Az ICOM kódexet, amelyet a 15. közgyűlés egyhangúlag fogadott el Buenos Airesben (Argentína) 1986. november 4-én, a Barcelonában (Spanyolország) 2001. július 6-án tartott 20. közgyűlés módosította.

Az ICOM Múzeumok etikai kódexe a szakmai önszabályozás eszköze. Meghatározza a viselkedés és a teljesítmény minimális színvonalát, amelyre minden múzeumban dolgozó szakembernek az egész világon ésszerű módon törekednie kell. Ugyanakkor világos állásfoglalást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi lehet a nagyközönség jogos elvárása a múzeumi szakmától. A kódex nem követelhet ugyan elsőséget magának a jogszabályokkal szemben, ahol az érintett témakörökkel kapcsolatban nincs vagy rosszul fogalmazott a nemzeti szabályozás, kvázi jogi szerepet játszhat.

A törvényekhez hasonlóan az etikai kódexeket is befolyásolják a társadalmi változások és a fejlődő szakmai gyakorlat. Ez különösen igaz a múzeumokra, amelyek társadalmi szerepe a tudományosságtól a nevelésen át a pihenésig és a turizmusig, a kulturális önazonosság fejlesztéséig terjed. Ráadásul az elmúlt két évtized igen jelentős változások tanúja volt egyes országokban, ahol a közszolgálat a magán- és kereskedelmi szektorba került át, specializált szervezetek jöttek létre a múzeumok ellátására. Az ilyen változások romboló hatással lehetnek egy szakmára. Mindenki, aki a természeti és kulturális örökség gyűjtésében és bemutatásában érdekelt, közös szakmai kötelékre találhat ebben az átdolgozott ICOM Múzeumok etikai kódexben. Az ICOM-tagság e kódex tudomásul vételét jelenti.

Az ICOM Etikai Bizottsága a jelenlegi múzeumi gyakorlat fényében a kódex minden fejezetét kritikusan átvizsgálta és átszerkesztette, de a korábbinál sokkal kevésbé normatív formában. Ez az első lépés egy teljesebb áttekintés felé, amely szándék szerint a szakmai gyakorlat elveit a megfelelő és szükséges vezérfonallal együtt fogja bemutatni; a tervek szerint 2004-ben. Jelen munka nem lett volna lehetséges az ICOM elnöke és főtitkára teljes támogatása, valamint az ICOM bizottságaitól és tagjaitól az egy éves konzultációs időszakban kapott nagyszámú konstruktív javaslat nélkül. A feladat neheze az Etikai Bizottság tagjaira hárult, akik e munka céljából három alkalommal találkoztak és három elektronikus vitában vettek részt.

Az ICOM 1970-ben adta ki a Szerzeményezés etikáját (Ethics of Acqusition). Az első teljes Szakmai etikai kódex (Code of Professional Ethics) 1986-ban jelent meg, a jelenlegi módosítást a 20. közgyűlés hagyta jóvá a spanyolországi Barcelonában 2001. július 6-án. Elődeihez hasonlóan ez a kódex is a minimális globális szintet fogalmazza meg, amelyre építve a nemzeti és szakértői csoportok felállíthatják saját követelményeiket. Az ICOM bátorítani kívánja az ilyen nemzeti és speciális kódexek létrejöttét és jó néven veszi, ha példányokat kap belőlük. Ezeket az ICOM főtitkárának kell küldeni a következő címre: Maison de l’UNESCO, 1 rue Miollis, 75732 Paris Cedex 15, France. E-mail:  secretariat@icom.org .

Az ICOM Etikai Bizottsága 2000 és 2003 között:

E fejezet feltételezi, hogy az intézmény közszolgálatot teljesítő múzeum, amint az ICOM Alapszabálya megfogalmazza (lásd a Függeléket). Azon intézményekre is alkalmazhatók ezek a paragrafusok, amelyek nem múzeumok, de szolgáltatást teljesítenek múzeumok számára.

2.1 Minimális követelmények a múzeumok számára

A múzeum irányító testületének erkölcsi kötelessége a múzeum, a gyűjtemények és a szolgáltatások minden formájának fenntartása és fejlesztése. Elsődleges felelőssége biztosítani a gondjaira bízott gyűjtemények megfelelő elhelyezését, állagvédelmét és dokumentálását.

A múzeum pénzügyeivel, az elhelyezéssel, az alkalmazottakkal és a szolgáltatásokkal kapcsolatos minimális követelményeket egyes országokban törvény vagy más kormányzati szabályozás fogalmazhatja meg. Másutt a minimális kívánalmakkal kapcsolatos útmutatás és értékelés “akkreditáció” “regisztráció” vagy hasonló értékelő rendszer formájában valósulhat meg. Ahol helyben nincsenek ilyen követelmények, útmutatás szerezhető az ICOM Nemzeti Bizottságától, a megfelelő Nemzetközi Bizottságtól vagy a titkárságtól.

Minden múzeumnak rendelkeznie kell írott alapszabállyal vagy más olyan dokumentummal, amely világosan tartalmazza jogi helyzetét, küldetését és állandó, ’nem profit-orientált’ jellegét, összhangban az adott ország vonatkozó törvényi szabályozásával. A múzeum irányító testületének világos állásfoglalást kell készítenie és nyilvánosságra hoznia a múzeum törekvéseiről, céljairól és feladatairól, valamint az irányító testület szerepéről és összetételéről.

A múzeummal és valamennyi erőforrása (beleértve a gyűjteményeket és dokumentációjukat, a helyiségeket, berendezéseket és felszereléseket, a pénzvagyont és a személyzetet) védelmével kapcsolatos végső felelősség az irányító testületé. Kívánatos, hogy kialakítsa és meghatározza az intézmény céljait és ezekkel kapcsolatos feladatait és biztosítsa, hogy minden értéket megfelelően és hatékonyan használjanak múzeumi célokra. Annyi állandó pénzügyi forrásnak kell lennie akár köz-, akár magánforrásból, hogy a múzeum tevékenysége megvalósítható és továbbfejleszthető legyen. Az érvényes állami törvényekkel és könyvviteli előírásokkal összhangban lévő szabályszerű könyvviteli eljárásokat kell alkalmazni. A gyűjtemények közvagyont képeznek és nem tekinthetők elidegeníthető értéknek.

Az irányító testület kötelessége, hogy gondoskodjon a gyűjtemények fizikai biztonsága és megőrzése szempontjából megfelelő környezetről. Az épületeknek és felszereléseknek alkalmasnak kell lenniük arra, hogy a múzeum teljesíthesse alapvető feladatait a gyűjtés, kutatás, raktározás, állagvédelem, közművelődés és bemutatás terén. Meg kell felelniük a helyiségekre vonatkozó egészségügyi, biztonságtechnikai és megközelíthetőségi állami előírásoknak, különös tekintettel a mozgássérültekre. Állandó és szabályszerű védelemnek kell mindig lennie a lopás, tűz- és vízkárok, vandalizmus és rombolás ellen. Világosan meg kell határozni a teendőket vészhelyzet esetére.

Az irányító testület kötelessége biztosítani, hogy a múzeum feladataihoz mérten megfelelő számú dolgozó és kellő szakértelem álljon rendelkezésre. A dolgozók számát és alkalmazásuk jellegét (állandó vagy időszakos) a múzeum nagysága, gyűjteményei és feladatai határozzák meg. Biztosítani kell a gyűjtemények gondozását, a nyilvános elérhetőséget és a szolgáltatásokat, a kutatást és a biztonságot.

