Muzeológia és tudomány,
különös tekintettel a néprajzi és történeti gyűjteményekre

Ivo Maroević

Bevezetés

„Tudomány az ismeretek bármely olyan rendszere, amely a fizikai világgal és annak jelenségeivel foglalkozik, és előítéletektől mentes megfigyelést és meghatározott rend szerinti kísérletezést jelent. Általánosságban, a tudomány tartalmazza az általános igazságokat magába foglaló ismeretekre törekvést vagy az alaptörvények működését.” (Encyclopaedia, 1994).

A muzeológia az információ tudományok egyike (Feather, 1996:303), amely azon információkkal dolgozik, amelyek a múzeumi gyűjteményekben jönnek létre élő kapcsolatban a múzeumi tárgyakkal. Az információ tudomány egy társadalomtudomány, ahol a társadalmi mellett egyrészről jelen vannak az alap és az alkalmazott természet- és technikai tudományok, másrészről tágabb értelemben a humán tárgyak, amelyeket az angolban nem neveznek tudománynak, bár besorolják az egyetemi tárgyak közé. Mindezen viták és ellentmondások, amelyek a terminológiában észlelhetők, tükröződnek a muzeológia és a tudomány kapcsolatában éppúgy, mint a múzeum és a tudomány egymáshoz való viszonyában (Pearce, 1996:1-2). Úgy is fogalmazhatunk, hogy a muzeológia egy társadalomtudomány, amely olyan tárgyakkal foglalkozik, amelyek más tudományok és az egyetemi tárgyak számára fontosak, és igyekszik azokat az idő dokumentumaiként megőrizni, magyarázatot adni jelentőségükről, és bemutatni azokat a mindenkori jelen emberének.

A múzeumi tárgyak információforrások, amelyeket oly módon gyűjtöttek össze, hogy egyrészről a fejlődés, a társadalom és az emberi élet, másrészről az emberi érdekek, indítékok és értelem tanúságtevői lehessenek. A lehetséges és meglévő múzeumi tárgyakkal történő munka során létrejövő és nyilvántartásba vett információ az emberi tudás kialakulási folyamatának része. Ennek az információnak két alapvető formája van (Tudjman, 1983:90). Az egyik a szelektív és tudományos információ, amely az egzakt, analitikus tudományos kutatás része. A másik a strukturális vagy kulturális információ, amely az egyes tárgyak jelentőségéről, értékéről, értelméről és céljáról levont következtetések összességének egy része, ahol a társadalmi és történeti környezet és az idő azok az alaptényezők, amelyek nyomot hagytak a tárgyakon, és így az ilyenfajta vizsgálat tárgyai. Más szóval, a tárgy eredete és funkciói éppoly fontos információhordozók, mint az élete, élettartama és a változások, amelyeken átment. Néhány, a társadalomban végbement, és az adott tárgy jelentőségét esetlegesen megváltoztató átalakulás nem hagyott nyomot a tárgy anyagán vagy formáján, amelyek ily módon csak a tárgy fizikai, időleges és társadalmi környezetében keresendők és találhatók meg, magán a tárgyon nem.

A történeti dimenzió

A tudomány felosztása komolyabban a 17. században indult meg. Ez része volt azon törekvésnek, hogy minden emberi ismeretet rendszer és tartalom alapján meghatározott keretek közé soroljanak be. Abban az időben kezdett kialakulni az igen határozott és gyors megkülönböztetés egyrészről a természettudományok és technológia, másrészről a társadalom és a humán tudományok között. Fejlődésük egymással párhuzamosan, lényegi találkozási pontok nélkül zajlott.

