Mindegyik tárgy - a mai gyakorlattól eltérően - vízszintesen öntött. A lemezes szerkezet, vagy a nem egészen megfelelő öntési hőmérsékletből, vagy ráöntésből adódik - de ez utóbbi csak vagy több kemence meglétével és párhuzamos használatával képzelhető el, vagy a tárgy melegen tartásával a két öntés közben.

Karctű - a formája bizonyítja, hogy bekarcolásra használhatták. Megfogva tökéletesen "kézre áll". Az öntött anyagot nyújtották kalapálással, előbb ellapították, majd hengeres formában visszahajlították, összekalapálták. Az anyag hajtási irányát mutatja a csúcs belsejében lévő csőszerű képződmény. A kalapálás, alakítás során az anyag tömörödött, s a vége a szerszám egészéhez képest keményebbé vált, ezáltal még az azonos anyag bekarcolására is alkalmas. A tompábbik vége egy előkészített állapotot mutat.

Rövid, keskeny véső - A közepe kissé zömökebb. A két vége kalapálással edzett, éle visszahajtott, amit az anyag belsejében észlelhető függőleges rés bizonyít. A középső, lágyabb rész megvastagodása feltehetően a használat során alakult ki. A véső két szemben lévő, szélesebb oldalának ívelt kialakítása a használat közben az erő elosztását segíti elő, megakadályozza az anyag egységes tömörödését és a deformálódást.

Széles, lapos véső. - A forma kialakításakor ügyeltek a két oldal "holkeres" megoldására ami a használatkor a terhelés jobb elosztását szolgálta. Nagy valószínűséggel ráöntéssel, majd kalapálással készítették. A két nagy lap domború, illetve homorú kidolgozása teljesen tudatosnak tekinthető, szintén a teherviselés irányát és elosztását szolgálja. Ennek a gyakorlati jelentősége a szerszám élettartamának meghosszabbítása. A homorú kiképzés, a tőle elfelé, a domború oldalra visszahajló anyag a "fejrészen", az ütés közbeni deformálódást akadályozza.

Kalapácsfej - sérült csákányból. Utólagos megmunkálás nyoma nem látható rajta legfeljebb a köpű melletti öntési hiba eltávolítása. Már az öntőformánál kialakított homorú és domború felületekkel készült. Használata során a fölső része volt a domború és ívelt, ilyen állásban teljesen kihasználható a szerszám önsúlya, húzása, s az íveltségből adódó lendülete, fordított esetben zömében a hozzáadott fizikai erő működteti. Alsó részén kikönnyített, homorú felületet alakítottak ki, melynek két oldalán, az erős szélek szolgálták a köpű kímélését, úgy, hogy a köpűtől a terhelést elvezesse, megakadályozva az anyag rideggé válását és törését. Ez kismértékben a fölső, domború oldalon is észlelhető. Az elkalapált gömbölyű felület feltételezi, hogy domborításra használták.

Csákány - a kalapácsnál már részletezett homorú-domború felületekkel, a szerszámra ható erő elosztását, illetve irányítását szolgáló ívelt formára, egyes helyeken megerősítéssel való kialakítás, a fenti kalapácsfejjel - amely csak töredék - elvét tekintve teljesen azonos. Ez utóbbi finomabban mintázott, a jellegzetes vonalai határozottabban érvényesülnek. Utólagos megmunkálásnak nyomát nem látni. A csákány hosszabbik, lapos, vízszintes végén, az ívelt él két sarka a domború oldal felé enyhén felhajlik, "hólosan" kialakított, ami a használat közben a feszültséget enyhíti.

Üllő - bár öntése közben az anyag gyorsan hűlhetett, s így az egyik vége igen szabálytalan, anyaghiányos, mégis szerszám. Fölső oldalán kalapálási nyomok vannak, ívelt kialakítása alkalmas üllőnek, domborításhoz különösen. Alsó, egyenes felének szélén kétoldalon kalapálással a peremet kissé megemelték, aminek következtében a kis üllő középtájt verve, (ahol a fölső része a legmélyebb), nem billeg. Ezeknek az alsó peremeknek a felfekvési felülete megkopott.