Műszaki gyűjtemények és tudományos kutatás

Vámos Éva

Országos Műszaki Múzeum, Budapest

Ez az utolsó előadás a Tudomány Világkonferenciája "A közgyűjtemények és a tudomány" című szatellitkonferenciáján. Jellemző az általános megbecsülésre, hogy a közgyűjtemények kérdésével a világkonferencia főprogramja nem foglalkozott, és hogy a tudomány és a műszaki múzeumok témaköre utolsónak került sorra a szatellitkonferencián. Az is jellemző a muzeológusok iránti fogadókészségére a tudomány világában, hogy - amennyire a magyar muzeológusokat arcról megismerem - én voltam az egyetlen, aki valóban részt vett a Tudomány Világkonferenciáján.

Ez annál is meglepőbb, mivel "a tudomány természete", amint azt Paul Hoyningen-Huene, a Hannoveri Egyetem "A tudomány filozófiája és etikája" Központjának igazgatója, a Konferencia első meghívott előadója leírta, egy jellegzetesség kivételével 100%-ban alkalmazható a muzeológusi gyűjtő- és feldolgozó munkára.[1]

Általában azt állítják, hogy a tudományos tevékenység a hétköznapi tevékenységektől abban különbözik, hogy rendszeres. Ha a tudományt rendszerességgel lehet jellemezni, akkor a múzeumi tárgyak leírása és feldolgozása kétségkívül tudományos munka.

A tudományt önmagát kiteljesítő folyamatként jellemzik, ilyen a muzeológus gyűjtőmunkája a terepen.

Húsz évvel ezelőtt a technológiát alkalmazott tudománynak tekintették, ma a tudomány és a technika kölcsönhatását hangsúlyozzák. A tudomány kihasználja a technikát, amennyiben alkalmazza a vívmányait, pl. fejlett és bonyolult tudományos műszereket új tudományos eredmények elérésére. Egy múzeumban a restauráló laboratórium vagy műhely ugyanezt teszi.

A tudományos ismeretek megszerzésében a véletlennek igen nagy szerepe van: a tudományos munka rendszeres a véletlen felhasználásában. Igen gyakran a muzeológus véletlenül jut egy igen fontos tárgy birtokába.

A legtöbb korszerű felfogás a tudóst a rendszerességen kívül azzal jellemzi, hogy ismeri saját tudásának hiányait. A muzeológus amellett, hogy ismeri saját tudása hiányosságait, gyűjteményének hiányait is ismeri.

A modern nyugati tudományt az erős specializálódás jellemzi, ebből pedig kommunikációs problémák adódnak. A modern tudománynak nehézségei vannak a laikussal való kommunikálásban, de azonkívül a más tudományágak képviselőivel és politikusokkal való kommunikálásban is. Ez az a pont, amelyben a múzeumok és a muzeológusok különböznek a tudománytól és a tudósoktól. Egy múzeumnak nincsenek kommunikációs problémái. A tudományos és műszaki múzeumokban a muzeológusok a tudományt közvetítik munkájuk fő részeként.

Egy másik kiemelkedő előadás "a tudomány természetéről" Dr. Robert Halleux professzor szájából hangzott el. Ő a Nemzetközi Tudománytörténeti és -filozófiai Unió főtitkára és az áltudománnyal, a paratudománnyal és az antitudománnyal foglalkozott mint az elgondolások, világnézetek és a gyakorlat tipológiájával. A nyugati tudomány az észszerűségen alapszik és a kísérleteken mint az igazság bizonyítékán. Ezen túlmenően soha nem fogadja el a hagyományos ismereteket. A modern nyugati tudomány arroganciája és csekély képessége a megszerzett tudás népszerűsítésére a köznapi embert arra készteti, hogy más ismeretrendszerekben keressen orvoslást. Az áltudománynak nincsen szüksége kísérletekre az igazság bizonyítékaként, tekintélyalapon fogadja el az igazságot. Az a tény, hogy a modern nyugati tudomány kommunikációs problémái miatt emberek tekintélyelvű ismeretrendszerek felé sodródnak, a politikai demokráciát is veszélyezteti.[2] Ilyen módon a tudományos és műszaki múzeumok, amelyeknek nagy tapasztalatuk van a modern nyugati tudományra jellemző kommunikációs hiányok leküzdésében, a demokratikus hagyományok fellegvárainak is tekinthetők. Megőrzői a hagyományos ismeretrendszereknek és a hagyományos tudománynak is.

