Az Esterházy-Kincstár múzeumi feldolgozása
Szilágyi András
Iparművészeti Múzeum, Budapest
Esterházy Pál nádor halálának évében, 1713-ban a nyugat-magyarországi Fraknó (ma: Forchtenstein, Ausztria) vára - ez a középkori lovagvárakat idéző, bevehetetlen, impozáns erődítmény - Európa egyik leggazdagabb főúri kincstárát őrizte. E gyűjtemény legértékesebb darabjait - ötvösműveket, ékszereket, fegyvereket, különböző textíliákat, továbbá egy, többségében emlékérmekből álló numizmatikai anyagot, szám szerint összesen 407 tételt - 1918-ban Budapestre szállították. Ez az anyag, amely 1945 januárjában, a főváros ostroma idején súlyos veszteségeket szenvedett, jelenleg két budapesti múzeum gyűjteményét gazdagítja: túlnyomó részét az Iparművészeti Múzeum, numizmatikai anyagát 1962 óta a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.
E műtárgy-együttes olyan alkotásokat foglal magában, amelyek joggal sorolhatók az európai reneszánsz és barokk iparművészet élvonalába. A gyűjtemény rangját, jelentőségét - az egyes darabok kiemelkedő kvalitásán, művészi értékén túl - egy további körülmény is „megemeli”. Nevezetesen az a tény, hogy felettébb nagy számban találhatók benne olyan alkotások, amelyek a 16-17. századi európai történelem megannyi jeles alakjához kötődnek. Éspedig oly módon, hogy megrendelőik illetve eredeti tulajdonosaik e korszak uralkodói, főpapjai, nagyhírű történeti személyiségei közé tartoztak. Mindezt a kincstár történetére vonatkozó írott források meggyőzően támasztják alá.
Következésképp e műtárgy-együttes tudományos igényű feldolgozásának, azaz a Budapesten őrzött anyagról jelenleg készülő szakkatalógusnak nem csupán az egyes műfajokat bemutató művészettörténeti szakirodalom eddigi megállapításait kell összegeznie. Elengedhetetlenül szükséges, hogy - túl ezen - a feldolgozás fényt derítsen a korai darabok „előtörténetére”, vagyis arra, hogy a 15-16. századból és a 17. század elejéről származó alkotások milyen utat jártak be azt megelőzően, hogy (az 1600-as évek közepén és második felében) az Esterházyak fraknói kincstárába jutottak. A készülő többszerzős feldolgozás hasznosítja és „beépíti” a közelmúlt történeti kutatásainak számos eredményét. Módszere, megközelítése - a hagyományos múzeumi szakkatalógusokéval összevetve - ily módon kissé rendhagyó ugyan, ám remélhetően megannyi fontos adalékot szolgáltat a 16-17. század hazai és európai kultúrtörténetének összképéhez.