Nyersanyag-ellátottság Nyugat Európában a felső paleolitikum idején
François Djindjian
Université de Paris 1-Panthéon-Sorbonne & CNRS UMR7041
Összefoglalás
A középső paleolitikumban a nyersanyag-ellátást általában egy-egy település 10-20 kilométeres sugarú körzetében oldották meg. A moustieri vadász folyamatosan hasznosította környezetének meglehetősen szűk (alig néhány 100 km2-es) területét, mind a nyersanyag-lelőhelyek, mint a táplálékforrások tekintetében. Területet és lakhelyet akkor váltott, amikor a táplálékforrások kimerültek. Ezek elsősorban a növényevő, nyájalkotó állatokra alapultak, mint a bölény, szarvas, dámvad, ló és a vadkecske.
A felső paleolitikum idején a nyersanyagok beszerzése már egy nagyobb területen történik, akár 200 kilométeres sugarú körben, ami néhány ezer km2-nyi területet jelent. A felső paleolitikum vadászai viszonylag nagy területet hasznosítottak, alkalmi vagy megtervezett stratégia szerint szerezve meg a számukra szükséges nyersanyagot és táplálékot. Követték a vándorló, növényevő állatokat is (pl. rénszarvas, bölény, mamut). Ezért a vadászok gyakran kényszerültek alkalmi lakóhelyeket létesíteni, hosszabb-rövidebb időtartamra.
Ez a vándorlás késztette a felső paleolitikum idején élő vadászt arra, hogy előkészített nyersanyagokból tartalékokat, készleteket halmozzon fel. A technikai fejlődés iránya ezért a sorozatban előállítható, gerinc-pengék felé indult meg, a prizmatikus penge- és mikropenge magkövek alkalmazásával, a középső paleolitikus levallois, diszkoid és La Quina technikákkal szemben.
Franciaországban az eddigi nyersanyag-forrás kutatások alapján (tűzkő, kagyló) bizonyítható, hogy a felső paleolitikum egyes periódusaiban a különböző kultúrák népei hogyan hasznosították a területet. A tűzkövek felszínközeli és könnyű elérhetősége valamint a nyersanyagrétegek felszíni megjelenése megmagyarázza, miért voltak a nyersanyag-beszerzési távolságok (kevés kivételtől eltekintve) sokkal rövidebbek Franciaországban, mint a Közép-Európában.
A leglátványosabb kivételt az Auvergne környéki lelőhelyeken talált tűzkövek jelentik, amelyek mintegy 2-300 kilométerre északról, a Cher-medence környékéről származnak, A. Masson szerint. Ez olyan területtel való kapcsolatot bizonyít, amely a Würm jégkorszak idején csak a Loire és az Allier völgyein keresztül volt megközelíthető, valószínűleg szezonálisan (nyáron) a Loire középső medencéjéből érkeztek ide a különféle felső paleolit kultúrákat képviselő vadászok (gravetti, badegouli, felső és középső magdaléni kultúrák népe).
A legtöbb franciaországi régió tűzkőben gazdag. Az Aquitániai medence jellemzően gazdag tűzkövekben, köztük olyan keresett, jó minőségű tűzkövek is, mint pl. Bergeracois-tűzkő, vagy Fontmaure-jáspis. Ennek köszönhetően a nyersanyag beszerzési távolságok igen rövidek (kevesebb mint 100 km), ami jellemző az Aquitániai medence egészére (Périgordtól Quercy-ig, a Pireneusokon át egészen Baszkföldig, Gironde-ig), sőt ide sorolható a Cantabriai tengerpart vidéke is (R. Seronie-Vivien, A. Morala, M. Simonnet, P.Y. Demars). A Párizsi-medencében a felső magdaléni tűzkő elterjedési vizsgálatok (M. Mauger) önálló ellátottsági terület meglétére engednek következtetni. Azonban meg kell jegyezni, hogy ezt következtetést érdemes még alátámasztani további, a szezonalitást igazoló archeozoológiai vizsgálatokkal is a magdaléni lelőhelyeken.
Sajátos példa továbbá az idősebb solutréi vagy a badegouli nyersanyagok felhasználásának esete a hidegcsúcs idején, amikor visszatértek a szilánk-technikához és a rosszabb minőségű nyersanyagok (kvarcit, harmadidőszaki kovakőzetek) ismét elterjednek. Ezt értelmezhetjük úgy, hogy a helyi élelemszerzési stratégiák teljesen mások voltak, mint a gravetti vagy a magdaléni népesség esetében.
A kagylóféleségek eredete, amelyeket ékszerként használtak, szintén nagyon változatos volt, a beszerzési távolságok elérték az 500 km-es távolságot is. A különféle kagylók, amelyeket használtak, atlanti, mediterrán vagy fosszilis eredetűek is lehettek. Továbbá nehéz eldönteni, hogy ezek közvetlenül kerülnek a lelőhelyre, vagy kézről kézre adva egyre csökkenő távolságból szerzik be őket. Y. Taborin véleménye szerint a leghosszabb távolságokat a klímaviszonyok javulásával egyidejűleg tehették meg. (Földközi tengeri eredetű tárgyak a fejlett aurignaci kultúra idejében a d’Arcy klímaszakasz idején vagy a gravetti kultúrában a Tursac periódusban, vagy a középső és felső magdaléni időszakban).