A fénykép, mint történeti forrás
Stemlerné Balog Ilona
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
A korábbi képalkotási módokhoz képest a fénykép speciális tulajdonsága a hitelesség és a tömegesség. Mivel fényképezni csak azt lehet, ami létezik, dokumentatív, illetve bizonyító ereje kétségtelen. A fénykép az 1860-as évektől egyre nagyobb mennyiségben van jelen, beépül a társadalomba, használja a tudomány, az igazgatás, a bűnüldözés stb. Átszövi a mindennapokat, a sajtón, a nyomtatott fényképeken keresztül híreket, ismereteket közöl, befolyásol.
Míg hitelessége szinte predesztinálja arra, hogy történeti forrásként használjuk, tömegessége megnehezíti gyűjtését, nyilvántartását, feldolgozását, vagyis azt a feltáró munkát, amelynek során alkalmassá tesszük arra, hogy történeti forrásként szolgáljon.
Az egyes fényképek kiválasztása, kiemelése a történeti emlékek tömegéből speciális, jórészt vizuális jellegű társadalom-, technika- és kultúrtörténeti ismereteket kíván, s ennek része kell hogy legyen bizonyos fotótörténeti és fotótechnika történeti ismeretanyag.
A történetírás egyes területein, elsősorban a 20. századi témák kutatásakor nem nélkülözhetők a fénykép nyújtotta információk. A városokat ábrázoló fényképeken egy pillantással felmérhetők hasonlóságok és eltérések, akár évszázados változásokat képesek láttatni, ugyanakkor érzékeltetni tudják a kor levegőjét, hangulatát.
Az életmódkutatás különösen sokat meríthet a fényképekből, hiszen általuk az élet olyan szféráiba nyerünk bepillantást, amelyekről kevés az írott forrás és a fennmaradt tárgyi anyag is könnyebben értelmezhető, ha fénykép dokumentálja. A viselet tanulmányozására szintén a fénykép a hiteles forrás, a divatlapok csak a divatról tudósítanak, ami nem azonos a viselettel. A történelem főszereplőjét, az embert szinte a maga fizikai valóságában jeleníti meg a fénykép.
Ha a fényképet mint lehetséges történeti forrást vizsgáljuk, látnunk kell, hogy az egyes korokban mit tud a fotográfia, hogy a technikai fejlődés adott szintjén milyen fényképekre számíthatunk. Ismerni kell a fényképnek a társadalomban betöltött helyét, valamint forrásunk szociális természetét, azaz a fényképet létrehozó fényképezők és a fényképet használók, a fogyasztók körét, társadalmi helyzetét.
Korunkban a vizuális információ jelentősége megnőtt és a fénykép, mint vizuális információhordozó egyszerre lehet forrása és eszköze is a történetírásnak. Forrása, amennyiben információit felhasználják, eszköze, amennyiben magát a képet közlik.
Mint múzeumi közgyűjtemény munkatársai naponta találkozunk a történeti fényképek iránt megnőtt igényekkel. Feladatunk, hogy forrásként is felhasználható, a lehetőségek szerint pontosan meghatározott fényképet bocsássunk a kutatók rendelkezésére. Mivel a fénykép még túlságosan új a történeti források körében, nincsenek általánosan elfogadott vagy akárcsak a szokásjog által szentesített forrás-megjelölési szabályai. Meghatározottnak, feltárt történeti forrásnak tekinthető a fénykép akkor, ha ismerjük az alábbi adatokat: a kép tartalma, helyszíne, dátuma, készítője, technikája, mérete és installálása, a képet őrző intézmény neve, leltári száma, esetleg egyéb közlendők, pl. dedikáció stb. A múzeum belső nyilvántartása számára fontos még a kép állapota, restaurálási adatai, a gyűjtés egyéb adatai, vételár stb.
A fényképnek mint lehetséges forrásnak a felhasználhatóságát elősegítenék bizonyos mutatók, a levéltárhoz hasonló kutatási segédletek Ezeknek a fényképre alkalmazható műfaja azt hiszem nincs kitalálva, de az is lehet, hogy mielőtt megszületne, a számítógép feleslegessé teszi.