Különösen fontos kötelezettségei vannak az irányító testületnek a múzeum igazgatója vagy vezetője kinevezése terén és figyelemmel kell lennie azon ismeretekre és képességekre, amelyek kívánatosak e beosztás hatékony betöltéséhez. A múzeum igazgatója közvetlenül kell felelős legyen a gyűjtemények gondnokságával felruházott irányító testületnek, amellyel közvetlen kapcsolatot is tart.

Az irányító testületnek biztosítania kell, hogy a dolgozók bármelyikének kinevezésére, előléptetésére, eltávolítására vagy visszasorolására a múzeum jogi vagy más alapszabályi előírásainak megfelelő eljárás keretében kerüljön sor. Amennyiben ezt a hatáskört az igazgatóra vagy más vezetőre ruházzák át, akkor is biztosítani kell, hogy ezek a személyi változások szakmailag és etikailag korrekten, a múzeum érdekeinek megfelelően történjenek.

A múzeumi szakembereknek – annak érdekében, hogy betölthessék fontos szerepüket a múzeum működtetése és az örökség gondozása terén – megfelelő tudományos, technikai és szakmai képzésre van szükségük. Az irányító testületnek fel kell ismernie a jól képzett és gyakorlattal rendelkező személyzet szükségét és értékét, biztosítania kell a lehetőséget a képzéshez és továbbképzéshez a meglévő tudatosság és a hatékony munkaerő fenntartása érdekében.

Az irányító testület soha nem követelhet a múzeum egyetlen dolgozójától sem olyan magatartást, amely jogosan ítélhető ellentétesnek az ICOM Múzeumok etikai kódexe, bármely állami törvény, nemzeti vagy szakmai etikai kódex előírásaival.

A múzeum növekedése és fejlődése a közönség támogatásától függ. Számos múzeumnál van múzeumbarát és támogató szervezet. Az intézmény felelőssége, hogy az ilyen támogatáshoz kedvező légkört teremtsen, elismerje ennek jelentőségét, bátorítsa ezt a gyakorlatot és segítse elő a harmonikus kapcsolatot e szervezetek és a szakemberek között.

A múzeum – definíciója szerint – a társadalom és fejlődése szolgálatában álló, a nyilvánosság előtt általában nyitott intézmény (jóllehet bizonyos specializált múzeumok esetén az érintettek száma korlátozott lehet).

A múzeum fontos feladata, hogy fejlessze közművelődési szerepét és az általa szolgált közösség, település vagy csoport minden szintjéről szélesebb közönséget vonzzon. Módot kell adnia számukra, hogy érdekeltek legyenek a múzeum működésében, támogassák annak céljait és tevékenységét. Az érintett közösséggel való interaktív kapcsolat nélkülözhetetlen része a múzeum közművelődési szerepe megvalósításának és e cél elérése érdekében kívánatos szakemberek alkalmazása.

A múzeumi tárlatok és egyéb szolgáltatások ésszerű óraszámban és rendszeresen fizikailag és szellemileg hozzáférhetők kell legyenek a közönség számára. A múzeumnak biztosítania kell továbbá, hogy a közönség ésszerű keretek között, időpont-egyeztetés alapján vagy egyéb módon találkozhasson a szakemberekkel, illetve hozzáférhessen a nem kiállított gyűjteményekhez. A múzeumoknak, amelyek elsőrendű forrásokat őriznek, különleges felelősségük, hogy a gyűjteményeket a kutatók számára a lehető legszabadabban hozzáférhetővé tegyék. Meg kell adni a hozzáférést a gyűjteményekre vonatkozó információkhoz, betartva a bizalmasság és biztonság okából szükséges korlátozásokat (lásd: 7.3).

A múzeum elsődleges feladata, hogy a gyűjteményeit megőrizze a jövő számára és felhasználja a tudás fejlesztésére és terjesztésére a kutatáson, oktatáson, állandó és időszaki kiállításokon és más tevékenységi formákon keresztül. Mindennek összhangban kell lennie a múzeum megfogalmazott feladataival és közművelődési szándékával és nem veszélyeztetheti a gyűjtemények minőségét vagy megfelelő gondozását. A múzeumok tudatában kell legyenek annak, hogy az igazolt eredet nélküli anyagok kiállítása a kulturális javak illegális kereskedésének tekinthető. A múzeumnak arra kell törekednie, hogy a bármilyen formában közreadott információk helytállóak, tisztességesek, objektívek és tudományosan megalapozottak legyenek.

A múzeumok kereshetnek és elfogadhatnak pénzügyi vagy egyéb támogatást szervezettől vagy magánszemélytől. Szükség van azonban arra, hogy világosan meghatározzák a múzeum és a támogató viszonyát. Különösen fontos, hogy se a múzeum normái és céljai, se pedig az ilyen módon finanszírozott eseményben érintett közösségek érdekei ne sérüljenek e kapcsolat által.

Számos múzeumban vannak látogatói területek, például boltok és éttermek, amelyek bevételtermelő potenciált jelentenek. Egyes esetekben más lehetőségek is vannak a bevétel növelésére kereskedelmi vagy promóciós tevékenység révén. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban az irányító testület világos bevételnövelő elképzelésekkel kell bírjon a gyűjtemények használata tekintetében és a múzeum céljait illetően, olyannal, amely nem rontja a gyűjtemények vagy az intézmény minőségét és gondozását. Eme elképzeléseknek világosan különbséget kell tenniük a tudás vezérelte és a bevételnövelő tevékenységek között. A bevételnek pénzügyileg hasznosnak kell lennie a múzeum számára, de ugyanakkor összeférhetőnek non-profit jellegével. Minden ilyen tevékenységet úgy kell megtervezni és megvalósítani, hogy növeljék a múzeum és gyűjteményei megértését.

Ahol önkéntes vagy kereskedelmi szervezetek is szerepet játszanak a bevétel növelésében, kapcsolatukat a múzeummal úgy kell megfogalmazni, hogy e tevékenység helye a múzeumban világos legyen. A kapcsolódó publicitás és a termékek színvonala megfelelő kell legyen. Ha bármilyen célból kópiákat, reprodukciókat vagy tárgymásolatokat készítenek a múzeum gyűjteményében lévő anyagokról, tiszteletben kell tartani az eredetit, és mindig jelölni kell, hogy másolat. Minden eladásra szánt tárgynak összhangban kell lennie az érvényes állami és helyi szabályozással.

Az irányító testületnek biztosítania kell, hogy a múzeum minden jogi előírással teljes összhangban tevékenykedjen, legyen az nemzetközi, regionális, országos, helyi jogszabály vagy szerződéses kötelezettség. Az irányító testületnek meg kell továbbá felelnie minden olyan jogi kötelezettségnek és feltételnek, amely kapcsolatban áll a múzeum, a gyűjtemények vagy a működés bármely aspektusával.