A prioritásokat a demokráciákban nem a tudósok, hanem a politikusok szabják meg. Ennélfogva a tudományos és műszaki múzeumokban foglalkoztatott muzeológusoknak fel kell hívniuk a döntéshozók figyelmét a tudománynak mint a demokratikus gondolkodás iskolájának fontosságára. A tudományos és műszaki múzeumok nemcsak a tudományos, hanem a társadalmi fejlődést is közvetítik. Több figyelemre és támogatásra van szükségük a 21. században.

A kapcsolódó tudományos intézmények és a bennük folyó kutatás helyzete fontos tényező minden múzeum fejlődésében.

A hazai tudomány- és technikatörténeti kutatás igyekszik alkalmazkodni a nemzetközi irányzatokhoz és megfelelni a hazai követelményeknek. A tudományág helyzetét háromévenként a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottsága méri fel (MTA TTKB). Az utolsó két felmérést Dr. Palló Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Intézetének igazgatóhelyettese készítette.[3] Az utolsó felmérés a terület fejlődését a következőképpen írja le:

"A két világháború között a szakterületnek voltak magántanárai a különböző egyetemeken. A technikatörténet foglalkoztatta pl. a más területről érkező Hajnal Istvánt, a tudománytörténet Németh Lászlót is.

A régebbi korokra vonatkozóan jelenleg főként a matematikatörténet és a technikatörténet területén folynak színvonalas kutatások (ókori matematikatörténet, kémiatörténet, bányászattörténet, a textiltechnika története stb.). A tudománytörténet nagyobb része és a technikatörténet egyes ágai (közlekedéstörténet, a számítógépek története stb.) fokozott hangsúlyt helyeznek a 20.századi fejleményekre. A hazai prioritásokat (a fentiek mellett) meghatározzák bizonyos évfordulókhoz kötődő aktualitások, pl. a magyar államiság 1000 éves, az 1848-as forradalom 150 éves évfordulója, vagy az egyes tudományágak évfordulói (pl. Szilárd Leó születésének centenáriumi ünnepsége, stb.)

A témaköröket illetően egyaránt kutatják a tudomány- és technikatörténet nemzetközi, illetve magyarországi fejleményeit. Számszerűen talán ez utóbbiak súlya jelentősebb, ami nem igényel különösebb magyarázatot. Megjegyzendő, hogy a tudomány, illetve a technika minden időszakban olyannyira nemzetközi, hogy a hazai és egyetemes történet sohasem válik teljesen ketté. A jellegzetes fragmentáltság megjelenik a hazai tudósközösség tevékenységében is, ám a közös intellektuális elemek és a közös érdekek végül is sok ponton találkoznak. Ez utóbbi körülmény, továbbá a kutatásfinanszírozás rendszere azzal az eredménnyel jár, hogy Magyarországon a kutatók csak ritkán alkotnak teamet, akkor is nagyon rövid időre. Általában önállóak, egyénenként dolgoznak, nem úgy, mint a nyugati kollégák többsége.

A hazai kutatási feltételek

A tudomány- és technikatörténet egyik sajátossága, hogy viszonylag szerények az intézményi feltételek a kétségtelenül meglévő erős társadalmi igény ellenére. A tudomány- és technikatörténet - eltérően számos országtól - nem rendelkezik önálló, a szakma legfontosabb tárgyköreit kutató intézettel vagy tanszékkel. Nem önállóan (valamely más intézet kebelében) több helyen is folyik kutatás a szakterületen, főként oktatással, illetve múzeumi munkával összekötve. Az intézményi feltételekben néhány jelentős átalakulás következett be az elmúlt években.

