AZ ICOM MNB ÁLLÁSFOGLALÁSA ("FILOZÓFIÁJA") AZ ÁLTALA SZERVEZETT KIRÁNDULÁSOKKAL, SZAKMAI TANULMÁNYUTAKKAL KAPCSOLATBAN
- Az ICOM kirándulásai és tanulmányútjai (a továbbiakban: kirándulások) mindenkor a tagság érdeklődésének, nemzetközi tájékozódásának kielégítését szolgálják.
- Célja lehet egy-egy város, illetve egy régió felkeresése, függetlenül attól, hogy adott település vagy környék az ICOM-szervezettel milyen kapcsolatban áll; de egyetlen kiállítás megtekintése is. Az úticélra a szervezet tagjai közül bárki javaslatot tehet a közgyűlésen vagy attól függetlenül, az elnökségi tagok útján, lehetőleg írásban. A javaslat elfogadásáról az elnökségi ülés dönt.
- Az ICOM MNB kirándulására jelentkezők vállalják, hogy a szervezett programon vesznek részt, attól csak indokolt esetben maradnak távol.
- Mivel az ICOM MNB évente jelentős összeget fordít a kirándulásra, az ezen való részvétel joga elsősorban a tagokat illeti meg.
- A kirándulásokon az intézményi tagok kártyaszámuknak megfelelő létszámmal (1-3 fő) vehetnek részt, az egyéni tagok pedig saját személyükben. Az egyéni tagok átruházhatják a kártyahasználatot a kirándulás időtartamára más személyre (1 fő), azonban a kirándulásra való jelentkezéskor az ICOM MNB titkárságán ezt jelezni kell.
- Amennyiben az ICOM-tagok jelentkezése után még fennmarad hely, a tagoknak módjukban áll hozzátartozóikat magukkal hozni. Rájuk azonban nem vonatkozik az ICOM támogatása, ők a kirándulás teljes, 1 főre eső költségét fizetik.
- Az ICOM MNB évente legalább egy, az igényeknek megfelelően esetenként több, a szervezet által anyagilag támogatott utat is szervezhet, ennek feltétele azonban a min. 40 fős jelentkezés. Amennyiben ez a létszám a jelentkezési határidő leteltéig nem áll össze, az ICOM MNB eltekinthet a kirándulás megszervezésétől, s ebben az esetben a befizetett önrészt (foglalót) visszafizeti..
- AZ ICOM MNB anyagilag támogatja a kirándulásokat, ugyanakkor a résztvevők is vállalnak önrészt a kirándulás költségeiből. Ennek mértéke a kirándulás jellegétől, időtartamától, összköltségétől függően változik.
- A kirándulásra való jelentkezéssel egyidőben a jelentkezők foglalót fizetnek be, amellyel biztosítják helyfoglalásukat a kiránduláson. Ezt az összeget az ICOM MNB-nek nem áll módjában visszaadni akkor, ha a kiránduláson a jelentkező önhibájából nem vesz részt.