Tudományosság és természettudományi muzeológia
Kecskeméti Tibor
Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest
A különböző szaktudományok kialakulásától kezdve (mintegy 200 éve) a közel egyidejűleg kialakuló múzeumok mindig tudományos intézmények voltak. A múzeumokba került tárgyak meghatározása, értelmezése, a bennük rejlő információk feltárása tudományos törvényeken és szabályokon alapuló ismeretek és módszerek segítségével történt. Az ismeretek gyarapodásával, a vizsgálati módszerek gazdagodásával és tökéletesedésével a tudományok gyors fejlődésnek indultak és erősen differenciálódtak. Különösen szembeszökő volt ez a folyamat a természettudományok 20. századi, annak is a 2. világháború utáni szakaszában. Mindez érzékelhető volt a hazai muzeológiai kutatásokban is. Ezen belül az utóbbi 30 évben vált számottevő tényezővé a természettudományi muzeológia.
A múzeumok speciális kutatóhelyek. Legfontosabb sajátosságaik:
- a gyűjtemény (ennek felállítása és kezelése),
- a kutatók kettős (szaktudományi és muzeológiai) kötődése,
- valamint módszereik különlegessége és változatossága.
A múzeumok alapvető feladata a gyűjtés. Ehhez kapcsolódik:
- a gyűjtőkör (mit gyűjtsünk?) és
- a gyűjtési terület (hol gyűjtsünk?) kérdésköre.
Mindkét momentumnak számos tudományos vonatkozása van: törzs- és összehasonlító gyűjtemény kialakítása, hiánypótló- és célgyűjtés, és tudományos szempontok határozzák meg, hogy regionális, országos, kontinentális vagy világ méretű gyűjtemény jöjjön létre.
A gyűjteményi anyag feldolgozásának eredményei akkor válnak közkinccsé, ha közzé teszik, publikálják azokat. A tudományos teljesítmény legfontosabb mércéje: a publikáció. A kutatások finanszírozása az utóbb másfél évtizedben szinte kizárólag pályázat (OTKA, alapítványok, alapok stb.) útján történik, ezért a tudományos kutatás versenyszférává vált, ahol a „Publikálj, vagy pusztulj!” jelszóval jellemzett szemlélet uralkodik. Pályázataink értékelése, a vezető hazai és külföldi szakkörök, szerkesztőségek visszajelzései, ill. fogadókészsége azt mutatja, hogy a természettudományi muzeológusok - biztató, hogy fiatalok is! - meglehetősen jól állják a versenyt. Ennek alapja az évi 6-8 könyv, kb. 250 magyar és idegen nyelvű tanulmány megjelenése, a kutatók magas tudományos minősítése (2 akadémikus, 5 MTA doktora, 32 PhD, 22 dr. univ.), nívós kutató műhelyek és tudományos iskolák működése, több egyetemen és főiskolán oktatási feladatok ellátása, Széchenyi Professzori Ösztöndíjak, nemzetközi tudományos szervezetekben tisztségviselés, számos külföldi tanulmány- és gyűjtőút, hosszú idejű (több éves is!) ösztöndíj élenjáró kutatóhelyeken, stb. (ezekre vonatkozóan az előadás számszerű adatokat közöl!). Mindezek után meglepő, hogy az új, ún. múzeumi törvény nem tekinti múzeumainkat (nemcsak a természettudományiakat!) kutatóhelynek.
A szakmaiságot biztosítja és erősiti a megyei múzeumokban, gyűjteményekben a szakfelügyelet intézménye. Ennek nem csak ellenőrző, hanem koordináló, integráló, tanácsadó és információs funkciója is van. Nélküle a természettudományi szakág megyei hálózata nem fejlődött volna olyan jelentősen, mint az utóbbi két évtizedben. Megoldatlan viszont az országos múzeumok tudományos tevékenységének felügyelete. Ezt egy múzeumokon kívüli szakemberekből álló tudós grémiumnak lenne célszerű gyakorolnia.