Ilyenformán a brit terminológiai megkülönböztetés nem lephet meg bennünket. A múzeum fogalma önmagában is vitatott. Az ókorban keletkezett, mint a múzsák háza, és spirituális értékeknek szentelték, és csak a reneszánsz idején lett azzá a hellyé, ahol ritka és értékes dolgokat őriznek. Mindazonáltal egészen a 19. századig megőrizte eredeti jelentését, mint a tanulás és az ismeret elsajátítás helyszíne (Maroević, 1998:44). A múzeumok az anyagi világ tárgyainak összegyűjtésében követték a 15. században létrejött alapfelosztást: „természeti kuriózumok” és „művészeti kuriózumok”. Egyrészről ezek a természeti világból kiemelt tárgyak voltak, másrészről azok, amelyeket emberi kéz készített. Azok, amelyeket részben a humán vagy társadalomtudományok vizsgáltak, a kézirat-gyűjtemények, vagy az ásatások során talált tárgyak voltak. Csak később váltak a múzeumok részeivé a festmény- és szoborgyűjtemények. A manierizmus kora a gyűjtött tárgyakon keresztül valamiféle értelmezését nyújtotta a világnak, és a dolgok közötti egyezések erősítették az emlékezés művészetét (Hooper-Greenhill, 1992:79). Mindezen viták, a racionalizmus összeomlásával együtt, amely a teljes világot az osztályozáson keresztül igyekezett átfogni, vezettek a Felvilágosodás eszméjének megjelenését követően a szakirányú gondolkodás új lendületéhez.

A 19. század hívta életre az igény arra, hogy a múzeumok gyűjteményük jellegének megfelelően osztályozódjanak, valamint, hogy tegyék elérhetővé gyűjteményeiket az egyes tudományágak számára, így támogatva azok tudományos kutatását. Ha csoportosítjuk őket, látjuk, hogy ekkor jelentek meg a specializálódott múzeumok, mint a régészeti, művészeti, természettudományi, technikai, történeti, néprajzi és antropológiai múzeumok, amelyek később tovább szakosodtak. Ezek a tagolódások a múzeumok és a tudomány fejlődése közötti kapcsolat egyfajta egyenes visszatükröződéseként jöttek létre, ugyanakkor megtestesítik azt a támogatást, amit a múzeumi gyűjtemények nyújtanak az egyes tudományoknak vagy akadémiai tanoknak (elsősorban a természettudománynak, régészetnek és néprajznak).

A muzeológia és a múzeumi tárgyak a tudás szolgálatában

A muzeológia a múzeumi tárgyakban rejlő üzenetek szerkezetével, meghatározásával és átadásával foglalkozik. Vizsgálati eredményei a múzeumi tárgyak egyetemi szintű kutatása és sokféle azonosságuk meghatározása során születik meg. Ha csak mint fogalmi, tárgyi, valóságos, strukturális, funkcionális és történeti azonosságuk alapján vesszük számba őket, látjuk, hogy felölelik a tárgy tartalmát attól kezdve, hogy az emberi gondolkodásban megjelenik egészen a jelenig. A kutatási szempontok e széles skálájának megvalósításához - a tárgy eredetétől és életétől, a meghatározásán, megismerésén és megőrzésén át, kiállításának és értelmezésének sok lehetőségéig - számos tudományág összefogását teszi szükségessé. Az eredmény az üzenetek értelmezése és bemutatása, az ismeretek létrehozása és átadása.

A muzeológia a kulturális örökség tekintetében, és az alapvető tudományágakkal való kapcsolatának eredményeképpen, a tudás új formáinak lehetőségét teremti meg. Ha elismerjük a meghatározást, miszerint a tudás egy olyan fizikai struktúra, amely úgy szerveződik, hogy magába foglalja az intelligenciát, akkor az ismeretek két formája fejlődött ki a muzeológiai kutatás közvetítése során: a kialakított és a tárgyakat összefüggéseiben, környezetével együtt vizsgáló ismeretek (Tudjman, 1986:150). A kialakított ismeretek a tudományos módszerek alkalmazásának eredményeképpen születnek, és az alapvető tudományágaknak a kulturális örökséget illetve a múzeumi tárgyat vizsgáló kutatásainak eredményei. Ez a múzeumi tárgyak kutatása során nyert információ egységekre épül. Ezzel szemben az összefüggéseket vizsgáló tudás a tárgynak a különböző élő és múzeumi környezetben érvényes értékének és jelentőségének meghatározásán alapul. Ez a kulturális információs egységek egész sorát tartalmazza, melyek célja, hogy aurát teremtsen az egyes tárgyak köré. Ily módon az érdemessé válik a figyelemre, vagy éppen visszaszorul a másodlagos fontosság szintjére.