3.1 Gyűjtemények

Minden múzeumi hatóságnak meg kell jelentetnie elfogadott gyűjtési politikáját, amely a múzeumban lévő nyilvános gyűjtemények gondozása és használata legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, világosan megjelölve a javasolt gyűjtési területeket. Tartalmaznia kell a gyűjtemények hosszú távú fenntartásához szükséges irányelveket, valamint a gyűjteménygyarapítás irányelveit, a feltételeket és korlátokat (lásd 3.5), továbbá a megfelelő módon nem katalogizálható, konzerválható, raktározható és kiállítható anyagok szerzeményezésének korlátozását.

Minden megszerzett műtárgy meg kell feleljen a gyűjtési politika célkitűzéseinek és az állandóság, nem pedig az esetleges elidegenítés céljával kell kiválasztani. Csak nagyon kivételes körülmények között szabad a gyűjtési politika keretein kívüli műtárgyakat vagy példányokat szerzeményezni és akkor is csak a múzeum irányító testületének nagyon körültekintő alapossággal hozott döntésével. Az irányító testületnek az elérhető szakmai véleményre kell támaszkodnia, figyelemmel a szóban forgó műtárgy vagy példány, továbbá a nemzeti vagy más kulturális vagy természeti örökség érdekeire, illetve más múzeumok különleges érdekeire. Mindazonáltal ilyen körülmények között sem szerzeményezhető érvényes jogosultság nélkül műtárgy. Az új szerzeményekről rendszeres és állandó módon be kell számolni.

A műtárgyak és példányok illegális kereskedelme bátorítja a történelmi helyszínek, etnikai kultúrák és biológiai előfordulási helyek rombolását és segíti a lopást helyi, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. Kockáztatja a flóra és fauna veszélyeztetett példányait, megsérti az ENSZ Biológiai sokféleség konvencióját (1992) és ellentmond a nemzeti és nemzetközi örökség szellemének. A múzeumoknak ismerniük kell az emberi és természeti környezet rombolását és a tudás veszteségeit, amik a piac illegális kiszolgálásából származnak. A múzeumi szakembernek tisztában kell lennie azzal, hogy kifejezetten etikátlan egy múzeum számára az illegális piac bármilyen, akár közvetlen, akár közvetett támogatása.

A múzeum csak akkor szerzeményezhet – vásárlással, ajándékként, kölcsönként, hagyatékként vagy cserével – műtárgyat vagy példányt, ha az irányító testület és a felelős tisztviselő meggyőződött arról, hogy megfelelő jogcím kapcsolódik hozzá. Minden erőfeszítést meg kell tenni annak megállapítására, hogy nem illegálisan szerzeményezték vagy exportálták a származási országból vagy bármely közvetítő országból, ahol legálisan birtokolták (beleértve a múzeum saját államát). Kellő mértékben törekedni kell arra, hogy megállapíthassák az adott tárgy teljes történetét felfedezésétől vagy gyártásától kezdve, mielőtt a szerzeményezést elhatározzák.

A fentebb megfogalmazott védelmen túl múzeum semmiképpen nem szerzeményezhet olyan műtárgyakat, amelyekkel kapcsolatban az irányító testület vagy a felelős szakember részéről felmerülhet az a feltételezés, hogy a felfedezés ősi műemlékek, archeológiai vagy geológiai helyszínek, természetes élőhelyek jogosulatlan, tudománytalan vagy szándékos rombolásával vagy károkozásával van összefüggésben, avagy nem hozták a terület tulajdonosa vagy használója, illetve az illetékes jogi vagy kormányzati hatóságok tudomására a leletet. Ugyancsak nem szerzeményezhet múzeum közvetlenül vagy közvetve olyan biológiai vagy geológiai anyagot, amelyet bármely ország helyi, nemzeti, regionális vagy nemzetközi vadvédelmi vagy természettudományi megőrzési törvénye vagy szerződése előírásaival ellentétes formában gyűjtöttek, adtak el vagy bármilyen más formában transzferáltak.

Szakmai konfliktus keletkezhet, amikor egy múzeum régóta vágyott, de ismeretlen provinenciájú szerzeményezést tesz. Mindazonáltal a szerzeményezésről való döntésnél a jogcím megalapozottsága minden más szempontot felülmúl. Nagyon ritka esetekben előfordulhat, hogy egy provinencia nélküli műtárgy természeténél fogva kiemelkedő módon gyarapítja az ismereteket és ezért közérdek a megtartása. Az ilyen felfedezés valószínűleg nemzetközi jelentőségű és a szakma érdekelt szakembereinek döntésétől kell függjön. Ez a döntés nem alapulhat nemzeti vagy intézményi elfogultságon, hanem az adott szaktárgy érdekein és ezt világosan meg kell fogalmazni.

A múzeumok vállaljanak vezető szerepet azokban az erőfeszítésekben, amelyek célja a világ természeti, régészeti, néprajzi, történeti és művészeti forrásai folyamatos romlásának megállítása. Minden múzeumnak olyan alapelveket kell megfogalmaznia, amelyek lehetővé teszik, hogy tevékenységét a vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogszabályok és szerződési előírások keretei között végezze és megfelelő bizonyosságot jelentenek arra vonatkozóan, hogy hozzáállása megfelel a kulturális örökség védelmére és erősítésére irányuló nemzeti és nemzetközi erőfeszítések szellemének és szándékainak.

A helyszíni kutatásokat, gyűjtéseket és ásatásokat a vendéglátó ország törvényeivel és jogszabályaival összhangban szabad csak végezni. Minden helyszíni kutatást és gyűjtést az adott ország vagy terület megfelelő hatóságaival és az érdekelt múzeumokkal vagy tudományos intézetekkel folytatott vizsgálatnak, tájékoztatásnak és konzultációnak kell megelőznie. E konzultációnak biztosítania kell, hogy a tervezett tevékenység akadémiai és tudományos alapon is jogos és igazolható és tartalmaznia kell a megegyezést arról, hogy a megszerzett információt és tudományos eredményeket megosztják a vendéglátó ország illetékes hatóságaival.

Minden helyszíni kutatást olyan módon kell végezni, hogy valamennyi résztvevő jogszerűen és felelősséggel járjon el a megszerzett példányokkal és adatokkal és egyidejűleg semmiképpen ne bátorítson etikátlan, illegális és destruktív gyakorlatot. Ahol a helyszíni munka élő közösséget vagy annak örökségét érinti, szerzeményezés csak az információ és a kölcsönös egyeztetés alapján lehetséges, a tulajdonos vagy az informátor kizsákmányolása nélkül. Nagy figyelmet kell fordítani az érintett közösség kívánságainak betartására, s ez mindennél fontosabb.

A múzeumok ismerjék fel és érvényesítsék a hasonló érdeklődési körű és gyűjtési politikájú múzeumok közötti együttműködés és konzultáció szükségességét. Konzultáljanak azon az intézményekkel, melyek részéről érdekellentét lehetséges mind a szerzeményezés, mind pedig a szakosodás területeinek meghatározásában. A múzeumok tartsák tiszteletben más múzeumok gyűjtőterületét.

Ajándékokat, hagyatékokat és kölcsönzéseket csak a múzeum kinyilvánított gyűjteményi és kiállítási politikájával összhangban szabad elfogadni. Különleges feltételekkel járó felajánlások visszautasíthatók, ha a támasztott feltételek ellentétesek a múzeum és közönsége hosszú távú érdekeivel.