A Budapesti Műszaki Egyetem Társadalomtudományi Karán a Filozófia Tanszék Filozófia és Tudománytörténeti Tanszékké alakult át (közben megszűnt a Tudományelméleti és Mérnöktörténeti Osztály: tagjai csatlakoztak az átalakult tanszékhez), a Közgazdaságtan Tanszéken ipartörténeti csoport alakult. Az ELTE TTK-n is működik Tudományfilozófiai, Tudománytörténeti Tanszék. Másrészt az utóbbi három évben szűnt meg a BME Fizikai Intézetében a Tudománytörténeti Kutatócsoport, a SOTE-n az Orvostörténeti Tanszék, az ELTE TTK Általános Technika Tanszékén a Technikatörténeti Kutatásokat Koordináló Központ. Intézményi bázisnak tekinthető az Országos Műszaki Múzeum (mely az önálló kiállítási hely hiányával küzd), így a kutatási tevékenység egyre jelentősebb hangsúlyt kap a múzeum életében. Ide sorolható néhány szakmúzeum (pl. az Elektrotechnikai Múzeum, Közlekedési Múzeum, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Mezőgazdasági Múzeum stb.) is. Továbbra is problematikus több műszaki szakmúzeum helyzete, amelyek a közelmúltban elvesztették eddigi fenntartójukat, és ezzel megrendült pénzügyi és jogi hátterük.

1994-ben jött létre egy közhasznú társaság Magyar Tudománytörténeti Intézet néven.

Az említetteken kívül is igen sok helyen, igen különböző intézményekben aránylag sokan, jelentősen eltérő színvonalon foglalkoznak tudomány-, illetve technikatörténettel. (A műszaki és természettudományos felsőoktatásban egyre többen, minthogy az itteni társadalomtudományi képzés az utóbbi években jelentősen átalakult.)

A szétszórtság következtében igen fontos funkciót tölt be a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottsága (TTKB), mely afféle intézetpótló szerepet játszik a szakma életében. Az információcsere, a szakma szervezése és vitái - a MTESZ hasonló bizottsága mellett - többnyire ezen a fórumon zajlanak. Szűkös lehetőségeihez mérten igyekszik érdekvédelmi funkciókat is betölteni".

Az általános tudomány- és technikatörténeti körkép után most térjünk vissza a múzeumok és gyűjtemények szerepére. Az Országos Műszaki Múzeum a gyűjteményekben végzett, valamint kutatómunkájánál és publikációinál fogva mindig is a tudomány- és technikatörténet legjelentősebb hazai műhelye volt és ma is az. A jelenlegi múzeum közvetlen elődje az 1954-ben alapított "Műszaki Emlékeket Gyűjtő és Nyilvántartó Csoport" volt. Létrejöttét a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1954. évi 4. számú törvényerejű rendelete tette lehetővé. Ez a törvényerejű rendelet volt az első Magyarországon és valószínűleg az egész világon, amely műszaki és ipari emlékek védelméről gondoskodott. A csoport tevékenységében a (védett) emlékek nyilvántartását és gyűjtését sokáig egyenlő fontosságúnak tartották. Amikor 1973. január 1-ével a csoportot "Országos Műszaki Múzeum"-má szervezték, nyilvántartásában 3309 tárgy szerepelt. Az Országos Műszaki Múzeum 26 éves fennállása alatt a gyűjtemény négyszeresére növekedett. Dr. Szabadváry Ferenc professzor 22 éves igazgatósága alatt második raktárépületet kellett építeni.

Ma gyűjtjük - a közlekedés kivételével - az élettelen természettudományok és a technika történetének minden emlékét, amelyet Magyarországon gyártottak vagy használtak. Gyűjtjük a hazai iparfejlődés fontos állomásainak emlékeit. Törekszünk arra, hogy a gyűjteményre támaszkodva ezt a fejlődést társadalmi vonatkozásaival együtt mutassuk be. Igyekszünk megszerezni teljes műhelyeket, gyártási vonalakat, bemutatható munkahelyeket.

1994 óta két ipari szakmúzeum lett az Országos Műszaki Múzeum fiókintézménye. Ezek: az Öntödei Múzeum Budapesten és a Központi Kohászati Múzeum Miskolcon.