Az ismeretek közvetítése a múzeum elsődleges társadalmi szerepe, ha a kutatást és a műtárgyvédelmet alárendeljük a közvetítésnek. A múzeumot az alapján értékeljük, hogy mit láthatunk benne, és hogy azt milyen módon mutatják be nekünk. A múzeumi közvetítés fő formája a kiállítás (ha most figyelmen kívül hagyjuk a virtuális valóságot és a kommunikációs formákat ezen a szinten), amely segít nekünk abban, hogy meghatározhassuk az ismeretek bemutatása és ábrázolása közötti különbségeket (Maroević, 1998:277), azaz, a különbséget múlt és jelen között. Az ismeretek ábrázolása a muzeológiai koncepcióra épül, miszerint a kiállítás kurátorai ismeretek egész sorát gyűjtik össze az adott témáról, és ezt bemutatják a közönségnek. Összegzik a múltat, és bemutatják azt a jelenben. Az ismeretek bemutatása magán a kiállításon történik, ez egy olyan jelenség, amely abban a pillanatban jön létre, amikor a kiállított tárgyak és a kiállítás üzenete megérint bennünket. Az ismeretek bemutatásának egész sora örökíthető meg és mutatható be valamely más, jövőbeli kiállításon. Ez kitágítja a tárgyakat összefüggéseiben vizsgáló ismereteket, és elősegíti a valóság egy új értelmezését.

A múzeumban őrzött tárgy jelenti a kapcsolatot a muzeológia és az alapvető tudományágak között. Ezek alkotóelemei, az anyag, forma és jelentés (Maroević, 1998:138) lehetővé teszik mind a széleskörű analitikus megközelítést, amely a tudományos vizsgálat sajátja, mind pedig a szintetikus megközelítést, amelynek célja, hogy minden egyes összetevő külön-külön és együtt is azon időbeli, térbeli vagy társadalmi rendszereket mutassa be, amelyekben a múzeumi tárgy él vagy élt. Az alapvető tudományágak rendelkeznek azokkal a képességekkel, tapasztalatokkal és szakismerettel, amelyek lehetővé teszik a tárgy anyagában és formájában rejlő üzenet megfejtését.

A muzeológia másrészről felhívja a figyelmet a tárgy jellemzőire, és ezek értelmezésének sokoldalúságára. Ezek a megközelítések összeolvadnak, és a múzeumi tárgyak vizsgálatának csupán igen kis részében választhatók szét. Ha megegyezünk abban, hogy a múzeumi tárgy forrás, amely magában hordozza és továbbítja az információt és ismereteket, akkor a tudomány és a kultúra a muzeológiával együtt vesz részt a múzeumi tárgy azon elemeinek meghatározásában, amelyek szerint az annak a valóságnak a dokumentuma, melyben keletkezett, és amelyben élt.

A múzeumi gyűjtemények jellegzetes szervezetek. A valóságnak különleges szeletei, amelyeket a múzeumi tárgyak szerveznek egésszé. Önálló élettel rendelkeznek, amely bizonyos értelemben ellentmondásos: egyszerre analitikus és szintetikus. Analitikus abban az értelemben, hogy a gyűjtemény minden egyes darabja az egész létrehozásának eleme, és egyben igazolja, hogy a gyűjtemény minden egyes darabja vizsgálatra érdemes, és képes bemutatni a benne rejlő üzenetet. Mindazonáltal a múzeumi gyűjtemény szintetikus is egyben, hiszen tükröz egy bizonyos gyűjtőelvet, amely létrehoz a tárgyak között egy közös összetartó értéket, ami többé teszi a gyűjtemény értékét csupán az egyes tárgyak értékének összességénél.

A néprajzi és társadalomtörténeti gyűjtemények

A néprajzi és társadalomtörténeti gyűjtemények tárgyaikban és érdeklődésükben az emberi lét és történelem széles területét fedik le. Dokumentálják a mindennapi életet, szokásokat ás hagyományokat. Számos elfelejtett eszme, képesség, életmód éppúgy felismerhető az anyagi kultúra tárgyaiban - amelyeket az ilyen jellegű múzeumok gyűjtenek -, mint az emberek, illetve a különböző társadalmi csoportok közötti kapcsolatok. Az emberiség kulturális és szellemi élete ugyanilyen módon tükröződik. Láthatatlan szálakkal kötődik a rituális és kegytárgyakhoz, ily módon válva az anyagi világ részévé, és egyben jelentőssé téve az adott tárgyat. Ugyanakkor, a gyűjtemények kutatása és értelmezése során számos, az emberi természethez, gazdasághoz, termeléshez és életszínvonalhoz kapcsolódó ismeretet is nyerhetünk. Sok, egymással párhuzamosan fejlődő világot fedezhetünk fel, amely alátámasztja a többi, az alapvető tudományágak objektivitását.

