Műkincsek, műtárgyak, kulturális javak lopása, műemlékek és lelőhelyek fosztogatása, műtárgycsempészet sajnos napjainkban is komoly gondot jelent. Kulturális örökségünk ingó, mozgatható, mozdítható elemeinek veszélyeztetettsége az elmúlt évtizedekben is folyamatosan növekedett.

Közismert, hogy a műemlékek, régészeti lelőhelyek, valamint a múzeumokban, könyvtárakban, levéltárakban és egyéb helyeken őrzött értékes tárgyak védelméről a világ szinte minden országában sorra születtek a nemzeti törvények. Mindezek mellett azonban általános lett az a felismerés is, hogy az országhatárokon átnyúló jogellenes műtárgyforgalom ügye nem oldható meg pusztán nemzeti jogszabályokkal. Az UNESCO kezdeményezésére 1970-ben nemzetközi egyezményt írtak alá (“a kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdona jogtalan átruházásának megakadályozását és megelőzését szolgáló eszközökről”), melyhez az eltelt időben több mint száz ország csatlakozott. Az egyezmény ugyan jelentős lépés volt a kulturális örökség nemzetközi védelmében, de hiányosságait felismerve és kiegészítve született meg “a lopott vagy jogellenesen külföldre vitt kulturális javak nemzetközi visszaadásáról” szóló 1995. évi UNIDROIT Egyezmény. Mindazonáltal a kulturális javakkal kapcsolatos jogellenes tevékenységek megfékezésére sem a nemzeti sem pedig a nemzetközi jogi eszközök nem bizonyultak kellőképpen hatékonynak, ezért az ICOM (Múzeumok Nemzetközi Tanácsa) és az UNESCO kezdeményezésére az érintettek számára – jogi értelemben nem, de erkölcsi értelemben kötelező – ajánlásokat fogalmaztak meg. Ezen jogszabályok és ajánlások betartása a műtárgyakat vásárlóktól és forgalmazóktól nemcsak elvárható, de számukra “kifizetődő” is, hiszen így biztosan elkerülhetik, hogy egy óvatlan lépés következtében hosszas rendőrségi vagy bírósági eljárás részeseivé váljanak.

Hazánk a kulturális javakkal kapcsolatos jogellenes tevékenységek elleni küzdelemben elkötelezett, ezért – a kulturális örökségünk védelmére vonatkozó nemzeti jogszabályok mellett – mind a két fenti nemzetközi egyezményhez csatlakozott (kihirdette: 1979. évi 2. törvényerejű rendelet illetve 2001. évi XXVIII. törvény; szövegük olvasható a www.koh.hu internetes oldalon), s most az érintett állami és civil szervezetek közötti együttműködés keretében az alábbi ajánlásokat magyar nyelven is közzéteszi.

A műkereskedők nemzetközi etikai kódexe

UNESCO ajánlások

A műkereskedelemben résztvevők elismerik, hogy a kereskedelem mindig is meghatározó szerepet töltött be a kultúra terjesztésében, valamint a múzeumoknak és magángyűjteményeknek külföldről behozott műtárgyakkal történő ellátásában, hogy azok az emberiség épülésére és ösztönzésére szolgáljanak.

Egyetértenek a lopott, jogellenesen elidegenített vagy külföldre vitt kulturális javak, illetve az engedély nélkül (jogellenesen) feltárt régészeti leletek miatt világszerte érzett aggodalommal, és kötelező érvényűnek tekintik magukra nézve a kereskedelembe jogellenesen bekerült műtárgyaknak a jogszerűen forgalmazottaktól eltérő megítélését szolgáló alábbi szakmagyakorlási elveket, és arra törekednek, hogy az előbbieket teljesen kiszorítsák saját tevékenységükből.

1. §. A műkereskedők nem hoznak be az országba, és nem szállítanak külföldre olyan műtárgyakat, illetve nem ruházzák át azok tulajdonjogát, amelyekről alapos indokuk van feltételezni, hogy lopták, jogellenesen tulajdonították el, vitték külföldre vagy engedély nélkül (jogellenesen) tárták fel.

2. §. Az eladó megbízásából eljáró kereskedő nem tartozik igazolni a műtárgy birtoklásának jogcímét, feltéve, hogy a tulajdonos teljes nevét és címét a vevő rendelkezésére bocsátja. Amennyiben a kereskedő maga az eladó, akkor a tárgyra vonatkozó jogcímét bizonyítania kell.

3. §. Az a kereskedő, akinek alapos indoka van feltételezni, hogy egy tárgy engedély nélküli (jogellenes) ásatásból származik, esetleg azt egy hivatalos régészeti ásatásról vagy műemlékből jogellenesen vagy tisztességtelen módon szerezték meg, nem vesz részt az illető tárggyal kapcsolatos további ügyletekben, kivéve, ha az ország, amelynek a területén az ásatás, vagy a műemlék található ehhez hozzájárul. A kereskedő, akinek a birtokában található az a tárgy, amelynek a visszaszolgáltatását a származási ország észszerű határidőn belül kéri, minden jogilag elfogadható lépést megtesz annak érdekében, hogy közreműködjön az adott tárgynak a származási országba történő visszaszolgáltatásában.

