A Békés megyei régészeti topográfiáról
A téma aktualitását a Múzeumi Hírlevélben az adja, hogy 1997. máj. 13-án a régi gyulai és sarkadi járások területén (ez a Békés megyei topográfia tervezett 4. kötetének területe) végzett régészeti terepbejárások eredményeként föltérképeztük a 2000. régészeti lelõhelyet is. E számunkra igen szép, bár mindössze egy félmondatos egyszerû kijelentés és számszerû tény jelentõségnek érzékeltetése s az érthetõség megkönnyítése érdekében elkerülhetetlen néhány szót szólni a Békés megyében közel három évtizede elkezdett, s azóta is folyamatosan tartó régészeti topográfiai munkákról.
A MTA Régészeti Intézete és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága közötti együttmûködés eredményeként 1969-ben meginduló topográfiai munka gyümölcse eddig az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent két kötet. Egy további összegzõ munka most van a nyomdában. Elsõként a szeghalmi térség régészeti topográfiája készült el. Ezt követte a szarvasi terület feldolgozása. A jelenleg nyomdában levõ feldolgozás - terjedelme miatt - valószínûleg két kötetben jelenik meg. Ebben szerepel Békés, Békéscsaba, Bélmegyer, Csárdaszállás, Gerla, Kamut, Kétsoprony, Köröstarcsa, Mezõberény, Murony, Tarhos és Telekgerendás összesen 1804 régészeti lelõhellyel. 1991 tavaszán kezdtük el a régi gyulai és sarkadi járás területének terepbejárási munkálatait. Lényegében befejezõdött Doboz, Geszt, Gyula, Gyulavári, Mezõgyán, Méhkerék, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szabadkígyós, Újkígyós és Újszalonta területének bejárása, s még hátravan Kötegyán területének feltérképezése. 1997 tavaszáig az újonnan gyûjtött régészeti lelõhelyszámok az alábbiak szerint alakultak évente és összesen, az elõbb említett települések területén. Hat és fél éves - igazán kemény és embert próbáló - terepmunkával magunk mögött abban bízunk, hogy a folyamatosan egyre nehezebbé váló körülmények ellenére is lesz lehetõségünk a megkezdett terepbejárások teljes befejezésére. Abban pedig bizakodással reménykedünk, hogy egyszer megjelenhet Békés megye régészeti topográfiájának negyedik kötete is - benne több mint kétezer új, eddig ismeretlen régészeti lelõhely leírásával, s az ott szereplõ településeknek az õskõkortól a késõ középkor végéig terjedõ történetének összefoglalásával. Ehhez a legutóbb dokumentált kétezer régészeti lelõhely igazán jó alapot jelent. Ezen a ponton az örömteli, s fõként pozitív hírt be is lehetett volna fejezni. Ugyanakkor nem állhatom meg, hogy a topográfiai munkák során folyamatosan gyarapodó leletanyag kezelésével kapcsolatban, valamint a különbözõ beruházások és az elõre feltérképezhetõ régészeti lelõhelyek felügyeletével kapcsolatban ne emlékeztessek ezúton is az új (és természetesen jó) múzeumi törvény halaszthatatlanul szükséges voltára. Az érvényben levõ szabályozás mellett ugyanis az elõbb említett két ok miatt is elszáguldott az idõ. Egyrészt abból a szempontból, hogy a több ezer lelõhelyrõl múzeumba kerülõ felszíni leletanyagot - annak mennyisége miatt - egyszerûen lehetetlen beleltározni. Az ilyen jellegû leletek nyilvántartására tehát más rendszert kell elfogadottá tenni. Tekintettel arra, hogy az országban minden bizonnyal Békés megye rendelkezik a legtöbb (közel hétezer) ismert régészeti lelõhellyel, elsõként itt kényszerülünk egy olyan mód-szert kidolgozni, amely kezelhetõvé teszi ezt a hatalmas anyagot. Ennek lényege, hogy a megye valamennyi településének egységesen kidolgoztuk az egy, két, esetleg három betûbõl álló rövidítését. E rövidítés és a folyamatosan emelkedõ lelõhelyszám kerül rá minden egyes felszíni gyûjtésû tárgyra. Az egyes lelõhelyek anyagát külön dobozokban õrizzük, s mindegyik gyûjtéshez természetesen terepbejárási jegyzõkönyv is készül. Ezek alapján lényegében egy megyei topográfiai gyûjtemény jön létre, településenként feliratozott dobozokkal és leletekkel, jegyzõkönyves valamint térképi dokumentálással - vagyis egy célirányos nyilvántartással. Meg kell azonban jegyezni, hogy e módszer még csak részletekben vált gyakorlattá, az eddigi, esetlegesen kialakult állapotokhoz igazodva megyei szintû kiterjesztésének elképzelése pedig napjainkban körvonalazódik. A másik szempont az, hogy a régészeti topográfia információi segítségével a törvényi szabályozás elõírásaihoz képest a gyakorlat már régen óriási fordulatot vett. Most már nem kell arra várnunk, hogy a leletet a kivitelezõ - ha talál valamit - bejelentse a múzeumnak. (Nyilvánvalóan soha nem volt érdeke, s különösen ma sem az). Ma már a régészet sok tekintetben elé tud menni a beruházásoknak, s a kiviteli munkákat akár az engedélyezési eljárás folyamatában feltételekhez tudná kötni (pl. nyomvonal áthelyezés, leletmentés finanszírozása stb.). De nem a meglevõ törvényi eszközökkel, amelyeknek egyes részei (pl. a topográfiai információkat figyelmen kívül hagyó, s egyoldalúan csak a kivitelezõ gyakorlati munkájának szempontjából megfogalmazott bejelentési kötelezettség) mára egyenesen a múzeumi szervezet akadályozói lettek. A több száz kilométeres gáz és telefonvezetéket ásó kivitelezõnek pl. így ma is lehetõsége van éppen a múzeumi törvénynek azt a részét kihasználni, amely õt csak arra kötelezi, hogy bejelentse, ha elõkerül valami. Ezt természetesen megígéri, tehát képviseli a múzeumi érdekeket is - a megbeszéléseken.
Szatmári Imre