A régészeti leletegyüttesek mennyiségi összehasonlításának elterjedt módja a lelettípusok százalékban kifejezett relatív gyakoriságának egybevetése. Tudnivaló azonban, hogy megfelelő nagyságú, reprezentatív minták híján megalapozott következtetéseket nem vonhatunk le. A ritka leletek kis anyagokban csekély valószínűséggel jelennek meg, ha pedig véletlenül mégis felbukkannak, aránytalanul nagy százalékot képviselnek.

A régészeti állattanban is ismert összefüggés, hogy a leletegyüttesek nagyságával az adott lelhelyről ismert állatfajok száma – bizonyos határig – növekszik. Emiatt a különböző méretű minták összehasonlítását objektív hiba terheli. Szerepe van ebben annak is, hogy a mintanagyság és fajgazdagság összefüggése ugyan szoros, de nem lineáris: a fajok számának növekedése a töredékekét lassuló, degresszív módon követi, majd “kimerül”.

Az utóbbi évek régészeti madártani kutatásai során számos lelőhely madár- és emlős csontanyagát ekként összehasonlítva kiderült, a madármaradványok számbeli növekedését az újabb fajok megjelenése lényegesen gyorsabban követi, mint azt eddig a nagyobb testű emlősállatok esetében tapasztaltuk. Ennek természetes és kultúrtörténeti okai összetettek. A régészeti ásatásokról ismert madárfajok száma eleve nagyobb az emlősökénél. Ugyanakkor a madárcsontváz a repülő életmód következtében egyszerűsödött, kevesebb csontot tartalmaz. Végül az emlősök csontjainak töredezettségi foka általában nagyobb.

E jelenség figyelembe vétele a régészeti kutatás szempontjából azért fontos, mert kihat az állatmaradványok értelmezésére. Alaposabb ismerete segíti a korabeli életmód jobb megértését, az állattartás, a vadászat és a madarászat egymáshoz viszonyított szerepének pontosabb tisztázását.

Bartosiewicz László – Gál Erika