4. §. Az a kereskedő, akinek alapos indoka van feltételezni, hogy egy műtárgy jogellenesen került külföldre, nem vesz részt az illető műtárgyat érintő további ügyletekben, kivéve, ha a származási ország ehhez hozzájárul. A kereskedő, akinek a birtokában található az a tárgy, amelynek a visszaszolgáltatását a származási ország észszerű határidő belül kéri, minden jogilag elfogadható lépést megtesz annak érdekében, hogy közreműködjön az adott tárgynak a származási országba történő visszaszolgáltatásában.

5. §. A műkereskedők nem állítanak ki, nem készítenek leírást, meghatározást, értékelést, és nem tárolnak műtárgyakat azzal a célzattal, hogy elősegítsék, vagy lehetővé tegyék jogellenes forgalmazásukat, kivitelüket. A kereskedő nem irányítja a tárgyat eladásra kínáló személyt vagy bárki mást olyanokhoz, akik készek ilyen ügyletekre.

6. §. A műkereskedők nem bontják szét, és nem árulják külön-külön a kulturális javak összetartozó elemeit, alkotórészeit.

7. §. A műkereskedők vállalják, hogy képességeik szerint mindent megtesznek, hogy az eredetileg összetartozó kulturális örökség elemeit egyben tartsák.

8. §. Ezen Etikai Kódex megszegését egy, az azt elfogadó műkereskedők által javasolt testület körültekintően kivizsgálja. Az a személy, akinek kára származott az által, hogy egy kereskedő nem ezen Etikai Kódexben lefektetett elveknek megfelelően járt el, panasszal élhet a testületnél, amely azt kivizsgálja. A bizottság a vizsgálat eredményét és az alkalmazott elveket nyilvánosságra hozza.

A gyűjteménygyarapítás etikai szabályai

ICOM Ajánlások

1. Napjaink múzeuma nem pusztán a tárgyak megőrzési helyeként szolgál, hanem a tárgyak gyűjtésével
1. a tudományos kutatást,
2. oktatást,
3. megőrzést,
4. a nemzeti és nemzetközi, természeti és kulturális örökség bemutatását

szolgáló sajátos program szerves részeként foglalkozik.

2. Egyes múzeumok tevékenysége felölelheti a fenti széleskörű program minden területét, míg mások csak egy bizonyos részére szakosodnak. A múzeumok ezért nem gyűjteményezhetnek olyan tárgyakat, amelyek nem illeszkednek a programjaikban megfogalmazott célkitűzéseikhez.
3. Egy megvásárlásra kiszemelt tárgy a gyűjteménygyarapításra alkalmas tárgyak széles skálájának bármelyik pontjáról származhat. Ennek a skálának a két szélső pontja az alábbi módon határozható meg röviden:

1. olyan tárgyak, amelyeket a tudomány illetve az a helyi közösség, amely számára az illető tárgy a legteljesebb jelentőséggel bír, egyedülálló kvalitásúnak, és ez által értéken felülinek tekint,
2. olyan tárgyak, amelyek bár önmagukban nem rendkívüliek, ugyanakkor kulturális és természeti környezetükből fakadó értékkel bírnak.
4. A tárgy (kulturális és tudományos) jelentősége teljes körű dokumentáltságától függ. Alapelvnek tekintendő, hogy egy gyűjtemény nem gyarapítható olyan tárgyakkal, amelyek nem rendelkeznek az összes dokumentummal, kivéve bizonyos, elsősorban a 3. paragrafusbeli skála (a) pontjában leírt végéhez közel eső tárgyakat, amelyek esetében a vonatkozó lényeges dokumentumok a szerzeményezést követően végzett szisztematikus kutatás eredményeként is beszerezhetők.
5. A terepen folytatott tudományos kutatásokból származó tárgyak a legalkalmasabbak a gyűjtemények közvetlen módon történő gyarapítására. A kutatásra belföldön, vagy külföldön is sor kerülhet. Az utóbbi esetben a kutatás a fogadó országgal kötött megállapodás értelmében vagy azzal együttműködésben, és csakis az ott hatályos jogszabályok figyelembevételével történhet.
6. Közvetlen gyűjteménygyarapításra a kiválasztott tárgyat őrző országnak a nemzeti kulturális örökség megőrzéséért felelős múzeumával vagy intézményével történő együttműködés keretében is van lehetőség. Ezek az elvek hatékonyan alkalmazhatók mutatis mutandis, vagyis a szükséges változtatásokkal a 3. paragrafusbeli skála (a) pontjában leírt végéhez közel eső tárgyakra is.
7. A közvetlen úton beszerzett tárgyakat lehetséges a legteljesebb módon dokumentálni. Ez azonban nem minden esetben mondható el a közvetve beszerzett tárgyakról. Az 5. és 6. paragrafusokban leírtak szerint beszerzett tárgyak mindig megfelelnek az etikai előírásoknak, ugyanakkor ez nem feltétlenül van így a közvetett beszerzések esetében.
8. A közvetett gyűjteménygyarapításról, mint például az ajándékozás vagy örökülhagyás, akkor beszélhetünk, ha az egy vagy több közvetítőn keresztül valósul meg. Amennyiben egy múzeum szükségesnek tartja, hogy közvetett úton gyarapítsa gyűjteményét, akkor minden esetben azon ország jogszabályainak és érdekeinek a figyelembe vételével kell eljárnia, amelyből a tárgyat beszerezte, illetve amelyikből az származik, ha a beszerzési ország csak kereskedelmi közvetítő országként szolgált.
9. A nemzeti örökség megőrzését alapfeladatként ellátó múzeumok szakembereire hármas feladat hárul:

