A "Kovásdomb", "Tűzköves" nevet a mezőt járó emberek előszeretettel adták azoknak a domboknak, lejtőknek, ahol bővel lehetett tűzkövet találni. Ezek a határrészek nagyon gyakran őskori településeknek, bányahelyeknek vagy műhelyeknek bizonyultak. A fémek megismerése és általános elterjedése előtt ugyanis a szerszámok jelentős része "kőből", azon belül is jól alakítható, tartós és kemény kovakőből készült. A szentgáli Tűzköveshegy a kova nyersanyag természetes forrása. Az itt előforduló kovakőzet - pontosabb nevén, radiolarit - hosszú évezredeken át látta el a Dunántúl tűzkőtömb északi részét a kőszerszámok nyersanyagával.
