Numizmatikai tárgyak, mint a történettudomány forrásai

Torbágyi Melinda

Magyar Nemzeti Múzeum, Éremtár, Budapest

1901-ben a Gellérthegy lábánál került elő egy több száz darabos éremkincs, amely római köztársaság kori, valamint Augustus császár által veretett denárokat és a római köztársaság kori érmek barbár utánzatait tartalmazza (1). A barbár érmekről e lelet kapcsán bizonyosodott be egyértelműen, hogy az e területen élő eraviszkusz törzs veretei, akiknek egyik központi települése éppen a Gellérthegy és a hegy lábánál fekvő terület volt (2). Egyes utánzatokon már a törzs neve is szerepel RAVIS illetve IRAVISCI formában. Pannonia területén egyedül ez a népcsoport veretett tisztán római mintára pénzt, és ráadásul ők az egyetlen kelta törzs, akik a törzs nevét is éremre vésték. Az érmek léte, amelyek keltezési ideje az éremkincsek alapján a pannoniai római uralom hajnala (3), számos kérdést vet fel. Miért verettek az eraviszkuszok római mintára pénzeket, mikor a terület korábbi kelta pénzverése alapvetően görög előképeken alapult? Miért kezdett ez a törzs éppen abban az időben pénzt veretni, mikor a kelta pénzverés már mindenfelé megszűnt, vagy megszűnőben volt? Egyáltalán, hogyan és miért kerültek ide a mintául szolgáló római denárok, amikor a régészeti leletanyag nem utal ebben az időszakban a Rómával való intenzív kereskedelmi kapcsolatokra? Mégis, éppen az eraviszkuszok lakta területen találunk meglepően sok köztársaság kori római pénzt. Ez a tény pedig fontos adalék Pannonia római foglalásának folyamatában. Az írott források nagyon kevés és hézagos információval szolgálnak Pannonia római megszállásának kérdését illetően. A történetírók a terület déli illetve nyugati felében végbement eseményekről tudósítanak, de hogy Kelet-Pannoniában mi történt, arról nem tesznek említést. A kutatás ma már egyre inkább elfogadja azt, hogy ez a keleti terület csak később, Claudius uralkodása alatt, i.sz. 50 táján lett közigazgatásilag is a birodalom szerves része, tehát a provincia kialakulása egy hosszú, több lépcsős folyamat eredménye ( 4). Mindenesetre a római érmek és utánzataik jelenléte arra utal, hogy az eraviszkuszoknak már a provincia kialakulása előtt is intenzív római kapcsolatokkal kellett rendelkezni, és ha ennek nem kereskedelmi, gazdasági okai voltak, akkor valamiféle politikai motivációt kell keresni a háttérben. Talán valamilyen szövetségesi viszonyt, ami nem lenne szokatlan a római külpolitikai gyakorlat ismeretében. Esetleg a törzs semleges magatartását fizették meg e pénzekkel, hogy nem avatkoztak be a Dráva-Száva közt élő törzsek Róma ellenes lázadásába (5). Ezek persze jelenleg csak hipotézisek, de mégis jelzik, hogy a numizmatikai leletanyag milyen fontos adalékot adhat történeti események rekonstruálásához.