Tárgyak kölcsönadása és –kérése, valamint vendégkiállítások fogadása, rendezése fontos szerepet játszhat egy múzeum és szolgáltatásai fejlesztésében. A múzeumoknak, mint a kölcsönzött anyag időleges őrzőinek meg kell védeniük a tárgyakat és a tevékenység végeztével biztosítaniuk kell azonnali visszajuttatásukat. Ugyanezek az elvek érvényesek a véleményezésre múzeumban hagyott anyagokra és az állandó gyűjtemény számára felajánlott tárgyakra. Minden, a múzeumban időlegesen elhelyezett anyagra vonatkozóan világos irányelvek kell legyenek.

Nem szabad elfogadni vagy kiállítani olyan kölcsönanyagot, amelynek nincs dokumentálva az eredete (lásd 3.1 – 3.3) vagy nincs a múzeum célkitűzéseivel megegyező oktatási, tudományos, akadémiai célja (lásd 3.4 – 3.5). A múzeumnak ugyanúgy biztosítania kell a kölcsönzött anyag és értelmezése fölötti teljes fennhatóságot, mint az állandó gyűjteményeknél (lásd 2.9). Minden érdekkonfliktus elkerülendő (lásd 3.7), különösen akkor, ha a kölcsönadó finanszírozza is a kiállítást (lásd 2.10), vagy kapcsolatban áll a kiállító múzeummal.

Múzeumi tárgyakat csak tudományos, kutatási vagy oktatási célból szabad kölcsönözni és nem adhatók kölcsön magánszemélyeknek.

A múzeum gyűjteményi politikája vagy szabályozása tartalmazzon olyan feltételeket, amelyek biztosítják, hogy a múzeum politikájának szerepet játszó személy – például az irányító testület tagja vagy a múzeum valamelyik alkalmazottja – ne versenyezhessen a múzeummal egyes műtárgyak megszerzéséért vagy ne juthasson előnyhöz a pozíciója kapcsán szerzett információ nyomán. Amennyiben érdekkonfliktus keletkezik a múzeum és az egyén között, a múzeum érdeke kell érvényesüljön. Különleges figyelmet kell fordítani továbbá arra, ha az irányító testület tagja, valamelyik dolgozó vagy ezek közeli hozzátartozója ajánl fel egy tárgyat akár megvételre, akár adócsökkentésre jogosító ajándékként.

4.1 A gyűjtemények állandóságának általános vélelme

Szinte minden múzeum egyik kulcsfeladata, hogy tárgyakat szerzeményezzen és megőrizze őket az utókornak. Következésképpen mindig erős ellenérzéssel kell viseltetni azon tárgyak vagy példányok selejtezésével szemben, amelyekre a múzeum korábban formális jogot szerzett. A selejtezés minden formája (ajándékozás, csere, eladás vagy megsemmisítés) muzeológusi megítélésen alapul, az irányító testület pedig csak ennek és további megfelelő jogi tanácsnak a megfontolása után hagyhatja jóvá.

Különleges megfontolások vonatkozhatnak olyan speciális intézményekre, mint az “élő” vagy “működő” múzeumok, továbbá egyes oktató múzeumok. Az olyan múzeumok és más intézmények, például botanikus kertek, állatkertek és akváriumok, amelyek élő példányokat mutatnak be, szükségesnek ítélhetik gyűjteményeik részbeni cseréjét vagy megújítását. Más esetekben az ismeret bővítése érdekében alkalmazott destruktív elemzési technikák egy példány vagy egy tárgy elvesztésével járhatnak. Egyértelmű etikai kötelezettség annak biztosítása, hogy az ilyen tevékenység ne legyen a tanulmányozott, kiállított vagy felhasznált példányok hosszú távú túlélése szempontjából ártalmas, továbbá minden ilyen tevékenységről szóló beszámoló a gyűjteményi feljegyzések állandó részét képezi.

A múzeumi gyűjtemények védelmére és állandóságára vonatkozó jogszabályok és a múzeumok joga egyes tárgyak gyűjteményből való eltávolítására intézményenként erősen különböznek. Egyes helyeken egyáltalán nem engedélyezik, kivéve a természeti vagy véletlen rongálódás következtében súlyosan megsérült tárgyakat. Másutt lehet, hogy nincs kifejezetten megtiltva.

Ahol a múzeumnak joga van a selejtezésre, vagy vannak olyan szerzeményezett tárgyai, amelyek a selejtezés feltételeinek megfelelnek, ott is teljes mértékben be kell tartani a jogi vagy egyéb kívánalmakat és eljárási módokat. Még ha a selejtezés joga létezik is, a múzeum nem lehet teljesen szabad azon szerzeményezett tárgyak selejtezésében, amelyeknél külső forrásból származó pénzügyi segítséget vett igénybe (például közösségi vagy egyéni támogatást, a múzeumbarátok szervezete vagy egyéni támogató adományát). Ilyen esetekben a szerzeményezésben érdekelt minden résztvevő egyetértését is meg kell szerezni.

Ahol az eredeti szerzeményezés kifejezetten korlátozásokkal járt, ezekre figyelemmel kell lenni, kivéve, ha világosan kimutatható, hogy az ezekhez való ragaszkodás lehetetlen, vagy jelentős mértékben káros az intézmény számára. A múzeum még ebben az esetben is csak a megfelelő jogi eljárás útján menthető fel e korlátozások alól.

Ha egy múzeumnak megvan a szükséges jogi lehetősége egy tárgy selejtezéséhez, a gyűjteményi anyag eladásáról vagy más módon történő selejtezéséről csak alapos megfontolás után szabad dönteni (lásd 4.1). Az ilyen anyagot, mielőtt nyilvános árverésre vagy más módszer alkalmazására kerülne sor, más múzeumoknak kell felajánlani csereként, ajándékként vagy eladásra.

Egy múzeumi tárgy vagy példány kapcsán azon döntés, hogy a selejtezést csere, eladás vagy megsemmisítés formájában hajtják végre, az irányító testület felelőssége, az igazgatóval és a gyűjtemény kurátorával egyetértésben. A selejtezés formája meg kell feleljen a múzeum etikai és jogi felelősségének, gyűjteményei jellegének (megújítható vagy nem megújítható) és a gyűjtemények megőrzésével teljesített közösségi szolgálatnak. Minden esetben és minden tárgyra vonatkozóan a teljes nyilvántartást meg kell tartani és meg kell tenni a megfelelő előkészületeket az érintett tárgyra vonatkozó dokumentáció (beleértve a fotográfiai és más technológiai eszközök alkalmazásával készítetteket is) megőrzésére és szükség esetén átadására.

A múzeum dolgozói, az irányító testület tagjai, rokonaik vagy családtagjaik számára nem engedélyezhető, hogy selejtezett gyűjteményi tárgyat vegyenek meg. Ezek a személyek ugyancsak nem kaphatnak múzeumi gyűjteményekből tárgyat, még időszakosan sem, saját gyűjteményük számára vagy személyes használatra.

A múzeumi gyűjtemény tárgyainak és példányainak selejtezéséből származó bevételt vagy kompenzációt kizárólag a gyűjtemény javára, általában ennek gyarapítására kell felhasználni.

