Az előadásban egy viszonylag fiatal, néhány évtizedes múltra visszatekintő tudományterület, a holocén malakológia eredményeit, s annak a régészetben való fölhasználhatóságát ismertetem, néhány esettanulmány segítségével. Úgy vélem, hogy a témát elsősorban az indokolja, hogy a mai hazai és nemzetközi irodalmakban egyre gyakrabban találkozhatunk a módszer alkalmazásával, s ennek okán nem árt, ha egy-két, kis túlzással klasszikusnak mondható esetet a fiatalabb ásató generáció is megismer, így talán a jövőben még többen és még gyakrabban veszik igénybe ennek a társtudománynak a segítségét.

Kretzoi Miklóst idézve, a faunisztikai vizsgálatoknál mindig fölmerül az időtényező kérdése. A mai faunát ugyanis nem szabad statikus szemlélettel vizsgálni, hanem mindig szem előtt kell tartani, hogy az hosszú fejlődés eredménye. Ilyen, dinamikus szemléletű faunaértékelés egyes olyan állatcsoportok esetében alkalmazható, ahol a különböző földtani korok rétegeiben a fosszilis maradványok nagy számban gyűjthetők. Ezt a követelményt jól kielégítik a csigák. Mészhéjuk általában igen jól fosszilizálódik, tömeges előfordulásuk lehetővé teszi, hogy a vizsgálatok alkalmával a faunisztikai kiértékelésen túl relatív gyakorisági adatokat figyelembe véve paleoökológiai, biosztratigráfiai vizsgálatokra is felhasználjuk, vagyis a mészhéjat, mint egy adatbázist kezdjük elemezni.

A faunisztikai vizsgálatok eredményességének alapfeltétele a nagymennyiségű adat. Ebből a szempontból Magyarország igen kedvező helyzetben van, mert faunisztikai igényű kutatásról már több mint 100 éve beszélhetünk. Az első adatok hazánk negyedkori Mollusca-faunájáról 1887-ből Lóczy Lajostól származnak. A geológia fejlődésével, a sztratigráfiai igényű feldolgozások megindulásával egyre több adat halmozódott fel. Hosszan sorolhatók azoknak a kutatóknak a nevei, akik a malakológiai anyag segítségével kísérelték meg a múlt eseményeinek feltárását.

Az elmúlt évtizedekben végzett vizsgálatok eredményeként a negyedkori (pleisztocén-holocén) faunát, annak törvényszerűségeit, jellemzőit kielégítően ismerjük, s így meg lehetett kezdeni a malakológiai adatokra alapított kronológiai, biosztratigráfiai tagolások kidolgozását. A pleisztocén Mollusca-faunánkat Krolopp Endre sorolta kezdetben faunaszakaszokba (1973), majd később további vizsgálati eredményeket felhasználva dolgozta ki a pleisztocén biosztratigráfiai tagolását, un oppel zónák leírásával. Az 1970-es évek elején Kretzoi Miklós javaslatára megkezdődött holocén faunisztikai kutatás eredményeként napjainkra megtörtént az elmúlt tízezer év malakológiai anyagának átfogó vizsgálata, megtörtént a holocén malakológiai alapú biosztratigráfiai tagolása.

Megállapítást nyert, hogy az ökológiai paraméterek változásai a holocén mollusca-faunát (összetételét, egyedszámarányait) is módosították (Fűköh, L. 1993). Ezek a változások ill. a változások hatására bekövetkezett faunaátalakulások jellemzőinek feltárásai tették lehetővé azokat a vizsgálatokat melyeknek eredményeként ma már a fauna alkalmassá vált arra, hogy segítségével paleoökológiai rekonstrukciókat, biosztratigráfiai (malakosztratigráfiai) tagolásokat és zoogeográfiai elemzéseket végezzünk.