Ez azt jelentené, hogy a valós világ „láthatóvá tétele” nem azonos a „leképezésével”. A képek a történeti kutatás elsődleges forrásai közé tartoznak. Évekig, a történészek képzőművészekkel működtek együtt azért, hogy „rekonstruálják” mindazokat a csodálatos dolgokat, amelyek nem, vagy csak részben őrződtek meg és a történészek számára a múltról művészi fantáziával ihletett ábrázolásokat készítettek. Ezek az „illusztrációk” azonban nem valós alapokon épülő magyarázatok. Amikor a művész azt próbálja ábrázolni, amit nem láthatott, a fantáziájára illetve a régész által nyújtott részleges információkra építve alkotja meg képeit. Az eredmény nem a múlt értelmező modellje, hanem egy személyes és egyéni mód, ahogy ezt ő elképzeli, látja és láttatja.
A megjelenítés („Visualization”) azt jelenti, hogy egy speciális geometrikus modellt építünk fel, amely eredeti (szám) adatokra épül. Bármely, a térben sűrűsödő adatsort egy geometrikus modellre vezethetünk vissza, és a társadalomtudományokban a legtöbb információnak térbeli jelentősége is van. A geometriai következtetés így a történeti értelmezés eszköze. Tegyük fel, hogy egy edénycserepet vizsgálunk. Nem látjuk az edényt, amiből származik. De az edény láttatható és mérhető ha a formai jellemzőit szimuláljuk a cserép és az ismert forma jellemzők alapján, azaz ha megjelenítettük az edény geometriai modelljét.
Kiinduló adatként a cserép mérhető jellemzőit (görbület, felszín, hossz, vastagság stb.) adjuk meg és olyan forma-modellt alkalmazunk, ami legjobban megközelíti a tényleges adatokat. Más példa: tekintsünk egy ásatás alatt levő temetőt. Ismerjük hogy minden temetkezés x, y, z1, z2 koordinátáit, z1 , z2 a sír alját és tetejét adja meg. Az1 koordináta térbeli eloszlását követve megjeleníthetjük az egykori járószintet. Mindkét esetben modellt építettünk az adatokból, és ezt a modellt használtuk arra, hogy értelmezzük az adatokat.
A történelmi megjelenítés lehetőségei mindazonáltal nem jelentik azt, hogy a valós élet adatai közvetlenül megfeleltethetők elvont geometrikus alakzatoknak. A modellalkotás nem olyan, mint a fényképezés, mert a valós világ leképezése a fénykép szintjére a fotográfiai eljárás véletlenszerű terméke, amíg a modellalkotás a világ tudatos, egyértelmű leképezése egy adott „másolat” elkészítése céljából.
Azaz, a geometriát mint megjelenítő nyelvet használjuk arra, hogy a jelenségek elméleti modelljét elkészítsük. Ez jól megfelel a valóság felfogásának az agyunkban lejátszódó folyamatának.
A virtuális számítógépes modellek előnye a hagyományos vizsgálati megközelítéshez képest nyilvánvaló. Bármilyen, számítógép által előállított virtuális modell (megjelenítés) úgy tekinthető, mint a fizikai valóság töredékének térbeli rekonstrukciója, amely elegendő ahhoz, hogy a történeti objektum (tárgy, épület, terület) mérhető, tudásunkkal kiegészített másolata legyen. A számítógéppel modellezett valóság úgy tekinthető, mint egy mérhető valós tér, ami csak a számítógépben létezik. Ennél fogva a három dimenziós modellek létrehozása és megjelenítése olyan laboratóriumnak tekinthető amely lehetővé teszi a terepi megfigyelések értelmezését és objektív tesztelését irodai, múzeumi körülmények között.
A „virtuális régészet (virtual archaeology)” fogalmát Paul Reilly (1990) vezette be. A kulcsfontosságú elem a virtuális megközelítés, azaz modellre, másolatra való hivatkozás, az a gondolat hogy valami helyettesítheti a vizsgálatok szempontjából az eredetit. Más szavakkal, egy régészeti képződményt egy szimulált régészeti képződménnyé alakít át. Mint a tudományos vizsgálat eszköze, a modellalkotás minden jelenleg ismert módszernél hatékonyabban tárja fel a belső összefüggéseket. A virtuális modell egy megjelenítési mód. Használható a másokkal való együttműködésben, mint az emlékezet segítője, de leginkább lehetővé teszi, hogy feltevéseinket kipróbáljuk és kezeljük tudásunk kiterjesztése céljából.
Nem csak szemléljük a világot vagy a különféle gondolati rendszereket, nem csak „ismerjük a dolgokat”, hanem számításokat végzünk, manipulálunk ezekkel, és „kidolgozzuk” őket, az adott probléma szemszögéből. Feladatokat teljesítünk, problémákat oldunk meg, mások kérdéseire válaszolunk. Hatékonyságunkat az alkalmazott leírási mód (Form of Representation) szabja meg (Peterson 1996). Más szóval, a virtuális modell nem maga a tudás, hanem eszköz a tudás megszerzésére.