1. az ország kulturális és természeti örökségét teljességében bemutató átfogó gyűjtemény beszerzése és megőrzése az illető ország számára;
2. az adott örökséghez tartozó tárgyak nemzetközi mozgásának figyelemmel kísérése;
3. más külföldi múzeumokkal és tudományos intézményekkel való együttműködés az ország kultúrájának méltó nemzetközi bemutatása érdekében.

10. Ahhoz, hogy egy múzeum megfelelő módon láthassa el oktatási és a nemzetközi együttműködésekből fakadó szerepét, szakembereinek a legmagasabb etikai követelmények tiszteletben tartásával kell eljárniuk nemcsak a rendkívül fontosnak tekinthető gyűjteménygyarapítás során, hanem szakmai tevékenységük más területén is.

Javaslatok az Ajánlások alkalmazásához

11. A múzeumok tegyék közzé programjaikat. Így előmozdíthatják a múzeumközti cserét és a külső támogatásokat.
12. A múzeumok ne korlátozzák szerzeményezéseiket a kiállításokhoz szükséges tárgyakra, hanem biztosítsanak elegendő tárgyat a tudományos kutatás, a megőrzés, a helyi múzeumokkal való csere vagy ezek ellátása és nemzetközi csere céljaira is. Ugyanakkor sohase gyűjtsenek tárgyakat kizárólag kereskedelmi értékük miatt.
13. A csere céljára szolgáló tárgyak képviseljenek kellő színvonalat, hogy más múzeumoktól hasonló kvalitású tárgyakat kaphassanak cserébe. A csere ne csak tárgyat tárgyért, hanem tárgyat szolgáltatásért és felszerelési tárgyakért alapon is működjön.
14. Egy tudományos kutatóút eredményeként született dokumentációt egy előre megállapított idő lejártát követően, mely alatt a tudományos jogok kizárólagosan a kutatót illetik, az expedíció helyszínéül szolgáló ország rendelkezésére kell bocsátani. Ugyanazt a dokumentációt, ugyanazon feltételek mellett a kutatóutat szervező ország múzeuma részére is hozzáférhetővé kell tenni.
15. A helyszínen végzett kutatások eredményeinek megosztására vonatkozó jogszabályi előírások, az UNESCO ajánlások és egyezmények messzemenő figyelembevételével minden erőfeszítést meg kell tenni az egyes tárgycsoportok ökológiai összetartozásának a tiszteletben tartására. Külföldi múzeumoknak vagy kutatóintézeteknek tanulmányozás céljából kölcsön adott tárgyakat és gyűjteményeket a lehető legrövidebb időn belül vissza kell juttatni a tulajdonos intézménynek.
16. Egy múzeum, amennyiben kétsége merül fel egy általa korábban megszerzett műtárgy jogszerűségével kapcsolatban a jogszabályi előírások, az UNESCO ajánlások és egyezmények messzemenő figyelembevételével, forduljon a származási ország múzeumához vagy más szakmai testületéhez, hogy esetenként vizsgálják meg, melyek azok a megteendő lépések, amelyek leginkább szolgálják mindkét fél érdekeit.
17. Amennyiben egy múzeum részére olyan tárgyakat ajánlanak fel, amelyek jogszerűségével kapcsolatban kétsége merül fel, forduljon a származási ország illetékes hatóságaihoz annak érdekében, hogy elősegítse az illető ország nemzeti örökségének megőrzését.
18. Ajándékok és hagyatékok csak azzal a feltétellel fogadhatók el, ha a múzeum vezetése felhatalmazást kap arra, amennyiben egy tárgyról kiderül, hogy egy másik országból jogellenesen szállították ki, a fentiekben foglaltak szerint járjon el.
19. Azoknak az országoknak a múzeumai, amelyek politikai és gazdasági körülményeik folytán olyan országok kulturális javainak jelentős részét birtokolják, amelyek nem tudták megfelelő módon megvédeni saját kulturális örökségüket, hívják fel saját hatóságaik és gyűjtőik figyelmét arra, hogy erkölcsi kötelességük támogatni az utóbbi országok múzeumainak fejlesztést.
20. Azon országok múzeumai, amelyek elfogadják, hogy ezen dokumentum 1-től 19-ig terjedő paragrafusaiban foglalt etikai szabályok és gyakorlati javaslatok értelmében járnak el, vállalják, hogy minden szakmai tevékenységük során, a hatályos jogszabályokkal összeegyeztethető módon egymást kedvezményes bánásmódban részesítik.