A fenti példa jól illusztrálja, hogy mi a numizmatika, az érmekkel foglalkozó tudomány feladata. Az első lépés magának a vizsgálat tárgyát képező objektumnak, az éremnek az azonosítása, vagyis annak meghatározása, hogy hol és mikor készült, ki vagy kik és milyen célból, milyen körülmények között bocsájtották ki. Ez az esetek többségében viszonylag egyszerű, mert az érem „állami” produktum és ezáltal egy hivatalos dokumentum, amely feliratai, éremképe révén utal a kibocsátó hatóságra. A római császárkori érmek példáuk pontosan keltezhetőek, minimum a rajtuk szereplő császárok írott forrásokból jól ismert uralkodási ideje szerint, de időnként még évre pontosan is datálhatók az uralkodói címek vagy kitüntető jelzők alapján. Vannak olyan érmek, amelyek valamilyen időszámítási rendszernek megfelelő dátumot viselnek, pl. a hellénisztikus és római kori Egyiptomban az uralkodók uralkodási éveinek számával jelölték meg a pénzeket. Pontos vagy viszonylag pontos keltezhetőségük révén az érmek a régészeti objektum datálásának legfontosabb forrásai, figyelembe véve természetesen azt a tényt, hogy az érmen szereplő keltező adatok a kibocsátás időpontját jelzik, és forgalmuk hosszúságára nem utalnak. Hogy az egyes érem kiverését követően mennyi ideig volt vagy lehetett forgalomban, annak megállapítása már jóval összetettebb feladat. Az érmek maguk is régészeti tárgyak, és a vizsgálatukból adódó következtetések messze nem olyan egyértelműek, mint az írott források adatai (bár azok sem mindíg azok!) és így értelmezésük sok hibaforrást is rejt magában. Az esetek többségében mégis az egyik legmegbízhatóbb keltezési forrásul szolgálnak. Természetesen nem minden érem keltezési idejét lehet ilyen egyszerűen megállapítani. Pl. a görög poliszok veretei esetében többnyire viszonylag könnyű választ adni a „hol ?” kérdésre, mert az érem felirata vagy a kibocsátó poliszra utaló egyértelmű ábrázolás ezt lehetővé teszi, ellenben időrendjük megállapítása különféle vizsgálatok és források elemzésén alapszik, mint kincsleletek összetétele, felülveretek, a verőtövek használatának egymásutánisága, egyes éremképek történeti eseményekkel való összefüggésbe hozása, leletkörülmények, stíluskritika. Itt már előtérbe kerül a numizmatika másik aspektusa, ahol már nem az egyedi érmet vizsgáljuk, hanem az érem tömeget, hiszen az érem, a pénz tömeg-termék, több száz, ezer sőt milliós nagyságrendben bocsátották ki. Egy kincsleletben például nyilván a legrégebbi érmek szerepelnek legkisebb számban és ahogy közeledünk az elrejtés időpontjához, nő a veretek mennyisége. Ugyanakkor a legfrissebb veretek sem fordulnak elő nagy mennyiségben egy éremkincsben, hiszen nyilván kell egy adott időszak, amíg bekerülnek és elterjednek a forgalomban. Amikor mégis az új kibocsátások alkotják a lelet döntő többségét, ott egy sajátos esettel kell számolnunk, hogy egy a központi kincstárból, netán közvetlenül a verdéből egy összegben kikerült pénztárat vagy frissen kifizetett zsoldot, adót rejtettek el. Itt rögtön felvetődik az érmek vizsgálatának egy másik aspektusa, a gazdasági szerepe, ahol az érem már messze nem egyedi mivoltában, hanem tömegében értékelendő. Az érem ugyanis elsősorban pénz funkciókat töltött be az ó- és középkorban, még azok a nagy értékű medalionok is, amelyek ugyan nem forgalmi célokra készültek, hanem kitüntető, esetleg rangjelző szerepük volt, de nemesfém tartalmuk miatt financiális szempontból is komoly értéket képviseltek. Egy olyan korszakban pedig, ahol az írott források kevés támpontot nyújtanak a gazdasági, pénzügyi viszonyokra, és a gazdaságtörténet alapvetően, de legalább is nagyrészt a tárgyi emlékek alapján rekonstruálható, legtöbbször az érmék adják a legmegbízhatóbb forrást, mint készítési hely és idő szempontjából jól azonosítható tárgyak. A legnyilvánvalóbb példa a kereskedelmi kapcsolatok rekonstruálása érmek alapján. Itt nem egyszerűen csak arról van szó, hogy ha „x” város érmei feltűnnek „y” városban és viszont, akkor ezek kereskedtek egymással, hanem az érmek típusa, címlete, ellenjegyeik (ezek utólagos beütések az érmen, amelyek értékváltozásra vagy forgalomképességre utalnak) ezen kereskedelmi kapcsolatok jellegére is utal.