A kulturális vagyon illegális importjának, exportjának és tulajdonjog-átruházásnak tilalmáról és megelőzéséről szóló UNESCO-egyezmény (1970) és A lopott és illegálisan exportált kulturális tárgyakról szóló UNIDROIT-egyezmény (1995) határozza meg, hogyan kell a múzeumoknak a kulturális vagyon visszajuttatásával és visszaadásával foglalkozniuk. Amennyiben egy ország vagy nép, mint egy adott tárgy vagy példány eredeti tulajdonosa bizonyítani tudja, hogy azt ezen egyezmények alapelveinek megsértésével exportálták vagy más módon szállították el és az ezen ország vagy nép kulturális vagy természeti örökségének része, az érintett múzeum köteles, amennyiben jogilag megteheti, azonnali és felelős lépéseket tenni a visszaadásban való közreműködés érdekében.

Az eredeti tulajdonos ország vagy nép kérésére a múzeumnak készen kell állnia arra, hogy nyílt párbeszédet folytasson tudományos és szakmai elvek alapján (és lehetőleg kormányzati vagy politikai szinten tegyen tényleges lépéseket). Ezen túlmenően fel kell tárni a két- vagy többoldalú együttműködés lehetőségét azon országok múzeumaival, amelyek természeti vagy kulturális örökségük jelentős részét elveszítették.

A múzeumoknak ugyancsak teljes mértékben tekintettel kell lenniük A kulturális javak fegyveres konfliktus esetén történő védelméről szóló egyezmény (Hágai egyezmény, 1954-es első jegyzőkönyv és 1999-es második jegyzőkönyv) előírásaira. Ezen egyezmény megvalósítása érdekében tartózkodniuk kell attól, hogy bármely megszállt országból származó tárgyakat vásároljanak vagy más módon szerzeményezzenek.

Ez a fejezet feltételezi, hogy a múzeumi szakember múzeumban dolgozik. Ott is az alábbiakat kell alkalmazni, ahol az egyén szakmai ügynökségen keresztül vagy közvetlenül nyújt szolgáltatást a múzeumnak.

5.1 A múzeumi szakma tagjainak etikai kötelezettségei

Ha egy múzeum, akár a köz, akár magánforrás tartja fenn, alkalmaz valakit, ez olyan közbizalom, amely nagy felelősséggel jár. Következésképpen a múzeumi alkalmazottaknak minden tevékenységükben becsületesen kell eljárniuk, a legszigorúbb etikai alapelvekkel, egyszersmind a legmagasabb szintű objektivitással összhangban.

A múzeumi szakembert két fontos alapelv kell irányítsa. Az első: a múzeumok a köz bizalmának tárgyai, értékük a közösség számára pedig egyenes arányban áll a nyújtott szolgáltatás minőségével. A második: a szellemi képesség és a szakmai tudás önmagában nem elegendő a múzeumi szakimában való tevékenységhez, magas színvonalú etikus magatartásnak is társulnia kell hozzájuk.

Az igazgató és a személyzet más tagjai szakmai és tudományos hűséggel tartoznak intézményüknek és mindig annak elfogadott politikával összhangban kell tevékenykedniük. Az ICOM Múzeumok etikai kódexének kitételeivel összhangban kell viselkedniük és tisztában kell lenniük más, a múzeumi munkára vonatkozó etikai kódexekkel vagy irányelvekkel. Az igazgató (vagy a vezető múzeumi alkalmazott) köteles felhívni az irányító testület figyelmét, hogy mindenkor ezeknek a sztenderdeknek megfelelően tevékenykedjen.

A kollégákhoz és az alkalmazó múzeumhoz való lojalitás fontos szakmai kötelezettség, amely a szakma egészére vonatkozó alapvető etikai elvekhez való hűségen alapul.

Bármely szakmai poszt jelöltjei őszintén és bizalmasan meg kell adják mindazokat az információkat, amelyek az alkalmazásukról való döntés szempontjából fontosak, kinevezésük esetén pedig tudomásul kell venniük, hogy a múzeumi munka általában teljes munkaidejű tevékenység. Még ott is, ahol az alkalmazási szerződés engedélyezi a másutt való alkalmazást vagy üzleti érdeket, az igazgatónak és a vezető munkatársaknak nem szabad vállalni olyan más fizetett munkát vagy külső megbízást, amely ellentétben áll a múzeum érdekeivel. Bármely fizetett vagy ingyenes megbízás elfogadásánál a múzeumi dolgozóknak figyelniük kell arra, nehogy megsértsék a személyes és intézményi etikai elveket.

Miközben egy adott szakma tagjai jogosultak bizonyos fokú személyes függetlenségre, a múzeumi szakembereknek be kell látniuk, hogy semmilyen magántevékenység vagy szakmai érdek nem különíthető el teljesen intézményüktől vagy más hivatalos hovatartozásuktól, minden jószándék ellenére is. Az egyén minden, a múzeummal összefüggő tevékenysége hatással lehet az intézményre vagy legalábbis ezt a benyomást keltheti. A szakembernek nem csupán a tényleges személyes motivációkkal és érdekekkel kell törődnie, hanem azzal a móddal is, ahogy az ilyen tevékenységet a külső szemlélő értelmezheti. A múzeumi alkalmazottak és a velük szoros rokonságban állók nem fogadhatnak el olyan ajándékot, előnyt, kölcsönt vagy más személyes hasznot, amit a múzeumi szolgálataikkal kapcsolatban esetleg felajánlanak nekik (lásd 8.5). A szakmai udvariasság olykor jelentheti ajándékok adását vagy elfogadását is. Ilyenekre soha nem az egyén, hanem az érintett intézmény nevében kell sor kerüljön.

6.1 Szerzeményezés a múzeumi gyűjtemények számára

Az igazgató és a szakmai személyzet minden lehetséges lépést meg kell tegyen annak érdekében, hogy a múzeum irányító testülete írott szerzeményezési politikát fogadjon el, majd rendszeres időközönként ezt megfelelő módon áttekintse és módosítsa. Ez a formálisan az irányító testület által elfogadott és felülvizsgált dokumentum képezi az alapját minden, a szerzeményezéssel kapcsolatos szakmai döntésnek és ajánlásnak.

Döntő szakmai kötelesség a gyűjtemények gondozása. Ezért fontos szakmai felelősség annak biztosítása, hogy minden, a múzeum által akár időlegesen, akár véglegesen elfogadott tárgynak megfelelő és teljes, az eredetre, az azonosíthatóságra, az állapotra és a kezelésre vonatkozó dokumentációja legyen. Minden, a múzeum által elfogadott tárgyat megfelelő állapotban kell raktározni és megőrizni, tekintetbe véve az élő közösségekhez kapcsolódó anyag különleges igényeit is.

Alapos figyelmet kell fordítani a gyűjteményeknek a természeti és ember okozta katasztrófa elleni védelmével kapcsolatos politika fejlesztésére, a lehető legnagyobb biztonság megteremtésére a kiállításokban, a munkaterületeken vagy a raktárakban történő lopással szemben, a tárgyak kezelése közben bekövetkezhető véletlen károsodás, továbbá a szállítás közbeni sérülés vagy lopás ellen. Ahol országos vagy helyi gyakorlat a kereskedelmi biztosítás alkalmazása, a munkatársak feladata, hogy a biztosítás megfelelő körre terjedjen ki, különösen a szállítás alatt vagy kölcsönben lévő, esetleg más, nem a múzeum tulajdonát képező, de átmenetileg a felelősségi körébe tartozó tárgyak esetében.

