Bükki kerámia – A kőkorszak mestereinek műalkotása

Az őskorban a kerámiagyártás szinte kizárólag a mindennapi szükségletek (főző-, tálaló-, tárolóedények) kielégítésére dolgozott. Ennek megfelelően a fazekasáruk zömében helyben, vagy a készítési helytől csak kis távolságra kerültek felhasználásra. Néhány őskori kultúra kézművessége olyan művészi szépségű és mesteri alkotásokat hagyott maga után, amelyek a korszak átlagos technikai és művészeti tudásszintjét messze meghaladták, és ezeket a törzsi/kulturális határokon túl is megtaláljuk a korabeli lelőhelyeken. Az egyik ilyen kiemelkedő kézműipari teljesítmény a középső neolit bükki kultúra nevéhez fűződik, amely a vonaldíszes kerámia kultúra-komplexum kései változataként Észak-Magyarországon és Szlovákiában terjedt el. A rendkívül szép megjelenésű edényeknek gyakran szinte tojáshéj vékonyságú fala, illetve kifinomult technikára valló, inkrusztált díszítése van. A bükki kultúra ezen finom kerámiájának elterjedése az adriai partoktól Kis-Lengyelországig ismert, míg maga a bükki kultúra lényegében a Bükk és Tokaji-hegységre, illetve azok közvetlen környezetére korlátozódott.

Kutatásunk néhány alapvető, a bükki finom kerámia készítésére vonatkozó kérdésre kereste a választ. Egy nagyobb, a neolit fazekassággal foglalkozó (DAAD-MÖB) kutatási projekt részeként néhány jelentős, bükki kultúrabeli lelőhely (Aggtelek-Baradla-barlang, Borsod (Edelény)-Derékegyháza és Felsővadász-Várdomb) leletanyagából vizsgáltunk kerámiákat. Emellett egy, a projekten kívül kutatott bükki kultúrabeli lelőhely, Sajószentpéter-Kövecses fazekasárujából is analizáltunk mintákat. Az archeometriai vizsgálat alá vetett 59 minta közül 36 régészeti kerámia (bükki finom, illetve szintén a bükki kultúrszinthez tartozó, durva házikerámia), míg 23 a lelőhelyek közeléből gyűjtött, talaj vagy üledék volt. Fő célunk a sajátos, bükki finom kerámia készítési körülményeinek archeometriai módszerek segítségével történő azonosítása, az esetleges speciális nyersanyag használat és/vagy technológia megállapítása volt. Ezeknek ismeretében ugyanis lehetségessé válik a távoli, kultúrterületen kívüli lelőhelyek leletanyagában importként jelentkező bükki finom kerámiák azonosítása. Annak érdekében, hogy az egyes lelőhelyen belül a nyersanyag használat időbeli folytonosságát vagy változását felmérjük, a bükki kultúra fazekasáruja mellett a lelőhelyek egyéb korszakainak (bronz, és vaskor) kerámiái körül is vizsgáltunk néhány mintát.

Az archeometriai kutatás polarizációs mikroszkópos petrográfiai, műszeres ásványtani (XRD) és kémiai (XRF) vizsgálatokat foglalt magába. A régészeti és az összehasonlító talaj-üledék minták azonos módszerű vizsgálata lehetővé tette, hogy összemérhető eredmények alapján keressük a választ a fenti kérdésekre.

Bár a vizsgált mintacsoport kisszámú volt, illetve csupán néhány lelőhelyre terjedt ki, alapvető, előzetes eredményeket szolgáltattunk a bükki kultúra finom kerámiájának gyártására vonatkozóan. A bükki finom kerámia leletek anyaga világosan elkülönül a durva házikerámiákétól, illetve a lehetséges, helyi nyersanyagokétól. Kombinált, kőzet-ásványtani és geokémiai vizsgálataink alapot szolgáltatnak a bükki finom kerámia egy későbbi, szisztematikus archeometriai kutatásához, és azt is körvonalazzák, hogy lehetséges az eredet (fazekas központok) és az alkalmazott receptek (sajátos készítési technológia) azonosítása.