2000 várostervezés Bécsben
Wolfgang Börner
Magistrat der Stadt Wien, Geschäftsgruppe Kultur – Stadtarchäologie
Friedrich-Schmidt-Platz 5/1, 1080 Vienna, Austria
e-mail:
bor@gku.magwien.gv.atMintegy kétezer éve, a római legionáriusok megtervezték és felépítették katonai erődjüket a mai város területén, a szokott bevált sémák szerint. A római polgárok beáramlása nyomán további település-részek jöttek létre,amelyeket több-kevesebb rendezettséget mutattak, a legió tábora környezetében. A római falakon valamint szegényes koraközépkori alapokon jött létre a mai Bécs kozmopolita városa.
A várostervezési Intézettel (Board for City Planning) együttműködve, tervet készítettünk arra, hogy miképpen őrizzük meg a város történeti emlékeket a jövő generáció számára. Ebből a célból a kulturális örökség emlékeinek felmérésére programot indítottunk, ami a Bécs város fejlesztésére kidolgozott Védett Zóna Program része. Ez a regiszter 2000 év ősze óta elérhető az Interneten
http://service.wien.gv.at/kulturkat/ címen. A kijelölt védett zónákon és a konzerválásra kijelölt épületeken kívül bekerültek még a város ismert régészeti lelőhelyei is ebbe a GIS-alapon készült városi hatósági nyilvántartó rendszerbe.