A Kr.e.VI. század második felében az ezüst forrásokban gazdag észak-görög városállamok és törzsek nagy mennyiségben bocsátottak ki nagy értékű ezüstpénzeket. 4 és 8 drachma súlyban, amelyek a helyi ezüstbányákkal nem rendelkező egyiptomi, közel-keleti kincsleletekben fordulnak elő, ahol abban az időben még nem is volt helyi pénzverés. Ezek az érmek tehát nem pénzként kerültek ide, hanem mint ezüst. Mivel a kivert fém értékesebb, mint a nyers fém, a kibocsátók, az exportálók komoly nyereségre tehettek szert e kereskedelem révén. A perzsa hódítás, majd a Kr. e. V. sz. folyamán Athén rohamosan növekvő gazdasági és politikai fölénye véget vetett ennek a kereskedelemnek. Az ókorban a görög poliszok százai bocsátottak ki saját érmeket. Többségük azonban csak alkalmanként, a helyi forgalom céljaira, mások viszont, így például az athéni pénzek az egész Mediterráneumban általánosan elfogadottak voltak és évszázadokon át olyan nemzetközi valuta szerepet töltöttek be, mint ma mondjuk a dollár. Ezt már külalakjuk állandósága is jelezte, hisz előlapjukon a várost szimbolizáló Athéna istenasszony sisakos feje, a hátlapon pedig az istennő szent állata, a bagoly látható, amelyről korabeli becenevüket, „baglyok” vagy „baglyos pénzek” is kapták. Ezek a jó minőségű és stabil értékű pénzek mindenfelé ismertek és elfogadottak voltak évszázadokon át. A hellenisztikus monarchiákban, ahol az uralkodók rendszerint jelentősen felülértékelt pénzeket bocsátottak ki, szigorú korlátozó intézkedéseket léptettek életbe a külföldi, elsősorban az athéni illetve athéni súlyrendszer, pénzláb alapján készült valutákkal szemben. Ezeket a pénzeket az egyiptomi Ptolemaidák vagy a Kr. e. II. századi pergamoni és Szeleukida uralkodók csak jelentős értékcsökkenéssel engedték be az országukba, amelyet a rájuk vert ellenjegyek jeleznek. Értékcsökkenésre utaló ellenjegyek - bár más jellegűek - a római császárkor idejéről is ismertek. Neró császár, aki uralkodása elején éveken át nem bocsátott ki új bronzpénzeket, elődei a forgalomban már igen csak elkopott bronzaira veretett értékcsökkenésre utaló bélyegeket. Így a legmagasabb bronz címletre, a sestertiusra dupondius értéket, a dupondiusra pedig a még kisebb címletre utaló as jelzést verette rá. Az ókori államok gazdasági, pénzügyi viszonyaira, folyamataira nagyon sokszor csak maguk az érmek vetnek fényt, de még akkor is komoly szerepük van, amikor írásos forrásokkal is rendelkezünk. Ilyen például az athéni pénzverési dekrétum esete. A rendelet töredékei alapján rekonstruálható, hogy Periklész idejében Athén a déloszi szövetség, a quasi athéni birodalom területén arra törekedett, hogy minden nem athéni pénzverést elnyomjon és az athéni érmeket egyetemes égeikumi valutává tegye. Az ismert éremverések azonban rácáfolnak erre, pontosabban jelzik azt, hogy ez nem ment könnyen és igazából nem is valósult meg.