A múzeumi szakmához tartozók nem ruházhatják át fontos muzeológiai, restaurátori vagy más szakmai felelősségüket olyan személyekre, akik nem rendelkeznek elegendő tudással és ismerettel vagy nem megfelelő a felügyeletük a gyűjtemények kezelése terén. Ugyancsak egyértelmű kötelezettség konzultálni szakértő kollégákkal a múzeumon belül vagy kívül, amennyiben az adott múzeumban az elérhető szakértelem nem elegendő a gondozására bízott gyűjteményi tárgyak megfelelő kezelésének biztosításához.

A múzeumi szakma minden tagjának egyik alapvető etikai kötelessége az alkalmazó intézmény felelősségi körébe tartozó gyűjtemények és egyedi tárgyak megfelelő őrzése és konzerválása. A cél annak biztosítása kell legyen, hogy a gyűjteményeket tovább örökítsék a jövő generációira a lehető legjobb és legbiztonságosabb formában, figyelembe véve a jelenlegi ismereteket és erőforrásokat.

Az egyes műtárgyak, példányok vagy gyűjtemények kulturális és fizikai integritásának és autentikusságának elismerése és respektálása alapvető érték a konzerválási munkában. A megszentelt tárgyak esetében ezt kiegészítik még azon közösségek hagyományai és kultúrája, amelyek használták őket (lásd 6.6). Alapvető tehát, hogy a műtárgy vagy példány megfelelő dokumentációja tartalmazza az állapotát, összetételének elemzését, és az esetleges romlás leírását.

Minden műtárggyal és példánnyal foglalkozó múzeumi szakember felelős azért, hogy a gyűjtemények számára – legyenek azok raktárban, kiállításon, vagy szállítás közben – védett környezetet teremtsen és tartson fenn. Az ilyen megelőző konzerválás a múzeumi kockázatmenedzselés fontos eleme.

Egy-egy műtárgy vagy példány állapota beavatkozó konzerválást és megfelelően képzett konzervátor szolgáltatását teheti szükségessé. Ez jelenthet ugyan restaurálást vagy javítást is, de az alapvető cél a műtárgy vagy példány stabilizálása kell legyen. Állatkertekben és akváriumokban a konzerválási technikák a környezeti és viselkedési gazdagítás elemeit is magukba foglalhatják. Minden konzerválási folyamat visszafordíthatatlan és dokumentált kell legyen, az eredeti műtárgytól vagy példánytól világosan elkülönítve minden hozzáadott anyagot és fizikai vagy genetikai módosítást.

A gyűjteményeknek a megfelelő szabványok szerinti nyilvántartása és dokumentációja fontos szakmai kötelesség. Különösen fontos, hogy a gyűjtemények dokumentációja tartalmazza minden tétel teljes leírását, provenanciáját, forrását, valamint a múzeum által történt megszerzésének körülményeit. A gyűjteményi adatokat mindaddig meg kell őrizni és bővíteni, amíg a múzeumi gyűjteménynek egyetlen tétele is van. Ezeket az adatokat biztonságos helyen kell tartani, visszakeresési rendszerrel ellátva, amely lehetővé teszi a dolgozók és más jogos felhasználók hozzáférését (lásd 2.7). Amikor a gyűjteményi adatokat hozzáférhetővé teszik az Interneten vagy más formában publikálják, különös figyelmet kell fordítani az érzékeny személyes vagy kapcsolódó információk és egyéb bizalmas anyagok közzétételének elkerülésére.

Ahol a múzeumok és kapcsolódó intézmények kiállítási vagy kutatási célokból élő állatokat tartanak, ezek egészsége és jóléte alapvető etikai szempont kell legyen. Lényeges, hogy az állatokat és életkörülményeiket állatorvos vagy hasonló képzettségű személy rendszeresen ellenőrizze. A múzeumnak a személyzet és a látogatók védelmét szolgáló biztonsági kódexet kell készítenie és alkalmaznia, amelyet az állatorvoslás terén szakértő személy hagy jóvá.

Az emberi maradványok és szent tárgyak gyűjteményeit olyan biztonságosan kell elhelyezni és olyan gondossággal megőrizni, mint a tudományos intézmények archivális gyűjteményeit. Jogos kérés alapján lehetővé kell tenni a kutatásukat. Az ilyen anyag kutatását, elhelyezését, őrzését és használatát (kiállítás, másolás, publikálás) olyan módon kell megoldani, amely mind a szakmai előírásoknak megfelel, mind pedig azon közösség, etnikai vagy vallási csoport tagjai érdekeinek és hitének, amelyből a tárgyak származnak. Amikor ilyen érzékeny anyagokat értelmező kiállításhoz használnak, ezt a legnagyobb tapintattal és az általános emberi méltóság iránti tisztelettel kell tenni.

Az emberi maradványok vagy rituális jelentőségű anyagok nyilvános kiállításból való eltávolítására vonatkozó kérésre gyorsan, de tisztelettel és érzékenyen kell reagálni, miként az ilyen anyagok visszaadására vonatkozó kérésre is. A múzeum alapdokumentumai világosan kell tartalmazzák az ilyen kérésekre történő reagálás folyamatát (lásd 4.4).

Önmagában nem etikátlan, és a szakmai tudás és megítélés fejlesztése értékes módjának tekinthető, ha egy múzeumai szakember személyes gyűjteménye számára tárgyakat szerzeményez, gyűjt, azokat birtokolja. Mindazonáltal a múzeumi szakma tagja nem versenyezhet az intézményével akár a szerzeményezés, akár a személyes gyűjtési tevékenység terén. Egyes országokban és számos múzeumban a múzeumi szakembereknek nem megengedett, hogy bármilyen saját gyűjteménnyel rendelkezzenek és ezeket az előírásokat tiszteletben kell tartani. Ahol nincsenek ilyen korlátozások, a múzeumi szakma magángyűjteménnyel rendelkező tagjának kinevezése esetén tájékoztatnia kell az irányító testületet gyűjteményéről és gyűjtési gyakorlata kiterjedéséről. A múzeumai szakember és az irányító testület között a magángyűjteményre vonatkozóan megállapodást kell kötni és azt a legszigorúbban be kell tartani (lásd 8.4).

7.1 A szakmai szabályok megtartása

A múzeumi szakma tagjainak figyelemmel kell kísérniük az elfogadott jogszabályokat és törvényeket, fenn kell tartaniuk szakmájuk tekintélyét és tisztességét. Védeniük kell a közönséget az illegális és etikátlan szakmai viselkedéssel szemben. Minden lehetőséget fel kell használni a közvélemény tájékoztatására és képzésére a szakma céljairól, törekvéseiről és szándékairól annak érdekében, hogy az jobban megértse, mivel szolgálják a múzeumok a társadalmat.

A múzeumi szakma tagjainak mindig rátermetten és előzékenyen kell viselkedniük a nagyközönséggel, minden levélre és érdeklődésre azonnal válaszolniuk kell. A titoktartásra vonatkozó szabályok betartásával meg kell osztaniuk szakértelmüket a nagyközönséggel és a specialistákkal, ellenőrzött, de teljes hozzáférést kell biztosítaniuk a kezelésükben lévő kért anyagokhoz és dokumentációhoz még akkor is, ha személyes kutatási vagy sajátos érdeklődési területükhöz tartozik.

