Az ICOM tanulmányi kirándulásáról

2006. október 12-14. között lengyelországi tanulmányi kirándulást szervetünk. Az úticél a magyar vonatkozású műemlékekben bővelkedő Kis-lengyelországi terület volt, ahol a feszített program során igyekeztünk minél több muzeológus-szemmel izgalmas, változatos helyszínen megfordulni. Az út során az ICOM nyújtotta előnyöket a helyi múzeumokban, kiállítóhelyeken kamatoztattuk. Programunk kialakításában, nagy szerepet játszott tagtársunk, Nagy Éva, az UNESCO Nemzeti Bizottságának tagja, aki az UNESCO-védelem alatt álló műemlékek megtekintéséhez a lengyel partnerszervezettel vette fel a kapcsolatot. Mindenekfelett azonban Dávid Csaba útitársunkat illeti köszönet, aki elegáns, könnyed lengyel nyelvtudásával a szó átvitt és konkrét értelmében is minden kaput megnyitott előttünk.

UNESCO-védelem alatt álló fatemplomokat néztünk meg, jártunk Szent Kinga nyomában Ószandecben és a bochniai sóbányában, Tarnowban Bem tábornok emlékhelyein és a körzeti múzeum változatos kiállítóhelyein, beleértve a debnoi várat is, ahol egykor Balassi Bálint is megfordult. Tutajoztunk a Dunajecen, megtekintettük a niedzicai várat, megkoszorúztunk több emlékhelyet.

Nagy örömünkre az e-mailes kapcsolatfelvétel lehetősége nyomán olyanok is jelentkeztek az útra, vagy küldtek sajnálkozó visszajelzést, akikkel eddig nem sikerült kommunikálni. Reméljük, hogy a tagság aktivitása 2007-ben még fokozódni fog. Tervezett úticélunk Alsó-Ausztria, ahol Kremsből szervezünk csillagtúrákat. A tanulmányutat ez esetben szeretnénk összekötni a bécsi központi ICOM-rendezvénnyel, 2007 augusztusában.