A muzeológiai megközelítés nem versenyez vagy száll szembe, sokkal inkább kiegészíti a többi, analitikus megközelítést. A lényeget kutatja, amelyet a tárgyakban szeretne megtalálni, ahol az megőrződött a tárgy története és léte során. Ez - a dolgok nem-anyagi része - az, amely nem igazolható kísérletekkel, amely esetében az alaptörvények adta lehetőségek nem működnek. Ez egy olyan ismeretre irányuló kutatás, amely az alapigazságokra irányítja a figyelmet, ám a társadalmi valóság és az emberi világ tágabb nézőpontjából. Ez a fajta megközelítés arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy egy tárgy jelentősége meglehetősen gyakran nem annak anyagában, szerkezetében vagy formájában rejlik. A tárgyak sokkal inkább azt a lényeget tükrözik és sugározzák, amelyet az emberi kéz nyoma hagyott rajtuk. Ez egy metaforával kifejezve, egyfajta spirituális erő, amely felhalmozódott, majd kibocsáttatott a tárgy anyagi megjelenésének közvetítésével. A tárgy ilyen módon képes arra, hogy az emberiség üzeneteit felhalmozza, kibocsássa és tükrözze. A múzeumok és a gyűjtemények ilyen értelemben generátorai az ilyesfajta energiának.

A veszély a tárgy idealizálásának lehetőségében van, valamint az üzenetekben, amely megjelenik a múzeumok kiállításain. Egy olyan jelenség, amely megkerüli a tudományos kategóriákat és a tudományos megközelítést. Ez egy olyasfajta felépítmény, amely nem kerülheti el az idő ítélkezését, és sokszor valójában magán viseli az idők jegyét, vagy egy adott miliő valóságának visszatükröződése. A nácizmus és a kommunizmus időszaka nincs távol tőlünk. A tudomány - ebben a kontextusban - megcáfolja (hosszú idő elteltével) azokat a jelentős dolgokat, amelyek nem felelnek meg a tárgynak vagy a gyűjteménynek. Idővel megszületik egy egyensúly, és az ideológiai alkotóelem csupán egyetlen részévé válik a tárgy életének a múzeumi kontextusban.

Nagy kihívással szembesülnek a néprajzi és a társadalomtörténeti múzeumok: a mát gyűjtik a holnapnak, ily módon nyújtva segítséget egyúttal a jelennek is, hiszen megjelenítik annak értékeit és jellegzetességeit. A válogatás szempontja elsődlegessé vált, amely mint az egyik szükséges összetevőt, magában kell, hogy foglalja a tudományos megközelítést.

Következtetések

A virtuális múzeum fokozatosan átalakítja a világot annak két- vagy háromdimenziós másolatává. Az ilyen múzeumok az anyagi szerkezet bemutatását illetően ösztönzést és számos lehetőséget kínálnak, ugyanakkor korlátokat is emelnek. A dolgok manipulálásának lehetőségei olyan sebességgel sokszorozódtak meg, amelyekről eddig nem is álmodtunk, és ez szükségszerűen megváltoztatta a kapcsolatot a múzeum és a tudomány között. Abban a pillanatban, amikor a múzeumi tárgynak digitális formát adunk, az elkezd eltávolodni a valódi tárgy életétől. A fokozatos változás kihívásai gyakorlatilag itt vannak előttünk. Már napjainkban is felmerült a kérdés; a tudomány képes-e igazolni a virtuális múzeumok hitelességét - legalább azon a szinten, amelyen az részt vesz a múzeumokban gyűjtött anyagi világ értékeinek hitelesítésében és igazolásában. A tudomány és a muzeológia szoros kapcsolata igen hasznos lesz a jövőben. A tudomány segít a múzeumi gyűjtemények tárgyainak megfelelőbb meghatározásában és kiválasztásában, a múzeumi anyag magasabb színvonalú védelmét jelenti, és végül ellenőrizhetőbbé válhat segítségével a múzeumi anyag virtuális világgá változtatásának folyamata.

Ábra

Irodalom