Hogy az érmeknek milyen nagy jelentősége van még az írott forrásokkal viszonylag jól dokumentált korszakokban is, azt egy egészen más korszakból és területről vett példával is illusztrálnám. A török hódoltság kori Magyarország számadáskönyveiben, elszámolásaiban rendszeresen találkozunk a török pénzekkel, az akcsékkel. Ugyanakkor a tényleges leletanyagban elenyésző számban fordulnak elő török pénzek, szemben a magyar és számos külföldi verettel. Mindebből következik, hogy noha a hivatalos hatóságok akcsében számoltak, a tényleges pénzforgalom nem török pénzben folyt.

Eddig tehát szó volt az érmek kronológiai és gazdaságtörténeti szerepéről. Az érmek azonban adott esetben még a politika-történetnek is forrásai lehetnek. Így például az Indo-Baktriai hellénisztikus görög királyság egy sor uralkodójának neve és portréja csak pénzeikről ismert. Még a római császárok írott források által viszonylag jól dokumentált életére vonatkozóan is hozhat újat a numizmatika. Salla Barbia Orbiana császárné neve csak éremről ismert, sőt az is érmek alapján igazolható, hogy Alexander Severus felesége volt.

Az érem, mint pénz elsősorban gazdasági szerepet töltött be, de emellett egyben hírközlő és propaganda szerepe is volt feliratai és ábrázolásai révén, elsősorban a római korszakban. Nem csak egy új császár uralomra kerüléséről tudósít - hiszen minden újonnan hatalomra került császár első ténykedése az volt, még ha csak néhány hétig is uralkodott, hogy pénzt bocsátott ki saját nevével és képével - hanem eseményekről, győzelmekről, új területek megszerzéséről, politikai programokról, dinasztikus törekvésekről, a birodalom valós vagy vágyott állapotáról, új vallások bevezetéséről, a császári családban bekövetkezett eseményekről, hol konkrétabb, hol szimbolikus formában. Az érmek a hétköznapok, a mindennapi élet eseményeihez is jó forrásanyagot kínálnak, elsősorban a római provinciális, lokális forgalomra szánt, többnyire bronz pénzek esetében. Mesterségek, kultuszok, sportesemények, helyi építkezések, baráti-kulturális kapcsolatokra utaló szövetségkötések. Ez utóbbiak és az ún. homonoia érmek a mai testvérvárosi kapcsolatok ókori megfelelőinek tárgyi dokumentumai. Mindezek az ábrázolások gazdag forrásanyagot kínálnak a társadalom és vallástörténet kutatóinak.

Az érem, mint kisplasztikai alkotás természetszerűleg magán viseli készítési idejének stílusjegyeit, és már említett jó keltezhetősége révén a művészettörténet számára is alapvető keltezési forrás lehet. Ugyanakkor jelentős abból a szempontból is, hogy érmeken gyakran ábrázoltak olyan írott forrásokból ismert épületeket, szobrokat, amelyek mára elpusztultak, mint pl. a pharoszi világítótorony vagy az olimpiai Zeusz szobor, és így ezek a korabeli éremképek alapján rekonstruálhatók.

A numizmatikai anyag, mint primer és korabeli forrásanyag rendkívül sokféleképpen használható fel a történeti kutatások területén, mint azt a fenti néhány példa remélhetően kellőképpen illusztrálta. Kétségtelen, hogy legnagyobb jelentősége az ún. régészeti korszakokban, tehát az ó- és középkorban van, hiszen ahogy újabb korok felé közeledünk, forrásértéke egyre kevésbé jelentős: a numizmatikai tárgyak egyre kevesebb olyan információt hordoznak, amelyet más forrásból nem ismernénk sokkal jobban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tanulmányozásuk érdektelen. A pénz, az éremverés iránti emberi magatartás formák ugyanis meglepően keveset változtak az évszázadok során. Így az újabb korszakok numizmatikai jelenségeinek tanulmányozása, ahol az írott források és korabeli kommentárok is rendelkezésre állnak, időnként magyarázatul szolgálnak a múlt hasonló jelenségeire (6).