Az ICOM MNB pályázati felhívása a 2010. évre

 

Az ICOM Magyar Nemzeti Bizottsága pályázatot hirdet nemzetközi konferenciákon, rendezvényeken, programokon való részvételre, illetve ezek hazai szervezésének támogatására, kiemelten pedig az ICOM 22. sanghaji kongresszusán és a 23. közgyűlésén való részvétel támogatására.

  • A pályázók körébe tartoznak az egyéni ICOM tagok, valamint olyan intézmények, amelyek tagjai a szervezetnek.
  • Előnynek számít a saját, igazolt önrész, illetve egy másik, eredményes pályázat.
  • Előnyt jelent továbbá, ha a pályázó rendelkezik elfogadott előadással, és a szöveget mellékeli pályázatához.
  • Az elnyert összeg külföldi részvétel esetén az utazási és szállásköltségekre, illetve részvételi díjra fordítható, hazai konferenciák, programok, rendezvények szervezése esetében pedig a pályázattal benyújtott költségkalkuláció elbírálása szerint.
  • Az ICOM 22. kongresszusán való részvételt az ICOM MNB kiemelten támogatja. A regisztrációt közvetlenül az ICOM MNB intézi.
  • A pályázathoz szükséges űrlap a honlapunkon megtalálható /www.ace.hu/icom/.

A pályázatok beadási határideje: 2010. május 10.

A pályázatok leadásának helye, címe: az Iparművészeti Múzeum titkársága.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2010. május 31.

A nyertes pályázó nevét, a támogatás témáját és összegét nyilvánosságra hozzuk.

 

ICOM MNB Elnöksége