Mivel a tudományos munka a múzeumokban főleg a gyűjteményekből indul ki, ezek elemzése kor és eredet szempontjából sok felvilágosítást ad tudományos értékükre nézve. Amint a következő ábrákból kitűnik, az Országos Műszaki Múzeumban csak két gyűjtemény dicsekedhet 18. századbeli tárgyakkal. Ez részben annak tulajdonítható, hogy nem ismerték fel a műszaki tárgyak értékét s ezeket addigra, amikor Ferenc császár (1768-1835) igyekezett birodalmában a közszellemet ebben az irányban aktiválni, már régen kidobták. Azt is figyelembe kell venni, hogy Magyarország, amely a 17. század végén éppen, hogy felszabadult a török hódoltság alól, a 18. század elején még mindig romokban hevert. S ekkor ismét végül levert szabadságharc színtere volt, amelyet ez alkalommal a Habsburg uralom ellen folytattak. Ezután a műszaki fejlesztést úgyszólván előlről kellett kezdeni.

A bemutatandó ábrákban a nagyobb egyedi gyűjteményekhez tartozó tárgyakat eredet és kor szerint csoportosítottuk. A felső grafikon a tárgyak megoszlását mutatja, magyar, külföldi, illetőleg ismeretlen eredet szerint csoportosítva. Az alsó grafikonok részletesebben mutatják az idegen országokból a származás helyét. Ezekben a grafikonokban az ismeretlen eredetű tárgyakat újra szerepeltettük. A tárgyak korát századonként adtuk meg. Itt mind a 19., mind a 20. század első felét a másodiktól elkülönítve mutatjuk be, mivel ezekben a korszakokban az ország iparának és általános gazdasági helyzetének fejlődése igen eltérő volt.[4]

Az egyik gyűjtemény, amely 18. századbeli tárgyakat tartalmaz, a geodéziai gyűjtemény (1. ábra). Ebből a korból azonban csak kevés tárgy származik, ezek is főleg külföldi gyártmányok. Az összesen 784 tárgy közül 340, közel a fele, magyar eredetű (43%). A 20. század első felétől kezdve ez utóbbiak voltak túlsúlyban a gyűjteményben. Meg kell jegyezni, hogy a finommechanika ebben a korban Magyarországon igen fejlett volt és sok eszköz ezek közül iparunk legnépszerűbb exportcikkei közé tartozott. Az a kérdés, hogy a gyűjteményben miért kevesebb a 20. század második feléből származó tárgy, mint az elsőből, talán azzal válaszolható meg, hogy az utóbbi évtizedekben vásárolt berendezési tárgyak esetleg még mindig használatban vannak és tulajdonosaik (és részben a múzeum is) azokat még nem tekintik muzeálisnak.

Ami a külföldi eredetű tárgyak megoszlását illeti, látható az osztrák termékek túlsúlya (160 az összesen 440 külföldi tárgy közül). A 20. századbeli tárgyak közül azonban több a német, mint az osztrák gyártmányú.

Múzeumunk egy másik jelentős gyűjteménye a gépészeti gyűjtemény (2. ábra). Az összesen 603 tárgy közül 373 (62%) hazai eredetű. Megjegyzendő, hogy a magyar gépipar már hosszú ideje sokféle minőségi terméket gyárt sok iparág számára. Ebben a gyűjteményben ismét csak a tárgyak kis tört része származik a 18. századból (7 db ~ 1,2%). Ebben az esetben azonban ezek között több a hazai termék. A hazai gyártmányok a 19. század második felétől kezdve túlsúlyban vannak. (Figyelembe kell venni, hogy az ismeretlen eredetűek és valószínűleg gyengébb minőségűek és jelentőségűek is legalább részben magyar gyártmányúak lehetnek.)

A külföldi gyártmányú tárgyak között - eltekintve a jelentős számú (124 ~ 21%) ismeretlen eredetű tárgytól - a német eredetűek vannak túlsúlyban (44 ~ 8%). Érthető, hogy a 20. századból és különösen annak második feléből származó tárgyak viszonylag nagy része (23 db ~ 4%) miért orosz, illetőleg inkább szovjet gyártmányú.

