Képzőművészeti alkotások, mint történeti dokumentumok
Basics Beatrix
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
A képzőművészeti alkotások születésük pillanatától fogva nem csupán esztétikai értéket képviselnek, hanem egyben források dokumentumok is, méghozzá többféle szempontból. A portrék, esemény- és viseletábrázolások, városképek kétségtelenül történeti dokumentumként szolgálhatnak a történész, néprajzos, művelődéstörténész számára, de soha nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy önálló esztétikai értékkel bíró műtárgyak is egyúttal. A 19. század folyamán merült föl először az az elképzelés, hogy a műalkotásokat szét lehet választani esztétikai értékük szempontjából és történeti dokumentum tekintetében fontos darabokra. Így keletkezett például a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka is. Az alapítók meghatározása szerint az itt gyűjtött műalkotások esetében elsősorban hitelességük volt fontos. Vayer Lajos 1938-ban megalkotta a történeti ikonográfia fogalmát, azét a történeti segédtudományét, amely a művészettörténeti ikonográfia alkalmazásával lehetővé teszi a pontos és szemléletes történeti rekonstrukciót. A fogalom megalkotása óta eltelt több mint fél évszázad során számos ikonográfiai feldolgozás született. Az ikonográfia, mint a művészettörténet tudomány módszere alapvetően műalkotások tartalmi alapon történő rendszerezésére használatos. Olyan műalkotásokkal foglalkozik, amelyek hitelességük folytán történeti forrásként használhat a történettudomány. A jó ikonográfiai munkák révén a képzőművészeti alkotások segíthetnek egy-egy történelmi korszak, esemény, személyiség minél pontosabb, árnyaltabb, hitelesebb bemutatásában.