A múzeumi szakma tagjainak meg kell védeniük minden bizalmas információt, amelyhez munkájuk során hozzájutottak, így a múzeum által őrzött vagy kölcsön kapott anyag eredetére vonatkozóan (lásd 3.6), továbbá a múzeum vagy az általuk hivatalos minőségben meglátogatott magángyűjtemény, helyszín biztonsági rendelkezéseire vonatkozóan (lásd 2.8).

A múzeumba azonosítás céljából bevitt tárggyal kapcsolatos információk bizalmasak. Amennyiben ez az információ a tudást gyarapítja, a tulajdonost tájékoztatni kell arról, hogy kívánatos megosztása másokkal (lásd 8.3). Mindazonáltal a tulajdonos kifejezett felhatalmazása nélkül az információ nem publikálható és nem továbbítható más intézményhez vagy személyhez.

A titoktartás alá van rendelve annak a jogi kötelezettségnek, hogy a rendőrséget vagy más illetékes hatóságot segíteni kell a feltehetően lopott, illegálisan szerzett vagy szállított vagyonnal kapcsolatos vizsgálatokban.

8.1 Szakmai felelősség

A múzeumi szakma tagjai kötelesek követni, betartani az őket alkalmazó intézmény politikáját és előírásait és elfogadni döntéseit. Joguk van ugyanakkor tiltakozni olyan javaslatok vagy gyakorlat ellen, amelyet a múzeumra, a múzeumokra, a szakmára vagy a szakmai etikával kapcsolatos témákra nézve káros hatásúnak érzékelnek. Az ilyen nézetkülönbségeket objektív módon kell kifejezésre juttatni.

A múzeumi szakma tagjainak kötelességük, hogy tudásukat és tapasztalatukat megosszák a kollégákkal és az adott területtel foglalkozó kutatókkal és diákokkal. Meg kell becsülniük és el kell ismerniük azokat, akiktől tanultak, a technikák és tapasztalat terén történt előrehaladást pedig a személyes haszon gondolata nélkül tovább kell adniuk.

A szakma fejlődésében nagy szerepet játszik a dolgozók képzése azon szakmai tevékenységek terén, amelyek a múzeumi munkában előfordulnak, ezért a megfelelő területen mindenkinek felelősséget kell vállalnia a kollégák képzéséért. A szakma azon tagjai, akik a formális vagy informális szakmai képzésben résztvevő fiatal szakemberek, gyakornokok, diákok és asszisztensek munkáját irányítják, tapasztalataik és tudásuk előnyeit ezek rendelkezésére kell bocsássák és a szakma köreiben szokásos körültekintéssel és tisztelettel kell bánjanak velük.

A hasznos önkéntes tevékenység ugyancsak a múzeumi szakma tagjai és az önkéntesek közötti pozitív kapcsolaton múlik. A múzeumok szakemberei építő figyelemmel kell kísérjék az önkénteseket a megfelelő és harmonikus munkakörnyezet fenntartása érdekében. Az önkénteseknek teljes mértékben ismerniük, múzeumi és személyes viselkedésükben alkalmazniuk kell jelen kódexet (lásd 2.6).

A szakma tagjai feladataik ellátása során számtalan szakemberrel és önkéntessel alakítanak ki munkakapcsolatot az őket alkalmazó múzeumban vagy azon kívül. Elvárható tőlük, hogy ezeket a kapcsolatokat udvariasan és jóindulattal kezeljék, a másoknak nyújtott szakmai szolgálataik pedig legyenek hatékonyak és magas színvonalúak.

Az eredet megállapítása, az értelmezés, publikálás és más megfelelő célból végzett kutatást bátorítani kell. Noha a kutatás szintje múzeumonként eltérő lehet, kapcsolódnia kell az intézményi célkitűzésekhez és idomulnia a jogi, etikai és tudományos gyakorlathoz, beleértve a nemzeti és nemzetközi szerzői jogi szabályozásban megfogalmazott feltételeket. Minden forma (publikáció, közvetítés, előadás, ábrázolás, vagy a hagyományos és technológiai kommunikáció bármely más eszköze) alkalmazása esetén etikai kötelesség az intellektuális források megjelölése. A kutatás eredményét meg kell osztani a nagyközönséggel és a szakemberekkel.

Amikor a múzeum dolgozói feladatkörük részeként prezentáció vagy a terepvizsgálatok dokumentálása céljából készítenek anyagot, a munkával kapcsolatos minden jog a múzeumot illeti, kivéve, ha ennek ellenkezőjére vonatkozóan megállapodás született.

A múzeumi szakma egyetlen tagja sem vehet részt sem közvetlenül, sem közvetve a természeti és kulturális örökség terén kereskedésben (haszonért történő vásárlásban vagy eladásban). A múzeumi alkalmazottak kereskedése súlyos problémát jelenthet még akkor is, ha az alkalmazó múzeummal való közvetlen konfliktus veszélye nem áll fenn, ezért nem engedélyezhető (lásd az ICOM Alapszabálya 7/5/ cikkelyét).

A múzeumi szakma tagjainak általában tartózkodniuk kell minden olyan cselekedettől vagy tevékenységtől, amelyet érdekkonfliktusként lehet értelmezni. A múzeumi szakemberek – tudásuk, tapasztalataik és kapcsolataik következtében – gyakran kapnak különféle személyre szóló felkéréseket, például tanácsadásra és konzultációra, tanításra, tanulmány írására, tömegkommunikációs szereplésre vagy értékbecslésre. Ez még ott is érdekkonfliktust okozónak tűnhet fel a kollégák, az alkalmazó hatóság vagy a közvélemény szemében, ahol az ország törvényei és az egyén alkalmazási feltételei megengedik az ilyen tevékenységet. Minden jogi és alkalmazási szerződési feltételt a legaprólékosabban be kell tartani, ha pedig tényleg konfliktus merül fel, az ügyről azonnal tájékoztatni kell az illetékes vezetőt vagy a múzeum irányító testületét és lépéseket kell tenni a helyzet megoldására.

Nagy figyelmet kell fordítani annak biztosítására, hogy külső érdekek ne sértsék semmilyen formában a hivatalos feladatok és kötelességek ellátását (lásd 3.7 és 5.2).

A tudás és szakértelem megosztása a szakmai kollégákkal és a nagyközönséggel alapvető a múzeumok feladatai szempontjából és a legmagasabb szakmai színvonalon teljesítendő (lásd 7.2). Mindazonáltal érdekkonfliktusok keletkezhetnek a tárgyak hitelesítése és becslése vagy értékelése kapcsán. A tárgyak pénzbeli értékével kapcsolatos vélemény csak akkor adható, ha erre engedély van és más múzeumoktól vagy illetékes jogi, kormányzati vagy egyéb felelős köztestülettől érkezik hivatalos kérés. Ahol az alkalmazó múzeum pénzügyi vagy jogi okokból haszonélvező lehet, az értékelést független formában kell elvégezni.

A múzeumi szakma tagjai nem határozhatnak meg és nem hitelesíthetnek más módon sem olyan tárgyakat, amelyeknél okuk van hinni vagy feltételezni, hogy azokat jogtalanul szerzeményezték, szállították, importálták vagy exportálták. Nem léphetnek fel olyan módon, amiről feltételezhető, hogy közvetve vagy közvetlenül hasznukra szolgál. Amennyiben ok van annak feltételezésére, hogy illegális vagy tiltott viselkedés esete forog fenn, értesíteni kell az illetékes hatóságokat.