Teljesen más képet mutat a mezőgazdasági gépek és szerszámok gyűjteménye (3. ábra). A gyűjtemény legrégibb darabjai a 19. század második feléből valók. Ez többek között annak is tulajdonítható, hogy jól megalapozott Mezőgazdasági Múzeumunk van, amelyet jóval a mi múzeumunk előtt alapítottak és amely az országban használt régebbi mezőgazdasági gépeket összegyűjthette és így megmenthette. A 19. század második fele előtt gyártott mezőgazdasági berendezések gyakran házilag és nem gyárilag készültek, így inkább a Néprajzi Múzeum gyűjteményeibe valók. Ezért ez a gyűjteményünk viszonylag szegény, csak 34 darabot számlál. Ezek között azonban a hazai gyártmányok vannak túlsúlyban.

A híradástechnikai gyűjtemény (4. ábra) a maga 458 tárgyával ugyancsak legfontosabb gyűjteményeink közé tartozik. A 20. századi tárgyak közül ebben a magyar gyártmányok vannak túlsúlyban és ez vonatkozik az ismeretlen korú tárgyakra is (284 db ~ 62%). Meg kell jegyezni, hogy a híradástechnika egyes ágaiban egy időben a magyar termékek az európai gyártmányok élvonalában voltak (pl. a telefonok; azonban ezen a területen sem mi vagyunk az egyedüli gyűjtők). A külföldi eredetű tárgyak közül, eltekintve a német gyártmányoktól (93 db ~ az összes 20, a külföldiek 53%-a), jelentősebb még a szovjet és a cseh gyártmányok száma (~ 3, ill. ~ 2,5% az összes tárgyra és 9, ill. 6% a külföldi gyártmányokra vonatkoztatva). Ez könnyen érthető, mivel az importot a KGST országokból támogatták és ezek a termékek jó minőségűek és országunkban népszerűek voltak.

A fényképészeti gyűjtemény (5. ábra) a leggazdagabbak közé tartozik 736 tárgyával, amelyek közül csak 173, azaz mintegy 23% magyar gyártmány. Az 563 külföldi gyártmány közül 349 származik Németországból (az összes 47 és a külföldi eredetű tárgy 62%-a). Nem szabad elfelejteni, hogy a hatalmas Carl Zeiss, Jéna gyártó cég a Német Demokratikus Köztársaságban volt, termékei tehát majdnem olyan könnyen beszerezhetők voltak, mint a Szovjetúnió- (34 db, az összes közelítőleg 4,6 és a külföldi gyártmányok 6%-a) vagy Csehszlovákia-beliek (28 db, az összes ~ 3,8 és a külföldi gyártmányok ~ 5%-a). Érdekes megjegyezni, hogy a francia gyártmányok száma ugyanakkora volt, mint a szovjeteké, ezenkívül a gyűjtemény 24 osztrák gyártmányú darabot is tartalmaz. Ez a statisztika is mutatja - ami egyébként a technikatörténészek számára ismert tény - hogy a hazai találmányokon alapuló kiváló magyar termékeknek ebben az iparágban nem volt sikerük a piacon.

Kémiai gyűjteményünk 6. ábra) a maga 268 tárgyával nem tartozik a legnagyobbak közé. Azonban néhány értékes tárgyat tartalmaz a 19. század második feléből is. A gyűjteményben abszolút többségben vannak a hazai gyártmányok (199 db, azaz 74%). A külföldi eredetűek között a német gyártmányok vannak túlsúlyban (30 db), ezeket a cseh és orosz gyártmányok követik.

Múzeumunk két érdekes gyűjteménye a háztartáshoz kapcsolódik. A háztartási gépek gyűjteménye összesen 236 darabot számlál (7. ábra), ezek jelentős része hazai gyártmány (71 db, azaz 30%). Ebben a gyűjteményben túlsúlyban vannak az ismeretlen eredetű tárgyak (133 db, azaz több, mint 56%). Lehetséges, hogy különösen korábban a talán olcsóbb és kevésbé sokoldalú berendezések gyártói nem ragaszkodtak ahhoz, hogy nevüket termékeiken hirdessék. A külföldi eredetű tárgyak zömét a német gyártmányok alkotják. Az elektromos háztartási gépek (8. ábra) gyűjteménye igen kicsi, mindössze 122 tárgyat számlál. Bár ezek jelentős része hazai gyártmány (47 db ~ 38,5%), a német, orosz és cseh gyártmányok is aránylag sokan vannak. Ebben a gyűjteményben is sok az ismeretlen eredetű tárgy.

