyéb mûsorokat, valamint történészkonferencia rendezését tervezik. A rendezvénysorozatot záró Sisi-bál bevételét az Epres-kertben álló Erzsébet szobor restaurálására kívánják fordítani. Magyar Nemzet, 1997.4.1.

Telt ház Ópusztaszeren

Nem csökken az érdeklõdés az ópuszteszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kiállításai iránt. Tavaly 546 ezren tekintették meg a park legnagyobb vonzerejû látnivalóját, Feszty Árpád A magyarok bejövetele címû körképét. Az idei évben is nagy az érdeklõdés, ám a nézettségi csúcsot nem múlhatják felül, hiszen technikai okok miatt nem engedhetnek több látogatót a Feszty körkép elé. Villám sújtotta a múlt század végén épített Árpád-emlékmûvet. A szobor annyira megrongálódott, hogy az emlékmû tetején lévõ Árpád szobrot ki kell cserélni, s ez a rekonstrukció tizenöt millió forintba kerül. Magyar Nemzet, 1997.4.7.

A sajtófotó-kiállítás margójára

A Néprajzi Múzeum termei adtak helyet a riportfényképészek tárlatának Sajtófotó '96 címen. A kiállítás célja a szakma legkiválóbbjainak felsorakoztatása annak bizonyítására hol tart ma az eseményrögzítés. A fotósoknak ez remek alkalom a World Press darabjaival való összemérettetésben, a közönségnek pedig az általuk megörökített bizarr, érdekes képek jelentik az élményt. Míg a nemzetközi kiállításon viszonylag száraz, pontos tájékoztatást nyújtanak a látogatóknak, addig az emeleten, a magyar fotók esetében a fotók mellett kis glosszákat lehet olvasni. A tárlat rendezõi nem érték be a válogatás eszközével, szükségesnek vélték, hogy az egykori Szabad Nép-félórák stílusában megelõlegezzék és csatolják elmarasztaló ítéletüket. A sajtófotó, mint alkalmazott mûvészetek egyik vállfaja, elkészítésénél politikai megfontolásnak nincs helye. A képek viszont azt tanúsítják, hogy ebben az esetben nem ez történt. A felsõbbség portréit, valamint a politikai baloldal akcióiról készített tudósításokat tárgyszerû megjegyzés kíséri, míg a jobboldali megmozdulásokról már nem hiányoznak az epés megjegyzések. Szarkazmusuk tehát korántsem általános, pártsemlegesség helyett elkötelezettek. Annak ellenére, hogy megkezdõdött a választási kampány, a nyílt politikai véleményformálás jó lenne ha nem tartozna a múzeumi feladatok közé. Magyar Nemzet, 1997.4.10.