A múzeumi szakma minden tagjának tisztában kell lennie a nemzeti és helyi jogszabályokkal és alkalmazásuk feltételeivel. Minden olyan helyzetet el kell kerülniük, amely bármilyen értelemben korrupt vagy helytelen viselkedésként lenne értelmezhető. Múzeumi alkalmazott nem fogadhat el ajándékot, vendéglátást vagy bármilyen viszonzást kereskedőtől, árverezőtől vagy más személytől múzeumi tárgyak szerzeményezésével vagy selejtezésével, illetve hivatalos fellépés megtételével vagy meg nem tételével összefüggő indítékból.

A korrupcióval kapcsolatos gyanú teljes elkerülése érdekében múzeumi szakember nem ajánlhat konkrétan kereskedőt, árverezőt vagy más személyt a közönség tagjai számára. Múzeumi alkalmazott nem fogadhat el továbbá semmilyen “különleges árat” vagy kedvezményt saját vásárlása során egyetlen olyan kereskedőtől sem, akivel ő maga vagy az őt alkalmazó múzeum szakmai kapcsolatban áll.

9.1 Az ICOM Múzeumok etikai kódexe státusza

Jelen kódex a szakmai etika azon dokumentuma, amelyre az ICOM Alapszabály 2 (2), 9  1(d) , 14  17(b) , 15  7(c) , 17  12(e) , és 18  7(d) cikkelyei utalnak. Az ICOM tagsága, valamint az éves tagdíj megfizetése az ICOM Múzeumok etikai kódexe tudomásul vételét jelenti.

Az ICOM, mint szakmai szervezet tagsága számos előnyt biztosít. Ezzel a különleges helyzettel nem lehet visszaélni a “Múzeumok Nemzetközi Tanácsa”, “ICOM” szavak vagy a jelkép alkalmazásával bármilyen kereskedelmi tevékenység vagy termék reklámozása vagy támogatása érdekében.

Értékelés – Egy tárgy vagy példány hitelesítése és becslése. Egyes országokban ezt a terminust alkalmazzák tervezett ajándék független értékelésére adókedvezmény céljából.

Érdekkonfliktus – Olyan személyes vagy magánérdek léte, amely okot ad elvek összeütközésére munkahelyzetben, ezzel a döntéshozatal objektivitását, vagy ennek látszatát keltve.

Kereskedés – tárgyak vétele vagy eladása személyes vagy intézményi nyereség céljából.

Kellő szorgalom – Az a kívánalom, hogy egy adott ügyben a döntést megelőzően minden erőfeszítést meg kell tenni a tények megállapítására, különösen egy szerzeményezésre vagy használatra felajánlott tárgy eredetének és történetének azonosítására elfogadása előtt.

Kulturális örökség – minden természetes vagy mesterséges fogalom vagy dolog, amelyről feltételezhető, hogy esztétikai, történeti, tudományos vagy szellemi fontossággal bír.

Bevételnövelő tevékenység – Anyagi haszon vagy profit szerzését célzó tevékenység.

Tudás-vezette tevékenység – További ismereteket és megértést célzó tevékenység, amely tárgyak vagy eszmék értelmezéséből következik.

Jogcím – Írásos bizonyítékkal alátámasztott kétségbevonhatatlan tulajdonjog.

Non-profit szervezet – Tagsággal rendelkező vagy tagság nélküli jogi szervezet, amelynek bevételét (beleértve a többletet és a profitot is) kizárólag ezen szervezet és működése javára fordítják. A not for profit kifejezés ugyanezt jelenti.

Eredet – Egy tárgy teljes története felfedezésének vagy létrehozásának pillanatától a mai napig, amelynek alapján az autentikusság és a tulajdonlás megállapítható.

Érvényes jogcím – Írásos bizonyítékkal alátámasztott kétségbevonhatatlan tulajdonjog.

Részlet az ICOM Alapszabályából, amelyet az ICOM 16. közgyűlése fogadott el (Hága, Hollandia, 1989. szeptember 5.) és a 18. közgyűlés (Stavanger, Norvágia, 1995. július 7.), illetve a 20. közgyűlés (Barcelona, Spanyolország, 2001. július 6.) módosított.

1. A múzeum nem profitra törekvő, a társadalom és fejlődése szolgálatában álló, a köz számára nyitott állandó intézmény, amely az emberek és környezetük tárgyi emlékeit gyűjti, megőrzi, kutatja, feltárja és kiállítja tudományos, közművelődési és szórakoztató céllal.

1. A múzeum fenti meghatározását az adott intézmény irányító testületének formájától, területi jellegzetességeitől, működési struktúrájától vagy gyűjteményei jellegétől függetlenül kell alkalmazni.
2. A “múzeumként” meghatározott intézményeken kívül a jelen definíció szempontjából ugyancsak múzeumnak tekintendők az alábbiak:

1. olyan természeti, régészeti és néprajzi emlékek vagy helyszínek, amelyek múzeumi jelleggel működnek, az ember és környezete tárgyi emlékeit gyűjtik, megőrzik és bemutatják;
2. élő növényi és állati fajok gyűjteményeit őrző és bemutató intézmények, például növény- és állatkertek, akváriumok és terráriumok;
3. tudományos központok (science centerek) és planetáriumok;
4. non-profit művészeti galériák; könyvtárak és levéltári központok által folyamatosan működtetett restauráló intézmények és kiállítási termek;
5. természetvédelmi területek;
6. nemzetközi, nemzeti, regionális vagy helyi múzeumi szervezetek, minisztériumok vagy más hasonló szervezetek, amelyek a jelen cikkelyben definiált múzeumokért felelősek;
7. non-profit intézmények vagy szervezetek, amelyek a múzeumokkal és a muzeológiával kapcsolatos konzerválási, kutatási, nevelési, képzési, dokumentálási és hasonló tevékenységet végeznek;
8. kulturális központok és más egységek, amelyek a tárgyi vagy szellemi örökség forrásainak megőrzését, fennmaradását és működtetését biztosítják (élő örökség és digitális kreatív tevékenység);
9. azon további intézmények, amelyek a Végrehajtó Bizottság szerint – a Tanácsadó Testület véleménye alapján – a múzeum néhány vagy valamennyi jellemzőjével rendelkeznek, vagy a múzeumokat és a szakképzett múzeumi dolgozókat múzeumi kutatással, oktatással vagy képzéssel segítik.

2. A szakképzett múzeumi dolgozók körébe tartozik a múzeumok és a 2. cikkely 1. pontjában múzeumként meghatározott intézmények minden olyan alkalmazottja, aki szakszerű képzést kapott vagy ennek megfelelő gyakorlati tapasztalata van bármely, a múzeum vezetésével és működtetésével kapcsolatos területen, továbbá minden olyan független személy, aki tiszteletben tartja az ICOM Múzeumok etikai kódexét, a fentiekben definiált múzeumok számára dolgozik szakemberként vagy tanácsadóként, de nem reklámoz vagy forgalmaz semmilyen, a múzeumok és szolgáltatásaik számára fontos kereskedelmi terméket és felszerelést.