Végül az igen kis világítástechnikai gyűjtemény (9. ábra) mindössze 40 darabjával a hazai gyártmányok túlsúlya mellett (27 db, azaz 67,5%) azért érdekes, mert a külföldi gyártmányok között néhány olasz eredetű tárgyat is tartalmaz. Ezt az országot eddig nem említettük mint olyant, amelynek termékei jelentősebb számban találhatók gyűjteményeinkben.

Összességében indokolatlannak tűnik egy gyűjtemény összetételéből az ország politikai vagy gazdasági elkötelezettségére nézve következtetéseket levonni. Azonban tény marad, hogy az Országos Műszaki Múzeum csak olyan tárgyakat gyűjthet, amelyeket valaha használtak az iparban, a kutatásban, vagy a műszaki oktatásban s amelyek később a fejlődés tanúivá váltak.

E gyűjtemények feldolgozása és a kapcsolódó kutatások mellett múzeumunk fő kutatási irányai a következők: a hazai és nemzetközi műszaki muzeológia múltjának felderítése; a hazai technika történeti fejlődése az ipar- és világkiállítások tükrében, figyelemmel a nemzetközi technológia-transzferre; a hazai műszaki történetírás és történetírók kutatása és értékelése; a műszaki téren alkotó magyarok élete és munkássága; az egzakt tudományok kultúrtörténete Magyarországon; az egyes gyűjtemények feldolgozása katalógusformában; a nők szerepe a tudományban és technikában.

Az Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeumának kutatási területei a következők: a művészi vasöntés műhelyei a 19. században; Gábor Áron és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, különös tekintettel az öntészet történetére; az ón-öntészet hazai emlékeinek feltérképezése.

Az Országos Műszaki Múzeum Központi Kohászati Múzeumának kutatási területei: a kohászat története Magyarországon, különös tekintettel a miskolci kohászatra; a Fazola kohászcsalád története; a Siemens-Martin acélgyártás diósgyőri bevezetésének története; a felsőhámori korábbi kancellária-épület (a múzeum mai épülete) története.

Mindezen kutatómunka eredményeképpen 8 könyv és 4 könyvrészlet, 13 egyéb önálló közlemény és 133 cikk látott napvilágot, amelyek összesen 158 írott publikációnak felelnek meg (1. táblázat).[5] Ezeken kívül a Múzeum és fiókintézményeinek dolgozói az utolsó 5 évben 189 előadást tartottak (2. táblázat).[6]

Az Országos Műszaki Múzeum évkönyv jellegű kiadványa a Technikatörténeti Szemle. Ez az egyetlen hazai technikatörténeti kiadvány, amely a területen elért tudományos eredmények kiadására lehetőséget ad. Terjedelme 30-40 nyomtatott ív. Az "Öntödei Múzeumi Füzetek" időszakos kiadvány 3 éve jelenik meg.

Az Országos Műszaki Múzeum nem az egyetlen a múzeumi közösségben, amely tudományos-műszaki kutatásokat végez. A tudományos-műszaki múzeumok, gyűjtemények és kiállítások (1997-ben számuk 88 volt) az összes magyar múzeum 7,5%-át tették ki 1986-ban, 1996-ban pedig 11,5%-át. A statisztika szerint látogatóik száma az elmúlt 10 évben kevésbé csökkent, mint az országos átlag, tehát részesedésük a látogatók összes létszámában még nőtt is ebben az időszakban. Meg kell jegyezni, hogy a tudományos-műszaki múzeumok látogatóinak közel fele 1997-ben a Közlekedési Múzeumot látogatta (397 224 fő).

Ezek a múzeumok óriási kutatókapacitást jelentenek a tudomány és technika története számára. Közülük a fő kutatóközpontok publikációs eredményeit az 1997. évre a 3. táblázat tartalmazza.[7]

A táblázat az Országos Műszaki Múzeum túlsúlyát mutatja a tudományos kutatások publikációiban (~ 91%). Ez teljesen természetes, tekintettel a múzeumnak a fentebb vázolt jellegére. A műszaki kutatási publikációk 12,6%-át tudhatja magáénak a Múzeum. Az ilyenfajta publikációk zömét a Közlekedési Múzeum (26,4%) és a Magyar Vegyészeti Múzeum, Várpalota (13,8%) szolgáltatta. A könyvek és brosúrák között a műszaki jellegűek vannak túlsúlyban.

Összesítve megállapítható, hogy a tudományos és műszaki múzeumok a tudomány legjobb közvetítői az egész világon. A tudomány- és technikatörténet speciális magyarországi intézményi hátterénél fogva hazánkban a tudományos és műszaki múzeumok nagymértékben hozzájárulnak a területen folyó kutatáshoz. A jövőben törekednünk kell, hogy mind ezek a múzeumok, mind muzeológusaik jobb fogadtatásra találjanak mind a tudósok közösségében, mind a tudománypolitikában.

l. táblázat.

Az Országos Műszaki Múzeum és fiókintézményeinek publikációi, 1994-1998

A publikáció fajtája	1994	1995	1996	1997	1998	Összes
Könyv	1	1		5	1	8
Könyvrészlet		4				4
Egyéb önálló publikáció	1	1	2	2	7	13
Cikkek	18	21	31	38	25	133
Összesen	20	27	33	45	33	158

2. táblázat.

Az Országos Műszaki Múzeum és fiókintézményeinek munkatársai által tartott előadások, 1994-1998

1994	1995	1996	1997	1998	Összesen
25	37	44	49	34	189

3. táblázat.

A magyar műszaki és (élettelen) természettudományos múzeumok tudomány- és technikatörténet tárgyú publikációi 1997-ben

a/ élettelen tudományok

b/ technika

c/ egyéb

Múzeum	Kutatási közlemények			Könyvek és brosúrák
	a	b	c	a	b	c
Országos múzeumok
Országos Műszaki Múzeum (OMM)	10	11	8		7
Közlekedési Múzeum		23			6
Ipari szakmúzeumok Budapesten
Bélyegmúzeum		9			10
Postamúzeum			2		10
Az OMM Öntödei Múzeuma		6
Magyar Elektrotechnikai Múzeum		4
Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum
Tűzoltómúzeum
Ipari szakmúzeumok vidéken
Az OMM Központi Kohászati Múzeuma, Miskolc		3
Érc- és Ásványbányászati Múzeum, Rudabánya		2			3
Központi Bányászati Múzeum, Sopron		5	18
Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, Esztergom		4	29
Mezőgazdasági Szerszámok és Gépek Fejlődéstörténetének Szakmúzeuma			8			4
Magyar Vegyészeti Múzeum, Várpalota		12			1
Magyar Építőipari Múzeum, Veszprém	1	4	6	1
ÖSSZESEN	11	87	83	1	37	4

[1] Hoyningen-Huene, P.: The nature of science. Plenáris előadás 1999. június 27-én, a Tudomány Világkonferenciáján, Budapest, 1999. június 26-július 1.

[2] Halleux, R.: About non-science, para-science and anti-science: A typology of ideas, attitudes and practices. Előadás 1999. június 27-én, a Tudomány Világkonferenciáján, Budapest, 1999. június 26-július 1.

[3] Palló Gábor: Diszciplináris helyzetelemzés. A Magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága számára készült felmérés. 1999.

[4] Az ábrák adatait az Országos Műszaki Múzeum adataiból a szerző állította össze. A munkában nyújtott segítségért köszönet illeti Rozványiné Jóláthy Tündét.

[5] A szerző összeállítása az Országos Műszaki Múzeum éves jelentéseiből.

[6] V.ö. az 5. lj.

[7] Juhász János: Magyarországi tudományos és műszaki múzeumok az UNESCO kategóriái szerint. Intézmények jegyzéke 1997. december 31-i állapot szerint és működésük főbb adatai 1990-1997. Kézirat, 1998.